Szükségállapotot hirdetett Lengyelország Lukasenka hibrid háborúja miatt

2021.09.02. 11:31

Idén augusztusban közel háromezren próbáltak illegálisan belépni Lengyelországba Belarusz felől, míg tavaly egész évben 122 illegális határátlépőt regisztráltak a lengyel hatóságok. A lengyel kormány szükségállapotot vezet be, de ez nem fog segíteni azon a közel 30 iraki állampolgáron, akik jelenleg a belarusz-lengyel határ közötti senki földjén vesztegelnek már több hete.

Szükségállapotot hirdetett Lengyelország Lukasenka hibrid háborúja miatt

„Belarusz határán még mindig válságos a helyzet, még mindig feszült, mert a Lukasenka-rezsim úgy döntött, hogy főleg Irakból Belaruszba szállítja az embereket, hogy aztán Lengyelország, Litvána és Lettország területére lökje őket annak érdekében, hogy destabilizálja az országaink területét” – ezzel érvelte meg Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, hogy

a lengyel kormány rendkívüli állapotot hirdetett a belarusz-lengyel határon,

tudósít róla többek között az Onet. 

Moraviecki beszédében elmondta, hogy két vajdaságban, Podlasiei, illetve a Lublini vajdaságban 30 napra  szükségállapotot vezetnek be, ami így összesen 183 települést érint – 115 Podlasieiben, míg 68 Lublinban található.

A miniszterelnök azt ígérte, hogy a helyieket csak minimálisan fogja érinteni a szükségállapot miatt elrendelt korlátozások, és leginkább a külföldiek miatt fontosak ezek bevezetése.

De miért van szükség a szükségállapotra?

Mint korábban részletesen bemutattuk, az Európa utolsó diktátorának is nevezett Aljekszandr Lukasenka hibrid háborúba kezdett az Európai Unióval, miután az EU újabb szankciókat vetett ki a Belaruszt 27 éve vasmarokkal irányító diktátorra, amiért eltérített egy Athén és Vilnius között közlekedő Ryanair-gépet, hogy a belarusz titkosszolgálat, a KGB elfoghassa a rezsimellenes bloggert, a Nexta alapítóját, Raman Prataszevicset és barátnőjét.

Az újabb szankciók miatt Lukasenka-rezsimje elég rossz helyzetbe került: például a belarusz állami légitársaság, a Belavia gépei nem léphetnek be az uniós tagállamok légterébe, míg az EU-tagállamok járatai elkerülik a belarusz légteret, amivel súlyos tranzitdíjaktól esik el a rezsim – részben emiatt vezettek be több oroszországi nagyvárosba közvetlen járatot Minszkből. 

Lukasenka a bevezetett uniós szankciókra válaszul felfüggesztette az EU-val kötött, az illegális bevándorlás elleni szerződést, így egyre több illegális bevándorló lépett be Litvánia, Lettország és Lengyelország területére – főként Irakból és Afganisztánból.

Ezenkívül Litvánia, Lengyelország és több EU-tagállam is azzal vádolta meg Lukasenkát, hogy állami pénzből utaztatják a bevándorlókat Belaruszba, majd a belarusz határőrség segítségével lépnek be az Unió területére illegálisan.

Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, a varsói székhelyű Frontex még felvételeket is közölt, miszerint a belarusz határőrség terepjáróiból szállnak ki az iraki migránsok, míg legutóbb a litván határvédelem hozott nyilvánosságra felvételeket arról, ahogy a belarusz határőrök rohamrendőrségi felszerelésben lökik át a határon a bevándorlókat, miközben amúgy a belarusz határőrök is átlépték a zöldhatárt.

Májusban eleinte csak Litvániába érkeztek többnyire Irakból és kisebb részt Afganisztánból érkező bevándorlók Belaruszból, de később már Lettországban és Lengyelországban is megjelentek – előbbi már augusztus elején rendkívüli állapotot hirdetett november 10-ig, míg Litvániában – ugyanúgy mint Lengyelországban – kerítést kezdtek el építeni.

Mit jelent a gyakorlatban a szükségállapot?

Az, hogy a lengyel kormány megkérte az elnököt, Andrzej Dudát, hogy hirdessen szükségállapotot, a gyakorlatban azt jelenti, hogy betiltják a határtól három kilométeren belüli rendezvényeket, gyűléseket, megerősítik a határvédelmet, illetve lezárják a határokat. Ezenkívül a különböző erőszakszervezetek (rendőrség, határőrség, katonság) bárkit igazoltathatnak ezeken a településeken, sőt, extrém esetekben akár a szabad mozgást is felfüggeszthetik vagy cenzúrát is bevezethetnek.

Ezt részben a megnövekedett migrációs krízissel magyarázták, illetve azzal, hogy

a hétvégén az Obywatele RP (magyarul Lengyel Civilek) nevű civil szervezet megpróbálta lebontani a lengyelek által emelt kerítést,

ami miatt 12 lengyel és egy holland állampolgárt őrizetbe is vett a lengyel határőrség, miközben egy civil szervezet szerint már életveszélyben lehet az a közel 30 iraki migráns, aki a lengyel és belarusz határ között rekedt, hiszen se gyógyszerhez, sem ellátáshoz nem jutnak és mind a lengyel, mind a belarusz határőrség lezárta a határokat, ezért jelenleg a senki földjén vesztegelnek már majdnem három hete. (Az ő ügyükről itt írtunk bővebben.) 

A Belaruszból érkező iraki és afgán illegális határátlépők egyébként a lengyel belpolitikát is befolyásolják: míg a Szejmben a többségét elveszítő kormány legnagyobb pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) erőteljesebb fellépést sürget a határon, addig a lengyel ellenzék egy része a humanitárius válságtól tart, amiért a bevándorlók a senki földjén rekedtek. Ezzel Lukasenka kisebb célt ért el, ugyanis a belarusz diktátor célja a politikai zűrzavar és destabilizáció keltése.

Az nem valószínű, hogy a szükségállapot bevezetésével ezt a humanitárius válságot sikerül megoldani, hiszen a kormány is úgy kommunikál, hogy ezzel a céljuk, hogy az erőszakszerveket felruházzák azokkal az eszközökkel, amivel kezelni tudják a migrációs nyomást.

A lengyel határőrség közleménye szerint csak augusztus 1-e és 18-a között 2100 ember próbált illegálisan belépni Lengyelország területére a belarusz-lengyel határon keresztül, azonban 1342 ember esetében a határőrség „megakadályozta a belépést”, míg Morawiecki miniszterelnök augusztus 24-én arról beszélt, hogy közel háromezren próbáltak illegálisan bejutni az országba. Tavaly összesen 122 illegális határátlépőt regisztráltak a lengyel határőrök. 

NYITÓKÉP: Lengyel katonák telepítik a kerítést a belarusz-lengyel határra. FOTÓ: Lengyelország Nemzetvédelmi Minisztérium / Twitter

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek