Gyurcsány és Orbán politikai élőhalottak, a magyar közélet meg egy közepesen unalmas zombihorror

Ezt a horrort mindenféle vuduvarázslatokkal tartják műsoron, és bármennyire is kézenfekvő lenne, nem Gyurcsány Ferenc a főszereplője.

A 2010-es évek közepéig azt hittem, hogy az indokolatlanul virulens politika egyetlen és igazi csillaga Gyurcsány Ferenc, akinek 2006-ban el kellett volna tűnnie a közéletből, vagy legalábbis a szűk körben előadott önreflexiójának nyilvánosságra kerülése után az önreflexiót nagyban is gyakorolva le kellett volna mondania, tartalmat adva az őszödi beszéd utólagos mentegetésének, miszerint az egy igazságbeszéd lett volna.

Egy politikai hulla feltámadása

Mint köztudott: Gyurcsány 2006-ban nem mondott le, csak 2009-ben, miután a totális hiteltelensége miatt egyre katasztrofálisabb teljesítményt nyújtó kormánya még egy gazdasági világválságot is kapott a nyakába. De ahelyett, hogy Gyurcsány ekkor végre kikopott volna a közéletből, azóta is a megkerülhetetlen demokrata pózában tetszeleg, sőt az ellenzéki térfélen – az ottani körülményekhez képest –

mostanra sikerprojektté tette az MSZP-szakadár, Európa-pártiként pozícionált pártját, a Demokratikus Koalíciót.

Ez mindenképp figyelemreméltó teljesítmény egy politikai hullától, de azért vegyük figyelembe, hogy Gyurcsány a bukása utáni sikerét nemcsak a híveinek és a támogatóinak köszönheti – ilyenjei Thürmer Gyulának is vannak –, sokkal inkább a különleges mutatványának,

ahogy az ellene irányuló gyűlöletet kihasználta, pontosabban az ellene irányuló gyűlölet igényét évekig kiszolgálta.

Gyurcsány alapvetően azért létezett politikusként a bukása után is, hogy a gyűlölet tárgya lehessen, és ezért van rá a mai napig szüksége a kormánypropagandának is:

ő a balliberális Joker, aki igazolja a nemzeti-konzervatív Batman dühödt bosszúhadjáratát.

2009 után Gyurcsány évekig csak azért nem kényszerült távozni a közéletből, mert foglalkoztak vele, és azért foglalkoztak vele, hogy ne kelljen fontosabb dolgokkal foglalkozni. Gyurcsány a prototípusa a NER híresen hatékony, tökélyre fejlesztett közélettematizálásának, ő az előképe a rezsidémonnak, Sorosnak, a migránsoknak, a nemváltó liberálisoknak.

Ebben a minőségében pedig egy fontos fogaskerék a NER gépezetében, Gyurcsány a NER része, a NER nem egész Gyurcsány nélkül.

Bár ez továbbra is így van, Gyurcsány elvitathatatlan politikai tehetségét mutatja, hogy a számára kijelölt kereteket nemhogy teljesen belakta, hanem mostanra szét is feszíti.

A DK az ellenzéki összefogás legnagyobb spílere lett, miközben az meg egyre fárasztóbb, ahogy a NER arra használja, amiért életben tartotta: hogy összegyurcsányozza vele a politikai ellenfeleit.

A kétezres évek mosószerreklámjait idéző „Karácsony 99 százalékban Gyurcsány”-hirdetések ugyanúgy kínosak, ahogy az őszödi beszéd tizenötödik évfordulója alkalmából szervezett kormányzati propagandakampány is kínos volt – illetve csak kínos volt, hiszen a kormány minden propagandakampánya kínos, de a legtöbb emellett még kifejezetten kártékony is –, miközben a politikai hulla Gyurcsány Ferenc ősz hajú influenszerként tért vissza a politikai közteslét kísértetbirodalmából, maga helyett ügyesen a feleségét előtérbe tolva.

Szinte már magam is kínosnak érzem ezt a gyurcsányozást, de ez csak a felvezető volt a konklúzióhoz. Mint látható, sokáig azt hittem, hogy Gyurcsány Ferenc az utánozhatatlan mintapéldánya az indokolatlanul virulens politikai hullának.

Hát egy frászt, hogy csúnyábbat ne mondjak.

Vuduszeánsz

A választási vereség a pártoknál általában vezércserét von maga után:

ha 2002-ben nem is, 2006-ban következményekkel kellett volna járnia a Fideszen belül annak, hogy Orbán Viktor zsinórban másodszor veszíti el a választást.

De akkor miért nem tűnt fel senkinek legkésőbb 2006-ban, hogy Orbán egy politikai hulla? És miért tölti azóta már a harmadik miniszterelnöki ciklusát úgy, hogy jó eséllyel 2022-t is vinni fogja?

Ahogy Gyurcsánynál, itt sem a támogatók és hívek a kulcs – bár ők Orbán esetében kétségkívül nagyon sokan vannak, és semmiképp sem szeretném alábecsülni a szerepüket.

És persze az is kézenfekvő magyarázat, hogy nem akadt a Fideszen belül Orbánhoz mérhető játékos, csak olyanok, akikkel annyi esélye sem lett volna a Fidesznek, mint a pártot egyszer már diadalra vivő, kétszer pedig majdnem diadalra vivő Orbánnak.

Valójában pedig voltak a Fideszen belül is, akik úgy gondolták, Orbánnak félre kellene állnia, meg is próbálták párton belül megpuccsolni, de ez nemcsak azért nem sikerült, mert nem állt rendelkezésre Orbánhoz mérhető figura.

Van itt még valami.

A 2006-ban lecserélésre érett Orbán Viktor mögött egy vuduszekta állt össze.

Ennek a szektának két párhuzamos feladata volt: egyrészt életben tartani Gyurcsányt, másrészt megalapozni azt a vallást, amire a hardcore fideszesek körében eleve volt igény (és amire bármelyik párt hardcore rajongóinak körében lenne igény egyébként).

Ez a vallás az az újkereszténység, ami Jézus Krisztust Orbán Viktorra cserélte, és aminek Habony Árpád volt a prófétája, Rogán Antal a főpapja, a püspököket pedig maga Orbán cserélgeti úgy, hogy a pótolhatóság tudata erősítse bennük a lojalitást. Szijjártó Péter a harangozó, Bayer Zsolt a kántor, Gulyás Gergely a főministráns, Mészáros Lőrinc pedig a sekrestyés, aki az egyház kegyéből nagyon szép feladatokat kapva nemcsak a templomról gondoskodik, hanem a parókiáról, a gazdaságról, a nyaralóról és a búcsújáró helyekről is.

Ez a szekta elképesztő varázslatokat tud:

tömeges hallucinációkat idéz elő, gigászi rémképeket képes festeni a hívek elé,

ha kell, kék plakátokkal kitapétázva az egész országot. Ezek a rémképek olyan hatásosak, hogy az ellenzék sem tudja kivonni magát alóluk: egyből ugranak, vagy azért, hogy elmondják, hogy a kormány gonoszul viszonyul ezekhez a rémképekhez, jobb esetben meg azért, hogy elmondják, mennyire nem igaziak és mennyire károsak ezek a rémképek. A lényeg: ők is azzal foglalkoznak, amit a szekta diktál nekik.

A szekta pedig precízen szállítja az ellenzéket is a bűvkörébe vonó víziókat. Ki beszél már a Fudanról az óvodásainkat nemváltó műtétre kényszeríteni akaró genderlobbisták megkonstruálása után? Ki beszél a Pegasusról azóta, hogy a kormány az elképzelt genderlobbistákról akar nemzeti konzultálni, sőt népszavazást tartani?

A víziók még külföldön is hatnak: a felvilágosult-demokratikus világ nagy élvezettel ugrik rá Orbán sajnos egyáltalán nem tét nélküli baromságaira, ő pedig, mint Neil Gaiman amerikai istenei, ezekből az indulatokból és ebből a gyűlöletből is táplálkozik, sőt, ez tartja őt politikusként életben. Ebben az itthoni ellenzékre is a segítségére van:

sokukról ha lehántanánk az Orbán-ellenességet, nem találnánk alatta semmit.

Egyáltalán nem csoda, hogy random ellenzéki politikusok alig képesek másról beszélni, mint hogy Orbán így meg úgy: kölcsönösen szükségük van egymásra.

A legnagyobb különbség a Fidesz-KDNP és az ellenzék között, hogy az előbbinek végtelen forrás áll rendelkezére ahhoz, hogy a vuduszektájával óriási ellenségvíziókat alkosson,

míg a korlátozottabb anyagi lehetőségekkel bíró ellenzék kénytelen folyton Orbán ellen küzdeni, és legfeljebb őt felruházni elképzelt gonoszságokkal.

Ez tehát a sztori: a 2006-os vereség után Orbán úgy döntött, hogy nem vele van gond, hanem a polgári Magyarország víziójával,

és lecserélte azt a mögötte felálló vuduszekta értékrendet hazudó, de minden értéket mellőző opportunista hatalomtechnikájára.

Az őszödi beszéddel az is kiderült, hogy mi volt az Orbánt legyőző szuperrecept, ez pedig Orbánt is megerősíthette a döntése helyességében; a hatalomhoz a beszéd nyilvánosságra kerülése, az amiatti tüntetések és azok brutális leverése után is politikai élőhalottként ragaszkodó Gyurcsány pedig pont kapóra jött, hogy ennek a szektának a Antikrisztusa legyen.

Így csúszott bele a magyar közélet abba a köztes létbe, ahol az emberek kézzelfogható problémái elmosódott árnyak csupán, gigászi szellemekkel vív mindenki retorikai – de nagyon is valós következményekkel járó – harcot, és ez tulajdonképpen az ellenzék egy jelentős részének is kényelmes.

Hiszen egy gigantikusnak látott főgonosz ellen sokkal hősiesebb nemcsak küzdeni, hanem vele szemben elbukni is.

Hozzászólnál? Vitáznál? Írj!