Lemondott a sümegi polgármester hamis érettségi miatt botrányba keveredő élettársa

Szerző: Pintér Bence
2021.09.15. 19:10

Mind a sümegi polgármester, mind élettársa lemondott egy-egy pozícióról az utóbbi hamisított érettségije miatt. Navracsics Tibornak úgy tűnik ez elég, a helyi ellenzék azonban a polgármester lemondását követeli.

Lemondott a sümegi polgármester hamis érettségi miatt botrányba keveredő élettársa

Lemondott a posztjáról Szabó Krisztina, a sümegi kistérséghez tartozó járóbeteg szakellátó vezetője, Végh László sümegi polgármester élettársa, akiről még tavasszal derült ki, hogy hamis az érettségije – derült ki a Fidesz választókerületi szervezetét július óta vezető Navracsics Tibor posztjából. Azt pedig még múlt pénteken írta meg a Magyar Narancs, hogy Végh eközben a sümegi kistérség éléről mondott le. Szabó illetményét ugyanis Végh a kistérség vezetőjeként maga emelte meg még márciusban, így Szabó 1,6 millió forintot vitt haza úgy, hogy közben a polgármester már tudhatott az érettségivel kapcsolatos problémákról.

Szabó Krisztina az esetet hosszas posztban kommentálta a Facebookon. Itt leírta, hogy 2014-ben súlyos gazdasági helyzetben vette át a szakellátót, amit másfél év alatt sikerült visszahozniuk a csőd széléről, és az emúlt években új ellátások is elindulhattak. Ezután áttért arra, hogy hosszasan a hamis érettségivel kapcsolatos botrányt kirobbantó Kovács Mihály ellenzéki képviselőt minősítse, hazugnak nevezve állításait, elejtve azt is, hogy döntése közlését követően a kardiológiai és gasztroneterológiai szakterületek szakorvosai és két irodai munkatárs is beadta a felmondását. Végh azt írta a Facebookon, a fenti bejegyzést megosztva: szerinte minden sümegi és kistérségi lakos tudni fogja, kinek „köszönheti” a sümegi kistérségi egészségügyi ellátás várható mélyrepülését!

Nem ez volt az egyetlen botrányos ügy a városban, ugyanis júliusban kiderült: a Pénzügyminisztérium összesen több mint 120 millió forint visszafizetésére kötelezte Sümeget, mivel súlyos jogsértéseket állapított meg két, uniós támogatásból finanszírozott beruházásnál. Véghet mindezek ellenére a sümegi képviselőtestület fideszes többsége nem találta méltatlannak posztja betöltésére augusztusban.

Navracsics szerint egy új kezdet, a helyi ellenzék szerint beismerő vallomás

Navracsics szeptember elején a helyi közgyűlés támogató hozzáállása ellenére levelet írt Véghnek, amiben kérte, hogy a kistérségi társulás következő ülésén vegyék napirendre Szabó ügyét: ezt a levelet követően mondott le posztjáról Végh.

Végh lemondását több, az esetről beszámoló lap is úgy tárgyalta, hogy fogy a levegő Végh körül, akit azonban a lemondásával párhuzamosan a sümegi Fidesz élére éppenséggel újraválasztottak – Navracsics Tibor jelenlétében.

Navracsics áldását Végh további tevékenységére az is jelzi, hogy a Szabó lemondásáról szóló posztjában azt írja: reméli, hogy „ezután újult erővel kezdhetünk el dolgozni az elmúlt évben keletkezett árkok betemetésén”.

Telefonon értük el a Szabó posztjában hosszasan emlegetett Kovács Mihály sümegi önkormányzati képviselőt, az Élhetőbb Városért Egyesület politikusát.

Az ellenzéki képviselő elmondta: Szabó Krisztina teljes, illetve Végh László részleges lemondása szerinte egyértelmű beismerő vallomás.

Azonban csak félsikerként tudja értékelni az ügyet, mivel szerinte a beismerő vallomás után egyértelmű, hogy Véghnek nem csak a kistérség, de a város éléről is távoznia kell.

Navracsics Tibort is kerestük telefonon, de nem értük el cikkünk megjelenése előtt.

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek