A morális pánik politikája, avagy hogyan ne kommunikáljunk a klímaváltozásról

Nem az a kérdés, hogy igaz-e a Éghajlatváltozási Kormányközi Testület friss jelentése, hanem az, hogy jogunkban áll kételkedni.

Két jelentős katasztrófa bejelentkezését láthattuk az elmúlt hetekben, az egyik a tálib hatalomátvétel, a másik a klíma-apokalipszis, ami viszont annyira közel van, hogy szinte érdektelenné is tesz minden mást, így az iszlamisták várható rémuralmát is.

Ha sürgősen nem hagyjuk abba az autóvezetést, a repülést és dolgok vásárlását, akkor vége a világnak, derül ki ugyanis az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) legújabb jelentéséből, és akkor minden mindegy, a világegyetem is ugye tágul, ma már egyetlen klímaszorongásos kissrác se hiszi el, hogy Brooklyn nem tágul.

Épp a tálibok adtak viszont csattanós választ Greta Thunberg azon elvárására, hogy a kreatívok mondjanak el végre „történeteket” a klímáról, hiszen „a klímaválsággal kapcsolatban nagy hiány van történetmesélésből”, legyen az fiktív vagy tényszerű. Filmesek és tévések között járva a világ legismertebb középiskolása arra panaszkodott, hogy még mindig nem aggódnak elegen a várható világvége miatt, ezen ugye egy jó kis film vagy tévésorozat nagyot lendíthet.

Mindeközben egy iszlamista terrorszervezet jutott állami hatalomhoz Afganisztánban, de sebaj, a tálibok egyik vezetője arról biztosított mindenkit, hogy ha van szívügyük, akkor az a klímaváltozás és a terrorizmus elleni harc.

Ez jó hír, hiszen – ha eltekintünk a 3 ezer otthagyott Humvee használatától – a tálib társadalmi-gazdasági modellben már most megláthatjuk a saját klímabarát jövőnket.

Apokalipszis most

Gyakorlatilag semmi új nem történt az IPCC legújabb, hatodik jelentésének megjelenésével: ahogy eddig is, most is „azonnal és drasztikusan” kell cselekednünk, csak a hangnem váltott át az eddigieknél is fenyegetőbbre.

A gond csak az, hogy az emberek túlnyomó többsége nem klímaszakértő, úgyhogy hajlanak kérdés nélkül elfogadni - nem a többezer oldalas jelentést, hanem annak politikusi és média-interpretációját, benne azzal az axiómával, hogy az éghajlat felmelegedésének, a megnövekedett CO2-kibocsátásnak az ember a fő oka, az egyetlen megoldás pedig az, hogy mielőbb ki kell iktatnunk az életükből mindent, ami fosszilis.

Ez az írás nem arról szól, hogy ez ebben a formában igaz-e, hanem hogy alapvető jogunk van kérdezni és kételkedni.

Jogunk van nem azonnal pánikolni. A klímakérdés kizárólag világvégeként való tételezése, keretezése teljes mértékben kiiktatja a gondolkodás jogát és lehetőségét, holott az ember azt hinné, a klímaváltozás nem valami vallás, hanem tudomány kérdése, amely az állandó kérdezéssel, tézisek versenyeztetésével lép előre.

A fél sajtó António Guterres ENSZ-főtitkár kifejezesését használva az emberiségnek küldött „vörös kódnak” nevezte a jelentést. Inger Andersen, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának igazgatója szerint „a klímaváltozás már most is probléma, senki sincs biztonságban, és a helyzet gyorsan tovább romlik”. Végül Patrick Vallance, a brit kormány tudományos főtanácsadója mondta ki azt, amit talán a zöld-szocialista társadalommérnökök sem mernek még ennyire nyíltan a szemünkbe mondani: „a társadalom átalakításán kívül semmi mással nem lehet elkerülni a katasztrófát”. Még a Greenpeace is csak úgy fogalmaz, hogy „gazdaságot úgy kell átalakítani, hogy előtérbe kerüljenek a természet és a lakosság szempontjai”.

A természetnek azonban nincsenek külön szempontjai, teljesen elvan nélkülünk, a természetben nincs partnerség, szemmagasság, a fő szempont mi vagyunk, az emberiség. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy ha a bűnös kapitalizmust kidobva átállunk valami ökoszocialista gazdaságra, és ezermilliárdokat költünk nem megbízható „fenntartható” energiaforrásokra, azzal egy centit is beljebb vagyunk. Fontos a környezet védelme, de a természeti kincseket a saját céljainkra kell hasznosítanunk, hiszen minden más szempontot felülírva a jólétünkön, technológiai fejlettségünkün múlik, meg tudunk-e bírkózni a felmelegedés okozta kihívásokkal.

Szelektív tálalás

Nem kell elolvasnunk a legújabb IPCC-jelentést, a dolgunk csak annyi, hogy ne érjük be azoknak az értelmezésével, akik átpolitizálják, és kizárólag saját agendájuk követésére használják a kiválogatott adatokat.

A neves pánikellenes szakértő, Bjorn Lomborg például elolvasta a dokumentumot, és olyat talált benne, amit senki nem idézett: a globális felmelegedés azt is jelenti, hogy „a szélsőséges hidegek gyakorisága és intenzitása csökkent”, ami azért nagyn fontos hír, mert világszerte sokkal többen (4 és fél millióan) halnak meg hidegtől, mint hőségtől (félmillióan). A felmelegedésnek lehet jó oldala is, pl. több termőföldet, zöldebb környezetet is jelenthet, de mindezt még említeni is tabu.

Az IPCC-jelentés kritikája: szentségtörés, pontosabban az „objektív tudományosság” kétségbe vonása, olyan, mint a laposföldhívők vagy az oltásellenesek nyomulása. Az ellenkezője az igaz.

Egyáltalán nem biztos, hogy a szkeptikusoknak van igazuk, de ha egyszer rákeresnek (még egyszer: egyikünk sem klímatudós), és azt látják, hogy a jelentés némely állítása megkérdőjelezhető, akkor azt meg fogják kérdőjelezni.

Ez lényegesen tudományközelibb álláspont, mint a vakhit elvárása (a vita nyilván hitet és komfortérzetet sért), a dühös, kioktató hangnem, a minden szó után pontot rakó arrogancia, amivel szélsőséges klímaaktivisták próbálnak minket egy termelést és fogyasztást lefojtó, CO2-mentes nomád életmódra kondicionálni. Volt klímatudós, aki szakmája nevében bocsánatot kért az alarmista üzemmódért.

Visszatérő kritikája egyébként a „klímaszkeptikus” (ez félrevezető terminus: a legtöbb szkeptikus, mint pl. e sorok írója, nem a klímaváltozást tagadja, hanem a ránk oktrojált egydimenziós megoldásokat) tudósoknak, oldalaknak, hogy valójában az energialobbi finanszírozza a nézeteiket. Volt erre példa, az amerikai Competitive Enterprise Institute (CEI) szabadpiaci think tank pl. 1997-től 2006-ig kapott adományt az Exxontól is, akárcsak a szintén szabadpiaci Heartland Institute, de ezek az intézetek visszautasítják, hogy peer reviewed (szaklektorált) munkáik az adományozók elvárásai alapján készülnének. A legismertebb szakértő, Bjorn Lomborg függetlensége pedig kikezdhetetlen. Jobb ötlet valószínűleg a publikált eredmény valóságtartalmát nézni, nem azt, ki az adományozó.

Érdekes, az ENSZ ügynökségei és tagállamai által finanszírozott, tehát államilag dotált IPCC függetlenségét senki sem kérdőjelezi meg. Nem teszem akkor én sem.

Nem találják el

A 200 IPCC-tudósnak viszont el kell viselnie azt a kritikát, hogy sok más tudós szerint nem megfelelőek a modellezéseik, nem jönnek be az előrejelzéseik, hogy hosszú ideje a négy-öt felvázolt szcenárió közül folyamatosan a legrosszabbat, a legnegatívabb kihatásút próbálják meg a legvalószínűbbnek eladni. El kell viselniük azt a kritikát, hogy az elmúlt évtizedek ilyen jellegű előrejelzéseinek egyike sem bizonyult igaznak.

Nem haltak éhen százmilliók, sőt, a Földön egyre többen vagyunk, egyre tovább és egyre jobban élünk, nem fogytak ki a Föld nyersanyagkészletei, nem következett be a globális lehűlés, nem élünk új jégkorszakban,

lényegesen kevesebben halnak meg szélsőséges időjárás következtében, mint korábban. Akkor mire fel a morális pánik? Azért van szükség erre a narrítavára, ismerik el időnként zöld aktivisták és tudósok, amiért Greta Thunbergnek a „történetekre”: emberközelbe hozni a vészhelyzetet, mielőbbi cselekvésre motiválni.

Mindezt egy olyan helyzetben, amikor az adatok messze nem olyan szörnyűek (sőt), hogy ne lenne mód átgondolni, mihez kezd, mibe fektet az emberiség a közeljövőben: félelem motiválta szabadság- és tulajdonellenes társadalmi kísérletekbe, vagy abba, ami eddig is a túlélésünket biztosította, új technológiákba, innovációba.

Az első leszek, aki hurrát kiált, ha az alternatív energiaforrások valóban annyira olcsók és megbízhatók lesznek, mint a fosszilisek, amelyek ma a Föld energiatermelésének 79 százalékát adják. Ez utóbbiak azonban egyelőre pótolhatatlanok, pláne, ha a zöldek negyen évvel ezelőtti katasztrófákra és rizikókra hivatkozva máig elutasítják a legbiztosabb és teljesen CO2-mentes atomenergia használatát.

Ahogy meg kell majd nyilván tanulnunk az életet elavult vagy káros technológiák nélkül, úgy meg kell tanulnunk dolgokról úgy dönteni, hogy nem engedünk a manipulációnak és az indoktrinációnak, jöjjön bárhonnan is. Aki bármilyen irányú gondolkodást, vitát el akar fojtani, az nem kínálhat használható megoldást – hiszen akkor már ő maga a probléma.