Nem eszik olyan forrón a felelősségrevonási kását, mint azt sokan szeretnék

Az elszámoltatással kapcsolatos harcias, irreálisnak ható ígéretsorozatról senki nem hiszi el, hogy a választások másnapján hatalmi szóra bárkit is bilincsben vinnének el. Ha esetleg ez megtörténik, az azt jelentené, hogy semmi sem fog változni. Emiatt szolgál sok tapasztalattal nekünk Spanyolország.

Valószínűleg egyike vagyok annak a választói kisebbségnek, akit ma izgat a magyar politika és nem idegesít, bár ehhez valószínűleg az is hozzájárul, hogy az elmúlt 20 évet jobbára külföldön töltöttem.

Az előválasztási viták – amiket a napokban láthattam főleg a Partizánon – felvillanyoznak, mert azt gondolom, tényleg fontosak és hiánypótlóak.

Bizonyára lehet őket kritikákkal illetni, de én inkább másra koncentrálnék. 

Személy szerint élvezem, hogy számomra is hozzáférhető, konkrét dolgokról beszélnek a jelöltek. Többé-kevésbé értelmes vitát láthatok olyan témákról, amikről elhiszem, hogy közük van a mindennapokhoz.

Erre már nagyon rég nem volt lehetőség, már egyáltalán nem is emlékszem, mikor láttam utoljára hasonló vitákat magyarul.

Mintha megtört volna egy mesebeli átok és sok év csend után újra megjelentek polgárok, civilek, jött-mentek, ugyan jobbára férfiak és néhány nő is szerencsére, akik arról beszélnek hogy mit kellene vagy lenne érdemes csinálni itt és ott, szerte az országban. 

A múlt vasárnapi miniszterelnök-jelöltek vitájában már ismerősebb volt a légkör. Sokszor kényelmetlenül éreztem magam a vita során az újra és újra ledarált kampányszövegek hallatán, de mégis azt gondolom, hogy tíz év hallgatás után ez nem rossz kezdetnek. 

Ami meglepett a vasárnapi miniszterelnök jelölti vitán az a hadviselő, esetenként fenyegető hangnem, és főleg az irreálisnak ható ígéretsorozat a jelenlegi rendszer körül gazdagodó vállalkozók és politikusok felelősségre vonásáról.

Nem azért, mert azt gondolnám, hogy nem volna rá szükség. Ez egy nagyon megosztó téma, de ebben a helyzetben pusztán kampányfogás, ami kevés új szavazót tud megszólítani, de sokakat elriaszthat – talán pont azok közül a billegők közül, akik a politikát messziről nézve mérlegelik, hogy kire is adják majd a voksukat, ha egyáltalán elmennek szavazni.

Dühből csak a Fidesz tud választást nyerni Európával, a háttérhatalmakkal, Sorossal, az emigránsokkal, a  marslakókkal vagy bármivel szemben, amivel kapcsolatban félelmet lehet csiholni az emberekben. Aki ugyanezt a logikát próbálja követni ellenlábasként, maximum a Fideszre haragudhat, ami kevés a nyeréshez.

Azért kell felszámolni a korrupciót, mert igazságtalan, nem pedig azért, mert dühítő, de a jelöltek leginkább a dühre koncentrálnak.

A vitában a felelősségre vonással kapcsolatban kevés konkrétum és sok ígéret és sugallat hangzott el, ami így inkább fenyegetésként, acsarkodásként jött át, amiből mindenki eleget kapott a legkülönfélébb formátumokban az elmúlt években, és sokan a politika egészét ezzel azonosítják. Ebben a kimerültségi állapotban még több fát tenni a tűzre, pusztán a haragtartást táplálja, ami az ellenzéki pártoknak rossz üzlet.

Karácsony volt az egyetlen kivétel, aki az ország újraegyesítéséről beszélt, és azt gondolom ez az a vonal és hangnem, ami meg tudja szólítani azt a réteget, ami a különbséget jelentheti a következő választásokon. 

A felelősségre vonás nem a politikusok dolga, hanem a különféle ügyészségeké. A legtöbb, amit a politikusok megtehetnek az az, hogy leviszik a szemetet és kitakarítanak, megteremtik a kereteket ahhoz, hogy ezek a folyamatok – amik egyébként is évekig fognak húzódni – elinduljanak.

Senki nem hiszi el, hogy a választások másnapján bárkit is bilincsben vinnének el hatalmi szóra. Ha esetleg ez megtörténik, az azt jelentené, hogy semmi sem fog változni.

Ahogy Róma sem egy nap alatt épült fel, Spanyolországban is sok idő kellett az elszámoltatáshoz

Választott hazámban, Spanyolországban pár éve, 2017-ben ért véget egy korrupciós persorozat, amit talán kiterjedésében és horderejében is hasonlítani lehet ahhoz, ami jó eséllyel Magyarországon is elkövetkezhet a nem túl távoli jövőben.

A Gürtel-ügy még 2007-ben indult. Nevét az elsőrendű vádlott, Francisco Correa családnevének a német megfelelőjéről kapta, anélkül, hogy neki vagy az ügynek bármilyen német vonatkozása lett volna. (A Gürtel magyarul egyébként övet jelent.)

A francoista hagyományokat is büszkén őrző Spanyol Néppártot (Partido Popular, PP) mélyen behálózó, intézményesült korrupciós ügyek az ítélethozatalig éveken keresztül terítéken voltak, de csak nagyon lassan szivárogtak be a köztudatba. Évek teltek el, míg politikai tőkét lehetett belőlük kovácsolni és átmenetileg tükröződtek a 2017-es választási eredményekben annak ellenére, hogy gyakorlatilag folyamatos téma volt az újságokban, televíziókban. 

2007-től kezdve tíz év telt el az ítélethirdetésig és az ügy lezárásáig.

Az egész történet szövevényesebb és hosszabb a Háború és Békénél. Maga korrupciáos hálózat valahol 1995-ben kezdett kiépülni, azonban az első feljelentést egy madridi alvóváros önkormányzati képviselője 2007-ben tette.

José Luis Peñas – aki a Néppárt egyik volt képviselőjeként dolgozott a majadahondai önkormányzatban – tett feljelentést 2007. november 6-án, mindezt titkos hangfelvételekkel megtámogatva. A főügyészség az antikorrupciós ügyészséghez továbbította a feljelentést, ahol aztán megindult a nyomozás.  

Amit talán a legfontosabb megjegyezni, hogy ezek a nagyhorderejű leleplezési perek „alulról” indultak, konkrétan nem választási ígéretként vagy egy kampány részeként.

A bűnszervezet a vádirat szerint 863 millió eurót közpénzt sikkasztott el, de valószínűleg a teljes összeg ennél jóval nagyobb lehet. A 2007-es feljelentés után 10 évet kellett várni, hogy megszülessen az ítélet, ami olyan kemény volt, hogy bizalmatlansági indítványt és  kormányváltást idézett elő 2018-ben.

Aki végig követte az évekig tartó bírósági eljárást, az ítéletet olvasva könnyen azzal az érzéssel találkozhat, hogy igazából csak a jéghegy csúcsát kaparták meg.

A politikusok viszonylag érintetlenül maradtak. Páran lemondtak, mint például Francisco Camps valenciai elnök, aki sértődötten vonult vissza miután helyzete tarthatatlanná vált 2011-ben arra hivatkozva, hogy elege lett a vádaskodásokból, vagy Mariano Rajoy volt spanyol miniszterelnök, aki az ítélethirdetést követő bizalmatlansági indítvány után mondott le.

Több közepes hal – mint például Ana Mato volt egészségügyi miniszter – ugyan kikerült a politika élvonalából és 27 857 euró büntetést kellett fizetnie, de a Néppárt tagja maradhatott.

A Gürtel-ügyhöz 14 halálesetet, öngyilkosságokat, rejtélyes közlekedési balesetet és hotelszobai infarktust is kötöttek, de ezek nem nyertek teljes körűen bizonyítást.

A nyomozási folyamat és a nyomozást végző ügyészek is nagyon komoly ellenállásba ütköztek, és olyan kaliberű jogászoknak tört bele a bicskája, mint Baltasar Garzón, aki Pinochet londoni letartóztatásával lett világhírű még 1998-ban és akit a Gürtel-ügy kapcsán fúrtak meg, lehetetlenítettek el, majd pedig tiltottak el gyakorlatilag a hátralévő aktív éveire.

Az eljárás végeredménye röviden számokban kifejezve a következő volt: 

• 1687 oldal vádirat;
• 37 vádlott;
• 29 elitélt;
• összesen 351 év börtönbüntetés;
• a Néppártot mint jogi személyt pedig 245 000 eurós pénzbüntetésre ítéltek.

Az ítélet kétségbe vonta a volt miniszterelnök Mariano Rajoy szavahihetőségét, akit tanuként hallgattak ki az eljárás során. A három elsőrendű vádlott Correa, Crespo, Bárcenas 51, 33, es 31 évet kaptak, akiket prevarikáció, csalás, sikkasztás, pénzmosás, vesztegetés és okirat-hamisításban találták bűnösnek.

Nemcsak a pénzmosásról, illetve a közpénzek magánkézbe juttatásáról szól ez a történet, hanem azokról a csápokról is, amik a törvényhozásig elérve az intézményesült korrupt logikát követve olyan döntéseket hoztak, amik hatással voltak a spanyol egészségügy és az energiapiac magánkézbe kerülésére 2010 előtt.

Az ítélet megállapította, hogy a Gürtel-hálózat célja az illegális haszonszerzés volt közpénzek rovására. Az így megszerzett pénzt később Correa megválasztott köztisztségviselők és politikusok között osztotta szét, illetve egy része a Néppárt B-kasszájába vándorolt, amiről az ítélet megállapította, hogy létezik. Ezt éveken keresztül kézzel lábbal nyilvánosan tagadtak a Néppárt különböző rendű és rangú potentátjai, köztük a volt miniszterelnök is.

De a Gürtel-ügy nyomozása alatt más csontvázak is kiestek a szekrényből. Ilyen például Gürtelhez erősen kötődő B-kassza ügye, a Néppárt kettős könyvelése és a politikusoknak – közöttük az egykori spanyol miniszterelnöknek – feketén kifizetett juttatások.

A B-kassza pere egy külön eljárás, ami még a mai napig nem zárult le. Az ügyészség azzal vádolja Luis Bárcenas-t, az egykori pártpénztárnokot, hogy kézzel írt íveken könyvelte a Gürtel-pénzek befolyását és elosztását kampányrendezvényekre vagy személyre szóló juttatásokra, amiket borítékokban adott át a politikusoknak.

Az EL PAÍS még 2013. január 31-én publikálta ezeket a dokumentumokat, amivel kezdetét vette a Bárcenas-ügy, a Gürtel-ügy egyik elágazása. Természetesen Bárcenas magának is megtartott pár milliót, amit a svájci pénzügyi hálózatban rejtett el, és különböző kereskedelmi műveletek szimulációin, illetve készpénzes fizetéseken keresztül mosott tisztára az államkincstár számára átláthatatlan módon. 

Ez a per és az ítéletek, amikkel a Gürtel-per zárult, bármelyik demokráciában megrendítenék egy kormányt, olyannyira amennyire károsítják a hozzá kötődő pártnak és különösen a párt elnökének hitelességét és legitimitását.

Ellentétben azzal, ahogy a Spanyol Néppártban védekezésként szokták mondani,

valójában nem „elszigetelt esetekről” vagy néhány „rothadt almáról” van szó, sokkal inkább a Néppárt szívébe települt és az intézményekben csápjaival jelen levő korrupciós hálózatról, egy modus operandiról,

amelyet Spanyolországban már nem tolerál a közvélemény.

Ez a tény sokat elárul arról a demokratikus haladásról, amelyet ezekben az években a spanyol társadalomban tapasztalhattunk. 

Hogy lesz-e lehetőség az elkövetkező években hasonló gyomláló perekre Magyarországon, az leginkább a választókon múlik.

Ha sor kerül rá bizonyára meg kell húzni a gürteleket, mert kemény menet lesz. Ha esetleg erre mégsem kerül sor, akkor nem marad hátra más, mint kiírni az ajtóra:

Aki utoljára elmegy, kapcsolja le a villanyt.