Texasban megtilthatják, hogy politikai nézetei miatt ki lehessen valakit tiltani a közösségi médiából

Szerző: Petróczi Rafael
2021.09.10. 18:46

A republikánus állam kormányzója szerint van „egy veszélyes mozgalom” a közösségi médiacégeken belül, ami el akarja hallgattatni a konzervatív hangokat a közösségi médiában.

Texasban megtilthatják, hogy politikai nézetei miatt ki lehessen valakit tiltani a közösségi médiából

Texas állam több törvénnyel is borzolja a kedélyeket a nemzetközi berkekben: a hagyományosan republikánus államban egyrészt szeptember 1-jétől lépett hatályba az új abortusztörvény, ami a legszigorúbb USA-szerte, és ami a nem a jellemzően 22-24. hét környékétől, hanem a magzat általában hatodik héttől kimutatható szívműködésétől kezdődően tiltja meg a nőknek a terhesség-megszakítást – ráadásul ez a szabály vonatkozik a nemi erőszak vagy vérfertőzés következtében teherbe esőkre is.

A törvény miatt az Amerikai Igazságügyi Minisztérium pert is indított Texas állammal szemben, arra hivatkozva, hogy az megakadályozza a nőket alkotmányos jogaik gyakorlásában, ezért a törvényt semmisnek kell nyilvánítani.

Másrészt pedig csütörtökön írta alá Texas állam republikánus kormányzója, Greg Abbott az azt a törvényt is,

ami megtiltja a közösségi médiacégeknek, hogy platformjaikról a több mint 50 millió főt számláló texasi felhasználók közül bárkit politikai nézetei miatt tiltsanak ki – beleértve ebbe a Twittert, a Facebookot és a YouTube-ot.

Ez egyértelműen válasz arra, hogy Donald Trump volt amerikai, republikánus elnököt az elbukott elnökválasztást követő, idén januári kapitólumi ostrom után a Twitter letiltotta oldaláról, a Facebook pedig két évre lefagyasztotta a fiókját.

Trump a Twitter tiltása miatt közel 88,9 millió követőjétől esett el, akikhez közvetlenül el tudta juttatni a politikai üzeneteit – nem véletlen, hogy a republikánus körökben emiatt is megmaradt az az érzet, hogy szerintük a nagy médiacégek a konzervatív hangokat elüldözni próbálják felületeikről. Ez tükröződik például abban is, hogy a Trump környékén csoportosuló körök még júliusban elindították a maguk Twitter-koppintását GETTR néven, ami vállaltan a cancel culture, a közösségi médiaóriások ellenében és a józan ész, valamint a szólásszabadság védelme érdekében jött létre.

Ugyanezek a hangok köszöntek vissza a texasi törvény aláírásakor is: mint a texasi kormányzó Greg Abbott elmondta, szerinte a közösségi médiaplatformok váltak a mindennapi, modern életünk nyilvános színterévé, az egészséges, nyilvános viták helyévé, ahol az információáramlás szabad kell legyen.

„Van azonban egy veszélyes mozgalom a közösségi médiacégeken belül, hogy elhallgattassák a konzervatív nézőpontokat és elképzeléseket”

– fűzte hozzá a kormányzó.

Az ellenoldalról azt sütik Abbotték szemére, hogy a törvény sérti a közösségi médiacégek azon jogát, hogy eldönthessék, milyen tartalmakat engedélyeznek megjelenni az oldalaikon. Mint azt a szabad vállalkozás jogáért síkra szálló kereskedelmi szövetség, a NetChoice elnöke, Steve DelBianco kifejtette:

„Ez a törvény faképnél hagyja a konzervatív értékeket, (…) és arra kényszeríti a webhelyeket, hogy obszcén, antiszemita, rasszista, gyűlölködő és más módon szörnyű tartalmaknak adjanak helyet. A felhasználói posztok moderálása kulcsfontosságú abban, hogy az internetet a texasi családok számára biztonságos helynek tartsuk meg, de ez a törvény a texasi kormányt tenné meg főnöknek a tartalom terén.”

A Greg Abbott által aláírt törvényt mindazonáltal még nem alkalmazzák, az legkorábban decembertől léphet hatályba.

NYITÓKÉP: Greg Abbott / Facebook

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek