Álhírek sorozatát tette közzé az amerikai sajtó a koronavírus ellen használt gyógyszerről

2021.09.09. 17:48

Az ivermectint ugyan állatgyógyításban is használják, de Afrikában és Ázsiában emberek is szedik például szem- vagy fonálféreg ellen. Tudósok egy csoportja pedig a covid elleni harcban is esküszik a szabadalom alatt már nem álló hatóanyagra.

Álhírek sorozatát tette közzé az amerikai sajtó a koronavírus ellen használt gyógyszerről

Álhírnek bizonyult az az értesülés, amit az Egyesült Államokban, Oklahoma államban egy helyi rádió terjesztett arról, hogy megteltek a helyi kórházak a sokak által orvosi recept nélkül, a covid elleni védekezésként használt ivermectin gyógyszert túladagolókkal. Kiderült, a KFOR rádiócsatorna egyetlen helyi orvost, Jason McElyeat idézte az ügyben, aki úgy vélte, még a lőtt sebeket sem tudják ellátni az állam vidéki ambulanciáin. Azt is állította, más kontextusban, hogy az ivermectin túladagolása veszélyes lehet, és azt is, hogy az oklahomai, vidéki kórházak túlterheltek, de sohasem mondta, hogy az ivermectin miatt.

Tehát, amikor ivermectin-túladagolás miatti kórházi zsúfoltságot jelentett az orvos szavai alapján a rádióállomás, maga formálta fake newssá McElyea nyilatkozatát.

A sztorit ennek ellenére forráskritika nélkül átvették az amerikai liberális média olyan zászlóshajói, mint a Newsweek, a Rolling Stone, vagy az MSNBC egyik legismertebb műsorvezetője, Rachel Maddow, aki Twitteren szörnyülködött az eseten.

A Rolling Stone végül azonban kénytelen volt saját írását helyreigazítani, megemlítve, hogy

az adott időszakban az Egyesült Államok teljes területén, a teljes augusztus hónapban mindössze 459 ivermectin-túladagolást jelentettek be a kórházi adminisztrátorok.

Az már eleve valószínűtlen tehát, hogy ezen esetek mindegyike Oklahoma államban történt volna, és mivel a szabadalom nélküli, általában féreghajtásra használt gyógyszernek megfelelő dózisban komoly mellékhatásai nincsenek, ezért tényleg csak súlyos túladagolási eseteket jelentenek. De még ha ezek közül mindegyik Oklahomában is történt volna, az állam összesített covid fertőzöttséggel összefüggő kórházi kezelésszáma a 459-es szám többszöröse, 1528, így teljesen kizárt, hogy ezek az esetek óriási tumultust okoztak volna bárhol.

Ráadásul a fotó, amivel eredetileg a KFOR és a Rolling Stone is illusztrálta hírcikkét, eleve nem is idén, hanem jóval korábban készült, rajta a kórház előtt várakozó emberek szemmel láthatóan télikabátot, sálat, sapkát viselnek, miközben Oklahomában éppen rekordokat dönt a meleg a hetekben.

Az ivermectin egy, a Merck gyógyszergyár által több mint 40 éve szabadalmaztatott gyógyszer, aminek alapkutatásaiért a japán Szatosi Omura megosztott Nobel-díjat kapott. A szer eredetileg, mindenhol emberekben és állatokban féreghajtó hatása miatt többféle kiszerelésben került engedélyezésre, ára a nemzetközi kiszállításokkal is alacsony viszont, ugyanis szabadalma már lejárt. Az először 2020 elején, az ausztráliai Monash Egyetemen végzett, kismintás laboratóriumi kísérlet vetette fel, ilyen körülmények között hatásosan állította meg a SARS-Cov2 vírust, ami az új koronavírus-járványt is okozta, megakadályozta a vírus sokszorozódását.

Az ivermectin hasznosságában azonban sokan kételkednek a tudományos világban, mivel azonban az Egyesült Államokban Trump elnök számos híve volt szkeptikus az oltásokkal kapcsolatban, ők egyre növekvő mértékben alternatívának kezdték el tekinteni az ivermectint, ami - mint mostanában szinte minden -

így a kultúrharc kellős közepébe került.

Ez pedig a valós vitát a szer hasznosságáról egy az egyben ellehetetlenítette, az oltásszkeptikusok egyre inkább a szer mellé álltak, míg az őket utáló oltáspártiak növekvő mértékben „mérgező lógyógyszernek” kezdték el tartani.

Nem lógyógyszer, és nem halálos méreg

Az ivermectin témája ugyan már több mint egy éve téma az Egyesült Államokban is, komoly figyelmet a hatóanyag viszont csak azóta kapott, hogy főleg a védőoltásokat ellenzők körében vált népszerűvé – olcsósága és hozzáférhetősége miatt ezt tartják sokan az eltitkolt, egyetlen megoldásnak a járvány ellen.

Így gondolhatta az az asszony is, aki azért perelt be egy Ohio államban működő kórházat, mert súlyos koronavírus-fertőzéssel ott fekvő férjének nem akarták beadni az ivermectint. Ezzel kapcsolatban, még augusztus 23-án J. Gregory Howard megyei bíró első fokon kötelezte a beteg férfi kezelőorvosait és a kórház vezetőségét, hogy adják be neki a hatóanyagot.

A döntést azonban másodfokon egy másik bíró megváltoztatta, nagyjából azzal az érveléssel, hogy a bírák nem orvosok és ápolók, hogy kúrákat írjanak elő egészségügyi intézményeknek. Azt is megemlítette az új ítélet, hogy semmiféle meggyőző bizonyítékot nem sikerült az irányba produkálni, hogy az ivermectin hatásos a vírus elleni küzdelemben, azt azonban már nem említették, hogy megfelelő adagban különösebben veszélyes lenne.

Ez olyannyira így van, hogy nem csupán Indiában, vagy Mexikóban használják a gyógyszert covidosztályokon kísérleti jelleggel, hanem Szlovákia is engedélyezte a kórházi használatát, még áprilisban.

Letoha Tamás kutatóorvos az Azonnalinak elmondta, maga is számos olyan tanulmánnyal találkozott, ahol laboratóriumi körülmények között bebizonyosodott, hogy az ivermectin hatásosan akadályozza meg a SARS-CoV-2 fertőzés terjedését: in vitro körülmények között a gyógyszer igen hatékony antivirális hatást fejt ki.

Hozzátette, a vita lényeges része viszont akörül forog, hogy nem laboratóriumi, hanem kórházi körülmények között pontosan mekkora dózis, milyen adagolás, összegezve tehát milyen protokoll szerint lenne érdemes fölhasználni a szert.

Elmondta, az ivermectin ellenzőinek érvei szerint in vivo adagolás során a hatékony dózis toxikus hatásokat is kifejthet. Letoha szerint számos, emberi használatban végzett vizsgálat ennek ellentmond, ráadásul rámutatott: Szlovákiában és Csehországban, tehát két EU-s tagállam is engedélyezte már az ivermectint kórházi kezelésre.

Az ivermectin biztonságossága pedig a beszedett dózis nagyságától függ, de ugyanez természetesen elmondható a drágább, és engedélyezett covidgyógyszerek, mint a remdesivir és a favipiravir esetében is. A kutató szerint, mint minden gyógyszernél, természetesen ennél is van egy terápiás ablak, amelyen belül biztonságos alkalmazni. Mivel azonban a legtöbb gyógyszerhatóság nem is engedélyezte, ezért a fő probléma az, hogy hozzá nem értők egyénileg rendelik meg maguknak, azután pedig könnyen túladagolják. Letoha leszögezte, ezért is lenne fontos, hogy az ivermectin esetében is a gyógyszerészeti hatóságok útján történjen az engedélyezés és kizárólag orvosi javallat szerint legyen elérhető a szer.

Rámutatott, a bizonyítékon alapuló orvoslás területén rendkívül fontos szakfolyóiratban, a Cochrane Reviewban is megjelent olyan, eddigi kísérletekből született összegzés, amely talált jó eredményeket is a COVID megelőzésének területén, de a kísérletek alacsony száma miatt a következtetések szerint még nem bizonyos az ivermectin általános megelőző hatása. Emiatt széleskörű és független szakértők által egzakt módon és érdekmentesen lefolytatott klinikai vizsgálatok szükségesek.

Orvosok, akik esküsznek rá

A két legismertebb ivermectin-párti magyar szakember, Merényi Attila orvos és Tóth Sándor biológus 2020 tavaszán az Index.hu-n publikált, azóta pedig visszavont és eltávolított riportban is beszámoltak arról, szerintük miért érdemes a szer vírusellenes hatására sokkal több figyelmet fordítani. A cikkből akkor botrány lett, miután az MTA honlapján Sarkadi Balázs akadémikus és kutatóorvos mind az Indexet mind Merényi és Tóthot egy halálos hatású szer népszerűsítésével vádolta meg. Ezt a magyar fősodratú, liberális média nagy része is átvett, ahogy az Egyesült Államokban McElaya doktor szavainak félreértelmezését is.

Tóth Sándor azonban, aki Facebookon, rendszeres bejegyzésekben áll ki az ivermectin engedélyezése és coviddal szembeni jótékony hatása mellett, a legutóbb felröppent, oklahomai hírek kapcsán is megjegyezte, amerikai gyógyszerügynökség és járványügy szervei (FDA és CDC) sem tartják az ivermectint alapvetően veszélyes szernek, a hatóanyaga túladagolásából következő mérgezéses esetek száma pedig rendkívül alacsony:

az FDA hatáskörébe tartozó National Center for Toxicologocal Research (Nemzeti Toxikológiai Kutató Központ) mérgezési nyilvántartása szerint 2021. augusztus 15-vel bezárólag Covid-19 terápiával összefüggésben 12 (tizenkettő!) FÉREGHAJTÓKKAL (azaz: minden féreghajtóval, nem csak Ivermectinnel) kapcsolatos mérgezéses esetet tartanak nyilván. Mindezt úgy, hogy a CDC adatai szerint (szintén nem Ivermectin-pártiságáról ismert) augusztus második felében az Ivermectin-felírások száma az USA-ban már megközelíti a heti 90 ezer receptet.

És noha az ivermectin érthető módon az oltással szkeptikus közösségekben is népszerű, ez nem jelenti azt, hogy a szert bárki a vakcinákkal szemben javasolná alternatívaként.

Tóth amúgy további Facebook-posztjaiban kiállt a koronavírus elleni vakcinák hatékonysága mellett is, és javasolta is azok beadatását mindenkinek,

az ivermectint emellett már 2020 tavaszától javasolta a vírus megelőzése és a súlyosabb tünetek kezelése céljából is számos társával együtt, éppen addig, amíg megfelelő minőségű és mennyiségű vakcina áll rendelkezésre.

A magyar Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, amely a hazánk területén forgalmazott gyógyszereket is engedélyezi, az ivermectin használatától a covid-kúrákban elzárkózik ugyan, de 2020 novemberétől ilyen irányú vizsgálatok a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem együttműködésében azért folynak. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pedig 2021 februárjában bejelentette, a Dél-Pesti Centrumkórházban elkezdődhetnek az ivermectines kísérletek is, azóta ezek előrehaladásáról azonban nem nagyon tudunk semmit.

NYITÓKÉP: Tabletta-formátumó ivermectin-gyógyszer. Sokak szerint a leggazdaságosabb megoldás a covid ellen. / FOTÓ: Wikipédia

Disclaimer: A cikkben idézett Tóth Sándor a szerző nagybátyja.

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek