Tony Blair szerint tragikus, veszélyes és felesleges az afgán kivonulás

A 2001-es afgán invázió idején a brit miniszterelnöki posztot betöltő Blair először beszélt az afgán kivonulásról. Közleményében úgy fogalmazott: nyugatnak nem kellett volna kivonulnia, de ők mégis így tettek.

Afganisztán eleste óta először szólalt meg Tony Blair korábbi brit miniszterelnök, aki a 2001-es invázió idején az Egyesült Királyság kormányfője volt.

Blair a saját nonprofit szervezete, a Tony Blair Institute for Global Change oldalán közölte hosszú, több mint kétezer szavas írását, ahol többnyire arról értekezett, hogy szerinte a nyugati országok cserben hagyták Afganisztánt, illetve azzal vádolta meg Bidenéket, hogy stratégiai okok helyett politikai okokból döntöttek úgy, hogy kivonják az amerikai csapatokat, ami szerinte „tragikus, veszélyes és felesleges” művelet volt, és az „sem az ők [afgánok – szerk.], sem a mi érdekünket” nem szolgálta.

Blair szerint geopolitikailag megkérdőjelezhető kivonulás

Blair hosszan értekezett arról, hogy a hátrahagyott afgánokat erkölcsi kötelesség kimenekítenie a briteknek, illetve más nyugati országoknak, mivel szerinte felelőséggel tartoznak azoknak az afgánoknak, akik „segítettek nekünk, kiálltak mellettünk és joguk van azt követelni, hogy álljunk ki mellettük”. Ahogy fogalmaz, az ő kimenekítésüket nem rosszallásból, hanem emberség és felelősségérzet miatt kell megoldani.

Blair emellett azt is követeli a nyugattól, hogy dolgozzanak ki egy olyan megoldást, amivel megbirkózhatnak a tálibokkal és maximális nyomást helyezhetnek rájuk.

A korábbi brit kormányfő úgy véli, hogy a tálibok most egy nagyon nehéz helyzetet örököltek meg, ami miatt nehéz döntéseket kell meghozniuk, ami „valószínűleg mélyen megosztja majd őket”. Emlékeztet arra, hogy Afganisztán pénzügyei és a közszféra jelentősen függ az Egyesült Államok, Japán, az Egyesült Királyság és más államok támogatásától.

Blair írásában ugyan nem nevezi meg Joe Bident, de az amerikai elnökre utalva elmondja, hogy szerinte nincs valódi stratégiai cél a kivonulás mögött,

míg „az örökkévaló háború befejezéséről szóló” poltikai üzenetet ostobának minősítette.

„Nem volt szükségünk rá [a kivonulásra]. Mi ezt választottuk. Mindezt azért tettük, hogy engedelmeskedjünk az »örökkévaló háború« befejezéséről szóló ostoba politikai szlogennek”

– fogalmaz a korábbi munkáspárti brit miniszterelnök.

Blair úgy véli, hogy a kivonulás felesleges és indokolatlan volt, és ennek az egyik bizonyítéka szerinte az, hogy már 18 hónapja nem halt meg NATO-katona az országban. Cserébe viszont most az afgánok elvesztik mindazt, amit az elmúlt 20 évben felépítettek.

A korábbi brit miniszterelnök a hidegháborúval és a kommunizmussal párhuzamba állítva úgy fogalmaz: a hidegháború is 70 évig tartott, mégsem döntött úgy nyugat, hogy „már túl sok ideig voltunk itt, ezért inkább csak feladjuk”, így szerinte most sem lett volna indokolt a kivonulás.

Szerinte az Afganisztánhoz hasonló beavatkozások elkötelezettséget igényelnek, azonban annak az idejét nem a politikának, hanem a céloknak kellene meghatározni, és szerinte problémás, hogy a külpolitikai és geopolitikai kérdések átpolitizálódnak egy országban – Blair szerint Amerikában épp ez történt, miközben korábban kétpárti egyetértés volt a geopolitikai kérdésekben.

Írása egy pontján aztán Afganisztánból kilépve a geopolitikáról kezdett el értekezni:

Blair szerint a mostani kivonulásoknak egyértelműen a terrorista szervezetek örülhetnek, míg Oroszország, Kína és Irán pedig a kivonulás után megpróbálja kihasználni az ebből adódó lehetőségeket. 

Blair szerint ennek az oka, hogy e három ország úgy véli, hogy „a nyugati politika megtört”, és szerinte most a nyugati szövetségesek és azok ellenségei is azt kérdezik, hogy vajon elérkeztünk-e a nyugati világrend „korszakváltó visszavonulásához”.

Blair úgy látja, hogy nem beszélhetünk a nyugati világrend ilyen visszavonulásáról, de ehhez szerinte a nyugati országoknak egy kézzelfogható bizonyítékot kell felmutatniuk. Ez pedig szerinte az, ha menedéket nyújtanak az afgánoknak és kimenekítik őket Afganisztánból.

A radikális iszlámtól tart Blair

Blair írásában nemcsak a tálibok hatalomátvételével foglalkozott, hanem Közel-Kelettel és Afrikával is.

Szerinte a tálibok visszatérése egy szélesebb kép része, ami stratégiailag érinti a nyugati országokat.

A korábbi brit miniszterelnök úgy látja, hogy az elmúlt időszakban a térségben a radikális iszlám vallás helyett egy politikai ideológiává vált, ami „szükségszerűen kirekesztő és szélsőséges”, mert megveti a multikulturalizmust, és helyette egy vallást szeretne ráerőltetni mindenkire. Blair szerint ennek a radikális iszlamista politikai ideológiának az alaptétele, hogy a muszlimokat elnyomják a külső hatalmak és saját korrupt vezetésük, és a megoldás az, ha az iszlám visszatér a gyökereihez, és a nemzeteket meghaladva valláson alapuló államot hozzon létre.

Szerinte a tálibok hatalmba való visszatérése mellett ebbe a radikális iszlámba sorolható a Nigériában alapult Boko Haram, a Szomáliában tevékenykedő Al-Shabaab, a 2001-es terrotámadásokért felelős al-Kaida, illetve az ISIS is, akik ugyan Blair szerint olykor egymással is harcolnak, de az ideológiájuk ugyanaz. 

Szerinte ezen radikális iszlamista terrorszervezetek destabilizálják Afrika bizonyos részeit, amik a következő menekülthullámot okozhatják, amik „óhatatlanul sújtja” majd Európát. 

Emiatt nyugatnak el kell döntenie: stratégiai veszélyt jelent-e a radikális iszlám, és ha igen, hogyan tudják legyőzni azt akár azon muszlimok segítségével, akik szintén ellenzik a radikális iszlámot.

Blair szerint néhány muszlim állam is iszlamista úton jár – példaként a Törökországot, Malajziát és Indonéziát említi, bár azt már nem fejti ki, hogy ezen országok azontúl, hogy előtérbe kerül a vallás, miért jelentenének problémát a nyugati világrendnek és országoknak.

 A korábbi brit miniszterelnök írását úgy zárja, hogy a nyugatnak tanulnia kell az elmúlt 20 évből, és újra fel kell fedeznie, hogy „mi nyugatiak olyan értékeket és érdekeket képviselünk, amiért megéri büszkének lenni és megvédeni”

Szerinte az egyik legfontosabb, hogy az értékek és érdekek iránti elköteleződésnek kell meghatároznia a politikánkat, nem pedig a politikának az elkötelezettségünk mértékét.

Írását azzal zárja, hogy emellett más geopolitikai ügyek is vannak, amikkel szintén foglalkozni kell: a Kínából 2019 decemberében elinduló koronavírus-járvány mellett a klímaváltozást, Kína felemelkedését, illetve a szegénység, a betegségek és fejlődést említi.

Azt, hogy mi vezetett a közel húsz évig tartó afgán demokratizációs folyamatok összedőléséhez, és az afgán kormány bukása milyen közleményekkel jár Afganisztánban és a környező országokban, Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, illetve a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa ebben a cikkünkben elemezte ki.

NYITÓKÉP: Tony Blair Institute of Global Change / Facebook