Egymilliárd dollárral segíti ki Belaruszt az IMF, az ellenzék szerint az elnyomást finanszírozzák

2021.08.24. 08:28

Nagy port kavart, hogy a Nemzetközi Valutaalap egymilliárd dollárral segíti ki a szabadon lehívható SDR-keretből Belaruszt a koronavírus-válság kezelésére. Lukasenka ellenzéke szerint ezt kritikusai további elnyomására használja az ország diktátora.

Egymilliárd dollárral segíti ki Belaruszt az IMF, az ellenzék szerint az elnyomást finanszírozzák

Egymilliárd dolláros (298 milliárd forint) kifizetésben részesül Belarusz a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szabadon lehívható SDR (Special Drawing Rights, azaz „Különleges Lehívási Jogok”) keretéből, melynek tagjainak összesen 560 milliárd dollárt (166,8 ezer milliárd forint) fizetnek ki a járványhelyzet kezelésére – írja a Politico.

A kritikusai szerint elcsalt választás után az ellenzékét éppen folyamatos emberijog-sértésekkel elhallgattató Aljakszandr Lukasenka rezsimjének kifizetett újraépítési pénz komoly nemzetközi port kavart, miután a belarusz állam korábban például migránsokat küldött az EU-s határaihoz, egyfajta bosszúként.

A tavalyi választás után történteket követően ugyanis uniós, brit és amerikai szankciók alá került az ország, legutóbb egy májusban történt incidens miatt, amikor eltérítettek egy polgári repülőgépet, hogy őrizetbe vegyenek egy ellenzéki újságírót és barátnőjét.

Helyreállítás vagy az elnyomás fenntartása?

Az IMF szóvivője azt közölte: azért juttatnak Belarusznak forrást, mert a Valutaalapot az a nemzetközi közösség vezeti, amely továbbra is fenntartja a kapcsolatot a jelenlegi hatalommal, mint Belarusz kormányzatával.

Hozzátéve: a friss fejlemények kapcsán vizsgálják a helyzetet az országban.

Elmondásuk alapján Belarusz a neki járó kvóta alapján részesül az SDR-forrásokból a többi IMF-tagállamhoz hasonlóan. Krisztalina Georgieva IMF-vezérigazgató kiemelte, hogy a szétosztott 560 milliárd dollár jól felhasználva egy rendkívüli lehetőség a mostani, sosem látott krízis leküzdésére.

Sok nemzetközi véleményformáló azonban nem ilyen megengedő az elnyomó rezsimnek kiutalt forrásokkal szemben. A lépés Timothy Ash, egy londoni vagyonkezelő stratégája szerint egy „szörnyű vádirat” az IMF-nek és főbb nyugati részvényeseinek.

A Litvániába menekült ellenzéki vezető Twitter-oldalán azt írta, hogy a forrást az elnyomás finanszírozására fogják használni, nem a belarusz embereket támogatják majd belőle.

Szvjatlana Cihanouszkaja ezért levélben fordult az IMF vezérigazgatójához és Janet Yellen amerikai pénzügyminiszterhez, amelyben a rezsimnek kiutalt forrás befagyasztását kérte.

 CÍMLAPKÉP: OSCE Parliamentary Assembly / Flickr (CC-BY-SA 2.0)

 

 

Tarnay Kristóf Ábel
Tarnay Kristóf Ábel az Azonnali újságírója

Újságíró, jobboldali liberális gondolkodó, volt diákaktivista. Szereti a szabadságot, az alternatív rockot és a jó kraftsöröket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek