Ötéves gyerekek is kaphatnak koronavírus elleni oltást csütörtöktől Szlovákiában

Szerző: Renczes Ágoston
2021.09.08. 20:04

De csak akkor, ha azt az egészségi állapotuk indokolttá teszi. Az egészséges gyerekek továbbra is csak 12 év felett kaphatnak covidoltást.

Ötéves gyerekek is kaphatnak koronavírus elleni oltást csütörtöktől Szlovákiában

Csütörtöktől az 5-11 éves korosztályba tartozó gyerekek számára is elérhető a koronavírus elleni oltás, amennyiben azt az egészségi állapotuk indokolttá teszi

írja a Denník N.

Az oltást az egészségügyi minisztérium csak a kockázati csoportba tartozó gyerekeknek javasolja, vagyis azoknak,

akiknél a betegség lefolyása súlyos egészségkárosodással vagy az alapbetegségük súlyosbodásával, legrosszabb esetben a halálukkal járhat.

Az oltást a szülőnek kell majd kérnie, és a háziorvos dönti el, hogy indokolt-e a gyereknek megkapnia. Az orvos akkor is dönthet úgy, hogy legyen beoltva a gyerek, ha nincs alapbetegsége, de van olyan felnőtt a családban, aki valamilyen egészségügyi oknál oknál fogva nem kaphatott oltást.

Az egészségügyi minisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy

minden egyes ilyen döntést nagyon komoly mérlegelés előzi majd meg.

Az 5-11 éves korosztályba tartozó gyerekek a Pfizer vakcináját kapják majd, de nem egész, hanem egyharmad adagot, két dózisban.

A minisztérium csütörtöktől elérhetővé teszi azon betegségek listáját, amik esetében javasolja az oltást a gyerekek számára, illetve maga az oltás is igényelhető lesz csütörtöktől.

Az egészségügyi miniszter, Vladimír Lengvarský elmodása szerint a döntést a szlovák szakemberek javaslatára hozták meg, de a tapasztaltak igényt az oltás iránt azon szülők részéről is, akiknek a gyereke valamilyen betegségben szenved.

Az 5-11 éves egészséges gyerekek, akiknek a szüleik és a közeli hozzátartozóik is egészségesek, továbbra sem kaphatnak covidoltást Szlovákiában.

A gyerekek oltása mellett az egésszégügyi miniszter bejelentette azt is, hogy

hétfőtől Szlovákiában is elérhető az oltás harmadik adagja.

Ezt azok igényelhetik, akiknél már eltelt nyolc hónap az oltás második adagjának megkapása óta. A harmadik oltás mRNS-vakcina lesz, azaz Pfizer vagy Moderna, függetlenül attól, hogy az első két adag milyen vakcina volt, és elsőként az egészségügyi dolgozók és a súlyos betegségben szenvedők jelentkezhetnek rá. Őket a szociális intézmények dolgozói, a pedagógusok és a 60 év felettiek követik majd, utánuk fokozatosan kerülnek sorra az egyes korcsoportok.

NYITÓKÉP: Fortepan / Szalay Béla

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek