A korábbi ígéretek ellenére adót emelnek Boris Johnsonék, hogy rendehozzák a pandémia miatt szétesett egészségügyet

2021.09.09. 12:31

12 milliárd fonttal tömnék be az ellátási rendszer pandémia miatti kiesését, a miniszterelnök azt ígéri, foglalkoznak az így a britekre háruló többletköltségekkel.

A korábbi ígéretek ellenére adót emelnek Boris Johnsonék, hogy rendehozzák a pandémia miatt szétesett egészségügyet

A brit parlamenti képviselők többsége támogatta Boris Johnson miniszterelnök tervét, mely adóemelésekkel finanszírozná az egészségügyi és szociális ellátásokat, írja a Politico. A helyzet pikantériája, hogy közgazdászok mellett a konzervatív kormányfőt éppen a Munkáspárt kritizálta az adóemelésért.

A szerdai szavazáson 319 szavazattal, 248 voks ellenében átvitt módosításról a miniszterelnök is elismerte, hogy megszegi vele korábbi kampányígéretét. Most arra tett ígéretet, foglalkozni fognak a több millió britet érintő pluszköltségekkel, melyet a 1,25 százalékos jövedelemadó-emelés okoz majd.

A cél most, hogy 12 milliárd fontot (majdnem ötezer milliárd forintot) szedjenek össze a nemzeti egészségügyi szakszolgálat, az NHS – a helyi SZTK – javára, hogy pótolják a járvány alatti kieséseket.

Nem adom a házam 

Az ellenzéki Munkáspárt érthető módon Boris szemére vetette pártja, a Konzervatívok két évvel ezelőtti kampányígéretét, mely azt hirdette:

senkinek ne kelljen eladnia az otthonát, hogy kifizesse a szükséges egészségügyi ellátásait.

Keir Starmer ellenzéki vezető kérdésére nem válaszolt konkrétan a kormányfő, de megkérdezte, ő mit tenne a helyében.

Boris Johnson ráadásul korábban a brexit mellett is azzal kampányolt, hogy a – nettó befizető állam – Egyesült Királyság az EU-nak befizetett összeget inkább fordítsa az állami egészségügyi rendszer finanszírozására, ezt természetesen sokan a szemére is vetették azóta, például a liberális Megújuló Európa frakció egyik EP-képviselője is.

NYITÓKÉP: Boris Johnson / Twitter

Tarnay Kristóf Ábel
Tarnay Kristóf Ábel az Azonnali újságírója

Újságíró, jobboldali liberális gondolkodó, volt diákaktivista. Szereti a szabadságot, az alternatív rockot és a jó kraftsöröket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek