„Míg csillaggá nem lesz az életed” – ezért fogok elmenni Siklósi Örs emlékkoncertjére

Ha valami nagyon ritka a zenészvilágban, az az, hogy sokkal inkább magát az embert siratjuk meg, mintsem a zenészt és azt a zenei munkásságot, amit az elhunyt nem folytathat tovább. Az, hogy ezt az AWS februárban elhunyt énekese elérte a széles közönségben, rendkívül nagy szó!

Már egy hét sincsen szeptember 5-éig, amikor várakozásom szerint életem egyik legfurább és érzelmileg talán az egyik legenergikusabb és legmegterhelőbb koncertjén fogok részt venni. Ez lesz az Eurovíziós Dalfesztivált és a metálzenei fesztiválok Mekkáját, a Wacken Open Airt is megjárt AWS zenekar idén február 5-én elhunyt énekese, Siklósi Örs emlékkoncertje a Budapest Parkban.

A február 5-i dátumot nem kellett külön megnéznem, mert élénken él az emlékezetemben, ahogy másnap, február 6-án – amikor történetesen pont én voltam beosztva hétvégén dolgozni – egy barátom átküldte az Örs haláláról szóló zenekari bejelentést.

Azóta is tartom, hogy ezt a hírt volt eddigi pályafutásom alatt érzelmi szempontból a legnehezebb megírnom.

Annak ellenére mondom ezt, hogy Örsöt személyesen csak futólag, a 2019-es Rockmaratonon ismertem meg, amikor az AWS-sel készítettem interjút. A zenekar menedzsere negyedórát adott nekem az interjúra, mégis sikerült majdnem fél órát beszélgetnem velük – a menedzser még be is jött, hogy kiüldözzön engem (merthogy „a fiúknak készülni kell a koncertjükre”), és pont Örs volt az, aki meggyőzte, hogy hadd maradjak. Mondjuk a menedzseren látszott, hogy nem nagyon örül annak, hogy leszerelték.

Utólag erre az interjúra visszagondolva értem azt a gyászt, ami a magyar metál- és rockzenei világon végigsöpört akkor, amikor megjött az Örs haláláról szóló hír. Azt éreztem és érzem most is – és amiről egyébként tömegével számolnak be a rajongók a közösségi médiában –, hogy az emberek döntően Örsöt mint embert gyászolják, egy olyan egyéniséget, akiből sugárzott az őszinte, törődő kedvesség és vidámság, és akit valahogy mindenki szinte azonnal megszeretett.

Ez az, amit én is megtapasztaltam az interjúnk során, ami a leiratból talán nem jön át, és amit rengetegen átéltek nemcsak a pályatársai (akik közül rengetegen fel fognak lépni vasárnap Örs tiszteletére), hanem a közönségből is például közönségtalálkozókon, koncertek után a tömegben, vagy csak random valamelyik kocsmában.

És ez az, ami miatt olyan nehéz volt február 6-án megírnom azt a cikket – mert ennek a srácnak sikerült elérnie, hogy egy félórás interjú kapcsán is annyira megkedveljem, hogy ne csak szomorúságot, hanem gyászt érezzek, amikor a haláláról kell írnom.

És ha valami nagyon ritka a zenészvilágban, az pont ez, hogy sokkal inkább magát az embert siratjuk meg, mintsem a zenészt és azt a zenei munkásságot, amit az elhunyt személy letett az asztalra, és amit nem folytathat tovább. Az, hogy ezt Örs elérte a széles közönségben, rendkívül nagy szó!

Ezért számítok arra, hogy hatalmas érzelmi energiák fognak vasárnap este a Budapest Parkban felszabadulni, ami olyan egyedi és megismételhetetlen lesz, hogy azt mindenkinek érdemes átélnie, aki egy kicsit is szereti az AWS-t, és kicsit is szerette Örsöt.

Ismerős a szöveg? Ha nem, az azért van, mert még nem jár neked az Azonnali háromszori hírlevele, a Reggeli fekete! Iratkozz rá fel, és akkor legközelebb már reggel 7-kor képbekerülsz!