Annyira ütni akarták a járvánnyal a kormányt, hogy a balliberális pártok helyet cseréltek a szélsőjobbal

A baloldali-liberális ellenzék és a hozzájuk közel álló médiumok szigorúbb lezárásokat és oltási szabályokat szorgalmaztak, míg a korábban rendezvények betiltását követelő szélsőjobboldali Mi Hazánk lezárásellenes tüntetést szervezett és felszólalt a kötelező oltás ellen. A jelenség furcsa, de nemzetközi összehasonlításban sem ismeretlen. A pártok egymástól is különbözni akartak, a balosok lemaradtak a liberálisok mögött, a szélsőjobb pedig talált egy rést, ahova befurakodhat. De hogy jutottunk idáig? Ceglédi Zoltán politikai elemzővel és Alex Hochuli Brazíliában élő kutatóval néztük meg, hogyan mozogtak a pártok a járvány alatt.

„A vírust most kell legyőzni, mert senkinek sincs joga emberek életét veszélyeztetni politikai okokból. Ezt a gordiuszi csomót pedig paradox módon akkor vághatja át a kormány, ha él azzal a lehetőségével, hogy kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást” – írta az Azonnali oltásvitájában megjelenő publicisztikájában Buzinkay György, a Momentum politikusa. A liberális ALDE pártcsalád tagjaként elsőre meglepő lehet, hogy az egészségügyi önrendelkezés erősítése helyett a párt képviselője az állami kontroll növelése mellett érvel.

Ez csak egy példa abból a jelenségből, melynek során a baloldali-liberális ellenzék a koronavírus-járvány kapcsán nem az egyén szabadságjogainak növelése, hanem a szigorúbb lezárások, a nagyobb állami kontroll mellett szólalt fel.

Ehhez képest a korábban például a Pride-ot betiltani vagy megakadályozni szándékozó, korábban hasonló rendezvényeket erőszakosan megzavaró, alapvetően rendpárti, azaz nem épp az egyéni szabadságot képviselő szélsőjobboldali Mi Hazánk olyannyira opponálta a kötelező oltások ötletét, hogy az szinte már oltásellenességbe hajlott.

A parlamenti jelenléttel rendelkező pártok közül elsőként ők kezdtek el a pandémia miatti korlátozó intézkedések ellen kampányolni. A tüntetések tilalma közepette még tüntetést is tartottak – a Le az Adók 75 Százalékával nevű libertárius kispárttal egyetemben, melynek azért jobban karakterébe illik a nyitáspártiság.

Ezekben az esetekben abszurd módon úgy tűnt, a Mi Hazánk a szó klasszikus értelmében sokkal liberálisabb álláspontot foglalt el, mint a balliberális ellenzék: mintha helyet cserélt volna a két pólus.

Igaz, a Momentum később bizonyos feltételekkel, némileg elkezdett az újranyitás mellett kampányolni valamivel korábban, mint ahogyan azt a kormány megtette. Mégis érdemes feltenni a kérdést: pillanatnyi zavarodottság volt a liberális-rendpárti pólusok ilyen típusú felcserélődése, vagy gyökeres változásokat hozott az eddig megszokott politikai polarizációban a pandémia? 

Ellenezni a kormányt, különbözni a többiektől

„Egyik karakter sem volt annyira szilárd és felvállalt, mint azt gondolnánk. Akár a Momentum és más ellenzéki pártok szabadságpártisága sem következik egyértelműen eddigi politikájuk tapasztalatából, és a Mi Hazánk inkább azt teszi, amit a Fidesz megenged neki, az sem egy őszinte oppozíció” – árnyalja a képet Ceglédi Zoltán politikai elemző az Azonnalinak.

Szerinte az, ahogyan az elmúlt egy-másfél évben viselkedtek ezek a pártok, nem elválasztható a Fideszhez való viszonyuktól.

„Az ellenzék esetében az a stratégia látszott körvonalazódni, hogy a kormányt szeretnék egy járványkezelési fiaskóval legyőzni. Az volt a stratégia, hogy Orbán Viktort azért kell leváltani, mert nem tudta kezelni a járványt, és sokan meghaltak. Ez akció közben egyfajta viszonyulást teszt lehetővé: a folyamatos óbégatást arról, hogy borzalmasak a fertőzöttségi számok és a kormány azonnal cselekedjen, lehetőleg zárjon be” – fejti ki.

Jellemzően a szigorításokért kampányoló ellenzéki pártok politikusai olyan kikímélt helyzetű, a felső tízezerhez – az 1 százalékhoz – tartozó szereplők, akiket legkevésbé üt meg egy lezárás. Budapest közepén bármikor bármit megrendelnek, ők ilyenkor is orvosi ellátáshoz jutnak, az ő gyerekeik megfelelően tudnak működni távoktatásos rendszerben is – teszi hozzá a politikai elemző. Szerinte ezzel szemben a Jobbik elvesztett szavazóit megcélzó Mi Hazánk törzsbázisát sokkal jobban megérintették a lezárások, ezért is fordulhatott a nyitáspártiság felé a szélsőjobboldali párt.

„Ezek a szavazók kifejezetten kárvallottjai a lezárásoknak. Nem mellesleg egy politikai niche-be próbáltak bekerülni, tehát egy olyan rést keresnek, amely a Fidesszel kritikus, de a Fidesz létező ellenzékétől markánsan megkülönböztethető szerep. Ez jelenleg a lezárásellenesség és az oltáskriticizmus, ezért opponálják a kötelező oltásokat is” – magyarázza. Ceglédi szerint az ellenzéki szereplők többsége ugyanakkor őszinte és mindenképpen beleálltak volna a lezárásokba, ahogyan látható a hasonló pártoknál világszerte. Ellenben a Mi Hazánk az elemző elmondása alapján – bár érintettek a szavazóik – mindig piaci rést keres.

Arra a kérdésünkre, hogy mit tettek volna, ha a Fidesz másképpen kezeli a járványt, azt feleli, nem nagyon volt más lehetősége a kormánypártnak.

„Arra van felépítve a teljes magyar gazdaság és a Fidesz politikája is egyúttal, hogy – egyszerűen fogalmazok – kellően pörögjön az ipar, legyen fogyasztás és turizmus. Az, hogy később zár és korábban nyit, mint amit a tévédoktorok és a víruscelebek követelnek, azért is van, mert ezáltal tud működni Magyarország és ezáltal tudja megőrizni a hatalmát. A Fidesznek más opciója nem nagyon volt, mint a lehető legkevésbé zárni, tekintve, hogy sehol nincs annyi tartalék, hogy ennél komolyabb börtönpolitikát valósítson meg.”

A technokrácia visszavág

„Ha megnézzük az Egyesült Államok politikáját, nagyon szépen láttuk, hogy az egyik oldalról a politikai korrektség, a parodisztikus gendervécék kérdése a második Obama-ciklus végén életre hívta az alt-rightot illetve Donald Trumpot elnökké tette. Ott ugyanúgy a szabadság nevében léptek fel és kétségtelenül voltak olyan korlátozások – az egész cancel culture –, amivel kapcsolatban az oppozíció tényleg egy szabadságpárti vélemény volt” – utal Ceglédi Zoltán arra, hogy a jelenség nem csak itthon látható, és nem a pandémiával kezdődött.

Az elemző szerint egyes nagy napilapoknál joggal vetődik fel a kérdés, hogy a szabadság vagy annak korlátozása mentén működnek-e.

A magyarhoz hasonlóan a járványügyi intézkedések megítélésében elsőre furcsa pozíciókat elfoglaló politikai erőket láthatunk sok országban. A román lezárásellenes tüntetések például erőszakba is torkollottak, miután a magyarellenes kirohanásairól is ismert AUR szélsőjobboldali párt beleállt az ügybe, majd később az ellenzéki szociáldemokraták is a nyitást kezdték szorgalmazni, első európai mainstream pártként.

Olaszországban pedig például a baloldal azt is felvetette, hogy csak az oltottak indulhassanak el a helyhatósági választásokon, amellyel kapcsolatosan szintén a helyi szélsőjobb, a Salvini-féle Lega és a balos populista Öt Csillag fogalmazott meg éles kritikát.

„A brazilifikáció a modernizáció vége” – fogalmaz az Azonnalinak Alex Hochuli Brazíliában élő brit író, kutató, aki az American Affairsen megjelent esszéjében a járvány alatt a demokrácia intézményei és a szervezett társadalom hanyatlását a saját országában eddig is látottakhoz hasonlította.

„A liberális közép gondolkodását többnyire a technokrácia határozta meg az elmúlt harminc évben. A legitimációját általában a szakértők szerepvállalása adta. Sokszor elhangzik, hogy a kínai állam „kimeneti legitimitását” az adja, hogy legyen az embereknek munkája, növekedjen a gazdaság és a keresetek, miközben ennek a legitimitásnak nincs demokratikus alapja. Az európai liberális közép nem is a demokratikus, és nem is a társadalmi hatások által megvalósuló legitimitásra épül, hanem arra, hogy mi tudjuk a válaszokat a globalizáció kihívásaira és alkalmazni is tudjuk őket, mert a mi oldalunkon itt vannak a legjobb szakértők” – feleli Alex Hochuli arra a kérdésünkre, miért fordultak a szigorítások pártolása felé a liberális pártok világszerte.

Szerinte ezt azonban széles körben megkérdőjelezték az elmúlt évtizedben a liberális technokráciát támadó populisták.

„Ezeknek a támadásoknak fontos célpontjai lettek a tudományos szakértők, az újságírók, a média, a jogászok, a közgazdászok, a tudásteremtő szereplők minden területen. De a média és a szakértők és egyáltalán a szakértelem fogalma különösképpen a populisták támadása alá került Európa-szerte. A pandémia jó lehetőséget adott a liberális középnek, hogy a szakértőkre való ráutaltságunk nyomán visszanyerjék az elvesztett hatalmuk jelentős részét” – fogalmaz a kutató az Azonnalinak. Hozzáteszi, hogy bár a szakértők is megosztottak a járványkezelés terén, lehetett arra hivatkozni, hogy csupán azt tesszük, amit a tudósok előírnak, hogy megvédjük az embereket.

Hochuli hozzáteszi: a pandémia egybeesett a baloldali populizmus kudarcával, különösen Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban Jeremy Corbyn bukásával és Bernie Sanders sikertelen elnökjelöltjelölti kampányával. A baloldal lemaradt a liberális közép mögött, amit követeltek, annak egy részét a liberális közép éppen megvalósítja:

„A baloldal azt követelte, hogy legyen több lezárás, csinálják hatékonyabban, nem ellenzői, hanem segítői lettek a liberálisok pozíciójának.”

Új törésvonal világszerte 

„A rendpárti jobboldalnak a hatalomgyakorláson kívül általában nincs valódi, autonóm politikája. Ki vannak szolgáltatva a populizmus divatjainak, illetve függenek attól, hogy ellenezzék a liberálisok, a média minden tettét és véleményét. Ez lehet a sokszínűség és a melegjogok ellenzése, vagy éppen a Pride megakadályozása, de lehet az is, amit a liberális közép követ a lezárások és a többi intézkedés terén” – magyarázza Hochuli a szélsőjobboldali pártok elsőre szokatlan szabadságpárti fordulatáról.

Szerinte mára új törésvonal alakult ki a politikában, két antiszocális pólus feszül egymásnak.

• Az egyik oldalon állnak a liberális és jobbközép által uralt antiszociális kollektivisták, akik a közösségi áldozathozatalt pártolják a lezárások formájában az egészségügyi rendszer összeomlásának megelőzése érdekében. Ez Hochuli álláspontja szerint azonban azért antiszociális szemlélet, mert az egyéni jogokat figyelmen kívül hagyja.
• Velük szemben az antiszociális libertáriusok, azaz az egyéni szabadságot pártolók állnak, akik ellenzik az állam szerepét a járvány elleni védekezésben és illegitimnek tartják a központi szigorításokat, és még az oltási kampányokra is ferde szemmel néznek.

„Ez a két közösségellenes csoport, a polarizáció új formája fennmarad, de változhat is. Látunk egy jelentős hitelességdeficitet. A társadalom jelentős része nem hisz már semmilyen hivatalos narratívának, sem a politikusoknak és állami vezetőknek, de a médiának és a tudósoknak sem. Ez az érzés fennmarad és a járvány alatti tapasztalatok csak erősítik az emberekben, hogy az establishment megbízhatatlan” – fejti ki. Szerinte

az, hogy a döntéshozók rendszeresen változtatnak a narratíván – például a korábbiaktól eltérően azt képviselik, hogy az oltottak is viseljenek maszkot – tovább növelheti a bizalmatlanságot és kiélezheti a két tábor közötti feszültséget.

„Mindenki, aki nem fogadja el a hivatalos narratívát, az Hillary Clinton Trump-támogatókra használt szavával élve szánalmas ember (deplorable), és aki megkérdőjelezi, hogy a járványnak már remélhetőleg vége, egy konteóhívő, rejtőzködő szélsőjobbos, ez pedig ellehetetlenít bármilyen higgadt vitát” – summázza.

Újra jelentős lett a média

A magyar médiára jellemző két nagy visszhangkamra között eddig szokásszerűen meglévő törésvonalak is teljesen megváltoztak a pandémia hatására. Eddig a jobbára balos-liberális értékrendű, kormánykritikus lapok és a központilag irányított kormánypárti KESMA-birodalom jelentette a két nagy buborékot.

Ez azonban megváltozott, bár a járvány elején a kormánymédia támadta a kritikus sajtót, hogy riogat a járvány kapcsán, a későbbiekben ennél kevésbé tűnt élesnek az ellentét.

A lezárások és az egyéb járványügyi intézkedések megítélésében – néhány kisebb lapot leszámítva – inkább az dominált, hogy egy-egy döntést melyik politikus jelent be.

„A baloldalinak és liberálisnak nevezett pártok körüli média is abban találta meg a saját új szerepét, hogy folyamatosan lezárásokért kampányoljon. Ma már lezárt üzleti éveket látva teljesen világos, hogy ez anyagilag is megérte neki, újra relevánsak lehettek” – mondja Ceglédi Zoltán.

„Magyarországon a média jelentős része a koronavírust megelőzően meglehetősen irreleváns állapotban volt. A kormánypárti médiára valóban igaz, hogy – miként a KESMA tiszavirágéletű vezetője, Varga István is megfogalmazta – ha az ember tájékozódni akar, akkor nem a köztévét nyitja ki, ezekre ezért nem voltak kíváncsiak. Az ellenzéki média esetén pedig egy irrelevancia kezdett el megjelenni. Egyre több lett a bohóckodás, egyre több lett a bazáriság, hogy menjenek a klikkek, de nem nagyon voltak reklámok. Ezt megborította az a tény, hogy az embereket bezárták az első hullám legelején. Az iskolából a gyerekeket hazaküldték, mindenki a gépek előtt ült, elkezdte kattintgatni a nem kormánypárti sajtót” – fejti ki.

Az elemző szerint ezeknek a szerkesztőségeknek a munkatársai azt érezték meg, hogy „végre fontos, amit mondok, végre a grafikonjaimat nézik az emberek, végre nem kell Nutellával bekennem az arcomat ahhoz, hogy lekattintsák a fotót”.

Szerinte ezek az újságírók „végre főszereplőnek érezhették magukat”, ám ez egy ördögi kör, mivel a klikkvadászat azzal jár, hogy egyre durvább dolgokat kell címlapra tenni.

Politikai és orvosi megmondóemberek

„A médiának a covid miatti félelem felerősítése miatt volt szerepe a történetben. Nem tudom, mennyire volt önálló a tevékenységük, sokszor csak felültek arra, amit a mainstream tett. Ez alól kivételt a jobboldali ellenzéki médiumok képeztek, mint az Egyesült Államokban a Fox News, de ezek csak az antiszocáliis libertarizmust, illetve individualizmust erősítették fel” – véli Alex Hochuli a média szerepéről a járvány alatt.

Hochuli azt is kiemeli: a szakértők nyilatkozatait kritika és azokról való valódi viták nélkül kezelte a média nagy része. Elmondása szerint a médiumok nem végeztek jó munkát abban, hogy bemutassák például a tudományos szereplők közti vitás pontokat. „Ezen kívül a média nagyon káros tevékenysége az volt, hogy nem tudták különválasztani az orvosi szakértőket a politikai ítéletalkotástól, egyben kezelték őket” – teszi hozzá.

Hochuli szerint visszás, hogy a pandémia egyes területeinek orvosi szakértőit úgy kezelték, mint akik bármilyen, a járvánnyal kapcsolatos politikai döntés kapcsán kompetens személyek.

„Politikai szerencsevadászokat rehabilitáltak, karriereket indítottak újra. Az ellenzéki média eljátszotta azt, hogy politikusokat hirtelen elkezdett szakértőnek hívni” – fogalmaz Ceglédi Zoltán.

„Ahogy Vitézy Dávidnál nem vagyunk hajlandóak elismerni, hogy ő egy fideszes politikus, aki egyébként tényleg ért a tömegközlekedéshez, úgy Falus Ferenc esetében is egy politikai évtized után az eredeti szakmájához visszatérő, szerepelni szerető fickóval teszünk úgy, mintha a szerepe nem lenne egyértelmű – a Facebookra most is politikusként van beregisztrálva. Sokaknak ez egy második esély volt arra, hogy karriert építsenek, és ezzel emberek tök jól keresnek” ­– mondja. Saját dumaszínházas fellépéseire utalva hozzáteszi, „nagyon könnyű úgy sok pénzt keresni fellépésekkel, ha előtte bemegyek a tévébe és elmondom, hogy az összes többinek miért kell betiltani a fellépését”.

Csak a szabadságpártiakat nem képviselik

2006 őszén is meghasította a magyar nyilvánosságot, hogy hogyan viszonyulnak az október 23-án és utána történt rendőri túlkapásokhoz – idézi fel Ceglédi Zoltán. Ekkor ugyanis a hagyományos jogvédőknek is képviselni kellett, fel kellett kutatni a hatósági brutalitás áldozatait, de ennél jóval markánsabban megtették ezt a szélsőjobbhoz kötődő figurák, mint Gaudi-Nagy Tamás vagy Morvai Krisztina. Az elemző szerint a most tapasztalt ellentmondásos szabadságfelfogásnak a gyökerei legalább idáig nyúlnak vissza.

Kérdésünkre Ceglédi azt mondja, ez hosszú távon is hatni fog. „Az elmúlt másfél év rutinjai nem múlnak el nyom nélkül. Arra fel kell készülni, hogy az ellenzéki sajtó ilyen lesz hosszú időn keresztül, az ellenzéki pártok a durva állami beavatkozást és a »megmondjuk felülről, mit kell csinálni« attitűdöt hosszabb távon is vinni fogják magukkal” – állítja.

A baloldali Hochuli szerint a liberális politikai erők őszinteségét régóta csak a baloldal és a megszerveződő munkások szavatolták a jogkiterjesztő követeléseikkel, ám ez a meggyengülésükkel véget ért.

Ezzel egyidőben mára a balliberális oldal tábora többnyire az egyetemet végzett középosztály, akik úgy lehettek a lezárások lelkes támogatói, hogy nem voltak a vesztesei annak, mert lehetőségük volt otthonról dolgozni, ételt rendelni és meg tudták tartani az állásukat.

Szerinte ennek is az eredménye, hogy a valódi emberijogvédő politikának ma igen kicsi a társadalmi bázisa a legtöbb országban.

„Az kérdés, hogy a Fidesz környékén megjelenik-e valami újliberális gondolat, amely úgy súlyoz szabadságjogokon, emberi, gazdaságpolitikai és egyéb dimenziókban, hogy az összeegyeztethető legyen az egyébként konzervatív világképükkel. Ennek láttuk kudarcát Milo Yiannopoulos esetén. Ő, amikor a csúcson volt, arról beszélt, hogy nagyon szereti az afroamerikai falloszokat, a sztori vége, hogy arról beszél, hogy kigyógyították a homoszexualitásából” – teszi hozzá Ceglédi. Szerinte itt az derült ki, hogy a nagyon konzervatív világkép a nyilvánosság előtt előadott melegséggel nem fér össze, ezért bár sok fideszesről tudjuk, hogy meleg, nem lehet őket „kirakni a kirakatba” a profil sérülése nélkül.

Arra a kérdésünkre, lesz-e szabadságpárti, nem szélsőjobbos alternatíva, miután vélhetően az egyéni szabadság pártolói kevéssé szavaznának le a szibériai bérrabtartást emlegető pártra, azt feleli:

„Hont András nem fog a Mi Hazánkra szavazni, miközben ő lenne az a jobboldali szabadságszerető, akinek jelenleg éppen nincsen pártja.”

Kifejti: az egy érdekes kérdés, hogy lesz-e valaha. „Az ellenzék erre mondott nemet. Az összeállt, egyesült ellenzék ökomenikus alapon minden korábban létezett ellenzéki attitűdöt kiszolgál, ezt az egyet nem hajlandó semmilyen módon beépíteni és ezzel szemben határozza meg magát. Szerintem hibát követ el azzal, hogy azt hiszi, hogy ez Fidesz, mert ez nem Fidesz.”

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali