Ezért szavaznék Márki-Zay Péterre

Ha abból indulunk ki, hogy a magyar társadalom alapvetően inkább jobboldali, mint bal-, és inkább konzervatív, mint liberális (az elmúlt évek választásai mind ezt mutatják), akkor olyan jelölt kell, akire a jobboldali, konzervatív – ám a Fideszből már kiábrándult – szavazók is hajlandóak voksolni. Egy ilyen jelölt van.

Bevallom, nagy reményekkel vártam az előválasztást: úgy gondoltam, hogy a romjaiban lévő magyar demokrácia egyik ünnepévé válhat majd, ahol a szavazók végre-valahára választhatnak maguknak saját ellenzéket. Sokszor és sokakban merült már fel, hogy előbb az ellenzéket kellene leváltani, és csak utána a kormányt, mert 2014-ben és 2018-ban is látható volt, hogy ezzel a garnitúrával nemhogy nyerni, hanem Orbánék kétharmadát sem lehet megakadályozni.

Aztán persze a remény szép lassan szertefoszlott, és a helyét előbb düh, majd rezignált kiábrándultság váltotta fel, hogy most egy hónappal az előválasztás előtt mégis arra biztassam – a fideszes után –, az ellenzéki honfitársaimat is, hogy igenis menjenek el szavazni.

Dühös voltam, amikor a tíz éve kétfordulós választásokért könyörgő ellenzék az egyéni körzetekbeli előválasztásokat egyfordulóssá tette. Holott minden adott lett volna ahhoz, hogy ne csak a miniszterelnök-jelöltek, hanem az egyéni választókerületi jelöltek is két fordulóban méressék meg magukat, és az alapján győzzön a legjobb jelölt.

Felháborított a tény, ahogy a civileket és a kispártokat kizárták az egész rendszerből a kötelező befogadó nyilatkozat miatt.

Amikor pedig a szocialista Tóth Csaba mögé szinte a teljes ellenzéki tömb beállt Zuglóban, akkor kiábrándultam az egész előválasztásból.

Azonban véleményem szerint a Fideszt valahogy le kellene váltani, mert határozott véleményem, hogy a dolgok rossz irányba mennek az országban. Azzal az elvvel viszont egyáltalán nem értek egyet, hogy mindegy ki, csak ne Orbán. 2010-ben is ezt mondtuk: mindegy ki, csak ne az MSZP.

Dehogy mindegy. Hogy lenne mindegy?

Akármennyire is nem vagyok híve a NER-nek és Orbán-rendszerének, nem gondolom azt, hogy akárkire le kéne őt cserélni. Nem gondolom azt, hogy a 2010 előtt már leszereplő, az országot egyszer tönkretevő arcokat kellene visszahívnunk a hatalomba. Azt sem gondolom, hogy a most épp nem náci, de egyébként meglehetősen sötét múltú Jobbik kezébe kellene adni az országkulcsát.

És éppen ezért sajnálom, hogy az előválasztás gyakorlatilag kiüresedett, a pártok háttéralkujává vált ahelyett, hogy – akár civilekre is – lecserélhettük volna az óbaloldali csontvázakat, könnyen lehet, hogy a nyakunkon maradnak újabb négyévre, és ahogy 2014-ben, és 2018-ban, úgy 2022-ben is megakadályozzák a kormányváltást.

Mit tehetünk ezellen?

A recept világos és egyszerű. Kutyakötelessége minden ellenzéki választónak elmennie az előválasztásra, és feltennie magában a kérdést: ki az, aki a legjobb eséllyel tudja leváltani Orbánt?

Az ember fiának vagy lányának ugyan lehetnek gyengéd érzelmei Gyurcsány Ferenc felé, de neki egyelőre három fideszes kétharmadot köszönhetünk, teljesen világos és nyilvánvaló, hogy ő és a felesége nem fogja tudni legyőzni Orbánt. Listán talán jól jöhet a DK (habár szilárd meggyőződésem, hogy összességében többet visznek, mint hoznak), de a vidéki egyéni körzetekben és pláne a miniszterelnöki harcban velük szemernyi esélye sincs az Összefogásnak, ugyanis az ellenzék jobboldali szavazók megszólítása, és a voksaik begyűjtése nélkül nem fog választást nyerni.

Itt fontos tisztázni egy kulcsfontosságú tényt: ha 2018-ban a mostani hat párt szavazatait összeadtuk volna, még akkor is győzött volna Fidesz, ugyanis a 2018-as országgyűlési választásokon a mostani hat ellenzéki párt összesen 2 662 989 szavazatot kapott. A Fidesz-KDNP ezzel szemben 2 824 206-ot.

Sem Dobrev Klára, sem Jakab Péter, sem Karácsony Gergely nem lesz képes legyőzni Orbán Viktort. Dobrev esetében a probléma egyértelműen a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál (én egyébként örülnék egy női miniszterelnöknek), Jakab esetében a liberális, zsidó, cigány, meleg szavazók maradnának távol, Karácsony pedig szintén kis eséllyel tudná megszólítani a jobboldali szavazókat. Plusz ne feledjük, hogy ő gond nélkül beállt Tóth Csaba mögé (ahogy Jakab és Dobrev is), és Zugló polgármestereként nézte végig – elsősorból – a parkolási maffia működését. Az a kisebbik baj, hogy személy szerint egyiküket sem tartom jó és vállalható jelöltnek, a nagyobbik, hogy egyikőjüknek sincs esélye Orbán ellen.

Ha abból indulunk ki, hogy a magyar társadalom alapvetően inkább jobboldali, mint bal-, és inkább konzervatív, mint liberális (az elmúlt évek választásai mind ezt mutatják), akkor olyan jelölt kell, akire a jobboldali, konzervatív – ám a Fideszből már kiábrándult – szavazók is hajlandóak voksolni. Az egyetlen ilyen jelölt pedig

Márki-Zay Péter, aki amellett, hogy képes volt már legyőzni a Fideszt, az ő egyik legerősebb bázisukon, a pártosodást is képes lehet meghaladni, az ellenzéki pártokban korábban csalódó szavazókat is képes lehet bevonzani a választásokra.

Ha maradt bármi értelme az ellenzéki előválasztásnak, akkor pontosan az, hogy ahol csak lehetséges, ott végleg küldjük el a politika közeléből azokat az arcokat, akik egyszer már lerabolták az országot, és akiknek hathatós munkájával nyert Orbán háromszor is, alkotmányozó többséggel. Küldjük el nyugdíjba Gyurcsányt és társulatát, adjunk esélyt az új, friss, neveknek és arcoknak, azoknak, akik a hitelüket még nem veszítették el (ez persze sajnos nem garantálja, hogy nem is fogják, de az esély mindenkinek jár). Azoknak, akik ténylegesen képesek lehetnek leváltani Orbán rendszerét.