Azokban a körzetekben is megtartják az előválasztást, ahol csak egyetlen ellenzéki jelölt indul

Szerző: Petróczi Rafael
2021.08.24. 17:35

Hiába lefutott az előválasztási verseny 11 körzetben, ezeken a helyeken is oda lehet majd biggyeszteni az ikszet az egyetlen induló jelölt neve mellé, sőt, érdemi kampány is lesz. Az Azonnalinak nyilatkozó pártok szerint fontos, hogy a kihívó nélkül maradt jelöltek ugyanúgy találkozzanak a választókkal, mint azok, akik még nem dőlhetnek hátra az előválasztási versenyben.

Azokban a körzetekben is megtartják az előválasztást, ahol csak egyetlen ellenzéki jelölt indul

Hétfőn lett nyilvános, hogy kik állhatnak rajthoz az őszi ellenzéki előválasztáson – igaz, négy civil jelölt, akik nem akartak maguknak előzetesen frakciót választani, kimaradnak ebből, miközben már a Gulyás Márton nevével fémjelzett Partizán nyilvánosságra is hozta, hogy milyen előválasztási vitákat fognak tartani. A jelöltséghez szeptember 6-ig kell összegyűjteni az egyéni képviselőjelölteknek a 400, a miniszterelnök-jelölteknek pedig a 20 ezer aláírást – ezt több egyéni és egy miniszterelnök-jelölt is teljesítette már, és némi kardcsörtetés közepette a kampány is beindult, például Zuglóban.

Van azonban 11 ellenzéki jelölt, akiknek nem kell túlzottan izgulniuk az elkövetkező időszakban, ugyanis úgy alakult, hogy végül senki sem áll ki ellenük az előválasztáson, így a 2022-es közös ellenzéki jelöltségük biztos tudatában lehetnek már most.

Így a 106 egyéni választókerület kicsivel több, mint 10 százalékában már előre eldőlt a verseny.

Az ezekben a körzetekben indulók a következők:

  • Budapest 10. választókörzetében Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, akit még az MSZP, a DK, a Jobbik, a Momentum, az LMP és a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) is támogat;
  • Budapest 11. választókerületében Varju László, a DK alelnöke és parlamenti képviselője, akit még az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik, a Momentum, a Liberálisok és az MMM is támogat;
  • Pest megye 9-ben Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke, akit még a DK, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd és az MMM is támogat;
  • Bács-Kiskun megye 4-ben Kis-Szeniczey Kálmán, az LMP Bács-Kiskun megyei elnöke, akit még a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd is támogat;
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-ban Jézsó Gábor, az MSZP tiszaújvárosi önkormányzati képviselője, akit még a Párbeszéd, a DK, a Momentum és az MMM is támogat;
  • Heves megye 2-ben Dudás Róbert, a Jobbik országgyűlési képviselője, akit még a DK, a Momentum, az LMP, a Pálinkás József-féle Új Világ Néppárt (ÚVNP) és az MMM is támogat;
  • Jász-Nagykun-Szolnok 4-ben Csányi Tamás, a Jobbik parlamenti képviselője, akit még a DK, a Momentum, az LMP és az MMM is támogat;
  • Komárom-Esztergom 2-ben Nunkovics Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője, akit még a DK, az LMP és az MMM is támogat;
  • Nógrád 2-ben a momentumos Gyenes Szilárd, akit még a DK, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP, az ÚVNP és az MMM is támogat;
  • Somogy 3-ban Steinmetz Ádám, a Jobbik parlamenti képviselője, akit még az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és az MMM is támogat;
  • Veszprém megye 3-ban Rig Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője, akit még a DK, az LMP, az ÚVNP és az MMM is támogat.

Összesen tehát öt jobbikos, két LMP-s, valamint egy-egy MSZP-s, párbeszédes, DK-s és momentumos jelölt várhatja mindenfajta izgalom nélkül a szeptember 18-26. között tartandó egyéni jelölti előválasztást a biztos győzelem tudatában.

Mindazonáltal felmerül a kérdés, hogy van-e így egyáltalán bármilyen értelme megtartani az előválasztást ezekben a körzetekben, nem felesleges pénzpocséklás-e azokat megtartani.

A válasz: dehogy!

Az Azonnali ennek kiderítésére végigkérdezte az érintett ellenzéki pártokat, hogy meg fogják-e tartani ezeket az előválasztásokat, és ha igen, milyen anyagi és humánerőforrást fognak rászánni a 11 körzetben a kampányra.

Választ egyelőre az MSZP-től és a Momentumtól kaptunk – a korrektség kedvéért hozzá kell tenni, hogy a válaszadási határidő a cikk írásakor még nem telt le, és ha időközben befutnak még reakciók, azokkal természetesen kiegészítjük a szöveget.

Mind az MSZP, mind a Momentum kategorikusan kijelentette, hogy mind a 106 választókörzetben meg fogják tartani az előválasztást, azokban is, ahol az egyéni jelöltek kihívó nélkül maradtak.

Mindkét párt felhívta arra is a figyelmet, hogy attól függetlenül, hogy az egyéni jelöltek között nem, a miniszterelnök-jelöltek között viszont továbbra is éles lesz a verseny a fenti 11 választókerületben is.

Ehhez a Momentum azt tette hozzá, hogy

a választók a miniszterelnök-jelöltek mellett az adott körzetben az egy szem egyéni képviselőjelölt neve mellé is tehetnek majd ikszet, és az előválasztási kampány sem fog elmaradni.

Mint azt a Momentum sajtóosztálya megkeresésünkre írta:

„Szerintünk mindenképp fontos, hogy ezekben a körzetekben is legyen kampány, hiszen ahhoz, hogy 2022-ben legyőzhessék a Fideszt, kulcsfontosságú, hogy a jelöltek az emberek között legyenek, megismertessék a gondolataikat, terveiket, programjukat.”

Arra, hogy Gyenes Szilárd kampányára (vagy más pártokból származó, de általuk is támogatott egyéni jelöltek kampányára ebben a 11 körzetben) mekkora erőforrásokat fog fordítani, a Momentum nem válaszolt, a szocialisták pedig megkeresésünkre azt írták:

„Az MSZP-nek egyetlen olyan jelöltje van Jézsó Gábor személyében (Borsod 6-os választókerület), ahol a jobbikos jelölt visszalépett. (...) Az MSZP minden választókerületben 10-20 aktivistával vesz részt az előválasztási kampányban, tehát nemcsak azokban, ahol saját jelöltet indított.”

FRISSÍTÉS (17:54): Befutott a Jobbik válasza is; Szabó Gábor, a Jobbik országos választmányának elnöke azt írta: természetesen megtartják az előválasztást azokban a választókörzetekben is, ahol csak egyetlen ellenzéki jelölt indul. Eleve minden választókerületben biztosítani kell, hogy az emberek szavazhassanak a miniszterelnök-jelöltekre – fogalmaz Szabó –, ahol pedig csak egyetlen képviselőjelölt van,

ott a magyarországi választásokon a rendszerváltás óta bevett gyakorlatot követik; vagyis lesz előválasztás akkor is, ha csak egy egyéni képviselőjelölt van.

Öt olyan jobbikos jelölt van, akinek nincs kihívója, Szabó szerint ők ugyanannyi energiát tesznek a kampányba, mint a többiek, mert, mint fogalmaz,

„az előválasztás nemcsak a győzelemről szól, hanem arról, hogy nagyon sok választójukkal aktív kapcsolatba tudjanak kerülni”. 

Szabó emiatt nem gondolja, hogy megbukott volna az előválasztás eszméje ezekben a körzetekben; a Jobbiknál úgy látják, más ellenzéki pártok kihívó nélküli képviselőjelöltjei is ugyanolyan aktívan kampányolnak, mintha több komoly kihívójuk lenne.

FRISSÍTÉS (20:36): Az LMP is válaszolt. A zöldpártnak két körzetben van kihívó nélküli jelöltje, de – mint a párt sajtóosztálya írja – a jelölteknek ezekben a körzetekben is össze kell gyűjteniük a szükséges aláírásokat, és lesz miniszterelnök-jelölti előválasztás is.

Emiatt ebben a két körzetben is „aktív kampányt folytatunk kitelepülésekkel, kopogtatással, rendezvényekkel”

– fogalmaz az LMP sajtóosztálya, hozzátéve, hogy két olyan körzetről van szó, ahol hosszú évek óta a Fidesz adja az országgyűlési képviselőt,

„az ő leváltásukhoz szükséges a mostani megalapozó munka, a személyes találkozások, a zöld jelöltek és a program ismertetése”. 

NYITÓKÉP: Varju László / Facebook

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek