Visszatérni Bogotába az anarchizmus létjogosultságán morfondírozva

Szerző: Kömlődi Ferenc
2021.09.06. 07:38

Arctalan adminisztráció és érzéketlen csinovnyikok akadályozzák Kömlődi Ferenc visszatérést Dél-Amerikába, de nem hagyja magát. Ami a legfontosabb azonban, hogy a cévichénél változatlanul nincs jobb. Szerelem koronavírus idején: II. évad, első rész!

Visszatérni Bogotába az anarchizmus létjogosultságán morfondírozva

Egy életre rögzült a tudatomban, amit tavaly júniusban, a bogotái reptéren láttam – mintha közeljövőben játszódó katasztrófafilm szereplői lettünk volna mind, úgy mozogtak a többnyire álarcos, szkafanderszerű védőfelszerelésbe bújt egészségügyi dolgozók, légikísérők, pilóták és kollégáik, egyenruhás határőrök és más hivatásos személyek. Sokkal többen voltak, mint mi, az utazók. Bogotához képest Schwechaton nyugalom honolt, a járványvalóságból kiszakadt életjeleket is láttunk már – aztán idén augusztus 30-ig reptérnek a közelében sem jártam.

Paráztató haverjaim „figyelmeztettek”: készüljek fel a legrosszabbakra, túlbuzgóságra, huszonöt felesleges papírra, sőt: Kolumbiában vár – a januárban felfedezett – „mü” mutáció, a Pfizer hatástalan vele szemben, de ha véletlenül megúszom, valahol úgyis kirabolnak.

Hál’ istennek tudok még számolni, így az ilyen infókat mindig elosztom öttel, a végeredménynek már van némi köze a valósághoz. Nem bagatellizálom a mindenkire leselkedő veszélyeket és a Covid-19-et, viszont az átoltottsággal drasztikusan csökken a súlyos megbetegedések és a halálozások száma. Itt, Kolumbiában egyébként annyira nem foglalkoznak a helyi változattal, egyöntetű vélemény, hogy javult a helyzet, ég és föld a télihez vagy a júniusihoz képest, és végre kifelé megyünk az egészből.

Ferihegyen, majd Schipholon a távolságtartás miatt hézagosabb ülősorok, a kihagyott székek és a maszkok emlékeztettek a járványra. Hétfőn KLM-járattal mentem Amszterdamig, előtte két nappal online becsekkoltam, egészségügyi nyilatkozatot töltöttem ki, simán ment minden. Leótól fájdalmas búcsút vettem, egyébként teljesen feleslegesen értem ki háromnegyed tizenkettőre a kettőkor induló géphez.

Dzsentrifikált Amszterdam

Felületes utazóknak úgy tűnhet, hogy Amszterdamon semmit nem változtattak az évtizedek: ugyanazok a 17-18. századi jellegzetes lakó- és középületek, templomok, geometrikusan elrendezett csatornák; ránézésre tombol a megállt az idő feeling. Ott tanuló fiatal magyar barátommal találkoztam, kedd délelőtt elmentünk a Pijp negyed legendás piacára az Albert Cuyp straaton, reggelire sült tintahalat és frissen fogott heringet ettünk, majd a kései 20. századi és a kortárs képzőművészet, köztük Banksy remekeiben gyönyörködtünk a Moco múzeumban, aztán a közeli Rijksmuseum kertjében sziesztáztunk.

3D-nyomtatott híd az amszterdami vöröslámpás negyedben.

3D-nyomtatott híd az amszterdami vöröslámpás negyedben.

Fotó: Kömlődi Ferenc

Este régi cimborával, Willemmel hibátlan kétszemélyes rizstálat vacsiztunk egy indonéz étteremben (holland konyhaművészet köztudottan nem létezik). 1994, egy dániai filmsuliban közösen eltöltött év óta ismerjük egymást, most a tévé- és médiabizniszben dolgozik, imádja Japánt és az ottani gasztronómiát. Közös pont még, hogy mindkettőnknek Tokió a kedvenc városa, és a kilencvenes években ő is, én is rengeteg legális és illegális londoni elektronikus zenei partin megfordultunk, egymástól függetlenül habzsoltuk az élvezeteket, folyamatosan éltük át a téridőből való kiugrás élményét. A legkreatívabb és a legbékésebb évtized, nem dőlt ránk percenként a mocsok – hittük akkor, és konstatáltuk kedden is.

Vagy csak illúzió volt a big data és a közösségi hálózat előtti létezés már internetes, de még nem adatcunamis utolsó fázisa?

Amszterdam az 1970-es évektől az 1990-esekig élte fénykorát. A hippivilág elsöpörte a bájosan bumfordi helyi kultúrát; drogok, szex, rock’n roll és totális foci (Johan Cruyff és az Ajax) végérvényesen megváltoztatták a várost, és – kisebb mértékben – az egész országot. Az acid house és a techno berobbanásáig Amszterdam vált a legtrendibb hellyé, hogy aztán Londonnak adhassa át a stafétabotot. A szexuális forradalom életre keltette a Red Light Districtet, azóta zajos turistalátványosság a város szívében, a régi templom köré kiépült kurvanegyed. A hetvenes években még simán el lehetett adni nemi felszabadításként, a mai keletközép-európai importot, a balkáni húsvásárt látva viszont a negyedről minden beugrik, csak pont a felszabadítás és a szexuális öntudatra ébredés, a testtel való önrendelkezés joga nem.

Ugyanezzel a lendülettel süllyedt vissza a föld alá a dicsőséges évtizedekre felszínre tört underground kreativitás, zártak be az alkotóközösségeknek és hajléktalanoknak otthont adó lefoglalt gyár- és lakóépületek, s tűnt el a turistákat lehúzó dealerhadakkal, veszélyérzettel együtt az izgalom is.

Amszterdam elvesztette hippiarcát, dzsentrifikálódott, ahova mindig öröm ellátogatni, hanyatlásában is folyamatosan inspirál,

csak a hajdani szuperkreatív szellemet ne kérjük rajta számon. London és Barcelona után azt most állítólag Berlinben kell keresni – nekem valamiért kimaradt, jó két évtizede jártam ott utoljára. Mindent a szemnek-elv alapján tettem pár kört a Red Light Districtben, kellemesen moziztam a lányoktól kijövet egymást megtapsoló, immáron nem brit, hanem főként dicsőséges orosz turistákon, majd a közeli szálláson lepihentem.

A globális bürokrácia útvesztőiben

Szerda délelőtt tizenegykor – a kötelező maszkban – az Iberia-leányvállalat Air Europa menetrendszerinti járatán Amszterdamból Madridba; másfél óra tranzit után, negyed háromkor pedig a tíz órára lévő Bogotába repültem. Vissza az El Dorado reptérre, ahol tavaly június 18-án búcsút intettem a kontinensnek.

Ugyan legutóbb „menekültem”, de annyire pocsék utam, mint ez a mostani, soha nem volt még.

Előtte, még kedden két-három órám ment el a nagy semmivel. A spanyol egészségügyi hatóságnak ki kell tölteni egy kérdőívet, hogy elküldhessék a beszálláshoz tranzit esetében is kötelező QR-kódot. Többször futottam neki, és mindig azért akadtam el, mert kihagytam az ülésszámot. Nem volt még meg, kamuzni nem akartam, pedig kellett volna. QR-kód nem lett, a járatra csekkolás pedig a kód hiánya miatt nem ment. Nagyon nem lepett meg, soha nem vártam csodát a nagy spanyol infokom-rendszerektől. Még mindig kedd este megjött a kolumbiai belépéshez kötelező kérdőív is, ami viszont simán ment, tíz perc alatt abszolváltam, automatikusan érkezett az engedély, háromból legalább egy sikerült.

Egy kis Banksy.

Egy kis Banksy.

Fotó: Kömlődi Ferenc

Sebaj, kimegyek korán Schipholra – gondoltam, és így is tettem másnap. Becsekkolásnál azonnal közölték, hogy szerezzem be a QR-kódot, nélküle nem szállhatok fel. Félreálltam, kétszer lefutottam a keddi köröket, megint semmi, aztán szerencsémre egy, az adminisztrációban abszolút profinak tűnő hölgy segített. Ő bezzeg rögtön rögtön beírt egy kamu ülésszámot, és mondta, hogy azzal szúrtam el. Sajnos azonban ez sem jött be, utána újra és újra próbálkozott valamivel, gyorsan teltek a percek, mindig ugyanott kötöttünk ki, aztán valamilyen általam követhetetlen isteni sugallat hatására, kb. egy óra múlva, fél tízre mégis kész lettünk, megkaptam a QR-kódot, becsekkolás kipipálva, viszlát csomagom, Bogotában találkozunk. Az utasfelvevő figyelmeztetett még, hogy beszállás előtt ellenőriztessem le a kolumbiai engedélyeket.

Az öngyújtókat sehol nem vették el (pedig el szokták), egyetlen kapu sem csipogott be (pedig be szokott), majd fej fölé kulcsolt karokkal bohóckodtam – „emelje még magasabbra”, „most egy kicsit balra” stb. –, mint a rabosítottak. 2001. szeptember 11. óta világszerte túlparázzák a biztonságot, egyik utasellenes intézkedés követi a másikat, amik az álbiztonság mellett csak arra jók, hogy a maradék komfortérzetünk is elpárologjon tőlük. A Covid-19 miatt most ismét lehet mantrázni a „nagyon vigyázz, nagy a veszély” kezdetű és kicsengésű szólamokat. Működhetnének amúgy, csak keddi tapasztalataim alapján,

pont azt az egyet nem lépték meg sehol, ami tényleg számít és logikus, racionális lenne – a kutya sem kérte az oltási igazolványomat (a spanyol és a kolumbiai kérdőíven volt két-két vonatkozó kérdés, ennyi).

Letudva szinte az összes ellenőrzést, éhgyomorra bevágtam egy szelet pizzát, almáspitét, eperturmixot, és megindultam a madridi beszállókapu felé. Séta közben, Schipholon felmerült, Baraján megerősödött bennem: a legtöbb reptér nem „felhasználóbarát” – például hiába sok a mozgófolyosó, de kettő között rengeteget kell gyalogolni, esetleg a zömük nem működik, mint Madridban, ahol közel egy órába telt, mire a bogotái géphez értem.

A kafkai kapuőr és az elveszett csomag története

Az amszterdami beszállókapuban a morcos adminisztrátor fél perc után közölte: nem enged felszállni a Kolumbiába tartó gépre. Meg is indokolta: április elsejére szól a visszajegyem, ami több az engedélyezett három hónapos tartózkodásnál, és semmiféle bizonyítékom nincs, hogy előtte kilépek Kolumbiából, így felejtsem el az úticélomat. Mondtam neki, hogy a Covid-19 miatt lehetetlen hosszabban tervezni, felesleges túl előre jegyeket venni, naponta változnak a szabályok, de nyugodjon meg, november közepén Cartagenából Panamába megyek. Nem nyugodott meg, viszont felajánlotta: április egy helyett december elsejére átírja a visszautamat.

Ingerülten és hangosan reagáltam rá, de cseppet sem izgatta. Fapofával közölte: van tíz percem, találjak ki valamit, ő nem azért van ott, hogy segítsen nekem. Szerencsére a telón fenn van a Momondo app (pedig le akartam törölni), és hullafáradtan, remegő kézzel lefoglaltam, kifizettem november 15-re egy Cartagena-Panama jegyet. Büszkén megmutattam neki, amire már nem érkezett morcos válasz, és a kafkai kapuőr, utolsó utasként kegyesen felengedett a gépre. Úgy éreztem, mintha tényleg a Törvény kapujában ácsorognék, és a hatalmi-állami-nagyvállalati pozícióban elüldögélő, kisebbségi komplexusos kisember szadista kéjjel gyakorolja felettem a hatalom adta jogait. Egyébként igaza volt, csak annyira érzéketlenül, a segítőkészséget meg sem játszva, és még kevesebb empátiával viszonyult hozzám, hogy teljesen eldurrant az agyam, legszívesebben a fején vertem volna szét a telefont, bár utólag sajnáltam volna a készüléket.

Az elveszett csomag.

Az elveszett csomag.

Fotó: Kömlődi Ferenc

Milyen alapon veszi a bátorságot egy ilyen csinovnyik ahhoz, hogy beleszóljon mások terveibe, önkéntesen rövidítsen le utazásokat? – háborogtam magamban, aztán kényelmes helyemet elfoglalva (senki nem ült mellettem), az anarchizmus létjogosultságán morfondíroztam, és igen pozitív végkövetkeztetésre jutottam. Remegtem, és nem is sejtettem, hogy a java még hátra van – a bogotái reptéren ugyanis kiderült, hogy nem érkezett meg a csomagom, majd legalább másfél óra ide-oda rohangálás után az Air Europa irodájában közölték, hogy lokalizálták, Madridban maradt. Kitöltötték, én aláírtam az ilyenkor szokásos formulát és mondták, hogy péntek este küldik a szállásomra, és – csodák csodája – így is történt.

Végre elkezdődhet az utazás.

Bogotái hétköznapok

A reptéri tortúra után, idegesen és lehangoltan érkeztem szerda későeste a nyugodt és biztonságos Chapinero negyedben lévő szállásomra.

Bogotában jártam már, nem hagyott maradandó nyomot bennem, 2700 méter magasan mindig pocsék a klíma,

szenzációs az Arany és a Botero múzeum, hangulatos a gyarmati korból fennmaradt Candelaria, a Monserrateről gyönyörű a kilátás – a város fölé tornyosodó hegy tövében láttam életemben először lámát –, rejtői figurákkal teli a piroslámpás negyed.

Semmit nem terveztem mostanra, jövök még vissza párszor, akkor majd többet nézelődöm. A maszk mindenhol, külső és belső terekben egyaránt kötelező, csak éttermekben, büfékben stb. nem. Akivel beszéltem, mind túlesett már az oltáson, szerencsére felgyorsult a kampány, agyalágyult összeesküvésekről, oltástagadókról, de szkeptikusokról is kevesebbet hallani, mint Európában.

Szerda este, a szálláson olvastam az Azonnaliban történt változásokról. Rendesen ledöbbentem, Martinnal tökéletesen együtt tudtunk dolgozni, megvolt köztünk a chemistry, kölcsönösen tiszteltük egymást, sajnálom a történteket (igaz, nagyon nem is tudom, mik történtek). A chemistry Bencével is hibátlan, plusz közös érdeklődés, hogy ő sci-fi szakértő, én csak műkedvelő, ráadásul Techet Péter mellett, az Azonnali-csapatból politikailag ő áll hozzám legközelebb. GG ha nem is ezer, de legalább húsz éve, még az igazi Index hőskora óta jóbarátom, naponta chatelünk, s vitázunk arról, hogy a politikai korrektség vagy a nacionalista széljobb jelenti-e a nagyobb veszélyt. Úgyhogy egész biztosan nem én fogok ítéletet hirdetni, egyszerűen bízom a folytatásban, és hogy mindenkinek az elképzelései szerint alakul a jövő.

Az egészen közeli bogotái múltban viszont már csütörtök délelőtt kinéztem egy cévicheriát, és finoman fogalmazva sem csalódtam

– vacsorára tenger gyümölcseis, mangós cévichét és kókusztejes amazóniai tiraditót, másnap ebédre egy másik csípős cévichét és egy szintén tenger gyümölcsei (salteado de mariscos) tálat ettem.

Mangós céviché (jobbra), amazóniai tiradito (balra), leche de tigre (középen).

Mangós céviché (jobbra), amazóniai tiradito (balra), leche de tigre (középen).

Fotó: Kömlődi Ferenc

Ezeken kívül még egy Exitóban jártam – kényszerből – vásárolni: két váltás ruhát, fogkefét-fogkrémet, ilyeneket. Egyelőre a kolumbiai közéletbe sem mélyedtem bele (ígérem, bele fogok), annyira elvette a kedvem a meg nem érkezett csomag, hamarosan kérem is a kártérítést az Air Europától, csak ne kéne kétszáz papírt kitölteni hozzá.

Szombat délelőtt irdatlan dugókban közel másfélóra alatt kitaxiztam az északi buszpályaudvarra, és a történelmi Boyaca tartomány, az 1601-ben alapított, kb. ötezer lakosú, 3500 méter magasan fekvő, festői Mongui városka felé vettem az irányt.

Kömlődi Ferenc tavaly hónapokat töltött lockdownban Dél-Amerikában, amelyről útinaplóban számolt be az Azonnalin. A korábbi részekért ide kell kattintani.

Kömlődi Ferenc
Kömlődi Ferenc állandó szerző

Jövőkutató, mesterségesintelligencia-evangelista, író, képalkotó, világutazó, macskaimádó, született gourmand.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek