Hétfőtől dönthetnek úgy a vendéglők Szlovákiában, hogy csak az oltottakat szolgálják ki

Szerző: Renczes Ágoston
2021.08.11. 16:12

Cserébe nyitvatarthatnak akkor is, ha súlyosbodik a járványhelyzet. Akik oltástól függetlenül mindenkit kiszolgálnak, ha a járásuk a második, narancs fokozatba kerül, már csak a teraszt tarthatják nyitva legfeljebb tíz vendéggel.

Hétfőtől dönthetnek úgy a vendéglők Szlovákiában, hogy csak az oltottakat szolgálják ki

A szlovák kormány csütörtök este fogadta el a járványügyi intézkedéseket szabályozó „covid-automata” változtatásait, amik augusztus 16-tól, hétfőtől lépnek életbe.

A covid-automata eddig a járványhelyzet alakulásától függően sorolta az országot, illetve az egyes régiókat különféle, színekkel jelölt csoportokba, és rendelt ezekhez országos, illetve regionális intézkedéseket.

Az új covid-automata egyik fontos változása, hogy országos intézkedések már nem lesznek – nem lesz például országos lockdown –, az intézkedéseket csak az egyes régiókban vezetik majd be az ottani helyzetnek megfelelően.

A másik újdonság, hogy amíg eddig a covid-automata a fertőzöttségi adatok a alapján határozta meg a bevezetendő intézkedéseket,

az új rendszerben fontos szerep jut az oltottságnak is.

A járásokat az automata a fertőzöttségi adatok alapján sorolja öt csoportba:

  • a zöld a „monitorozás” fokozata,
  • a narancs az „elővigyázatosságé”,
  • a piros, a bordó, illetve a fekete pedig a veszélyesség első, második és harmadik fokozata.

Ha egy járás az új esetek miatt szigorúbb fokozatba is kerül, az 50 év felettiek átoltottsági aránya javíthat ezen: ha az 65 százalék felett van, a járás eggyel, ha pedig 75 százalék fölött van, kettővel jobb kategóriába kerülhet.

A vendéglők döntik el, kiszolgálnak-e mindenkit

Az pedig, hogy a boltok, vendéglők, templomok vagy tömegrendezvények hogyan működhetnek az egyes fokozatokban, attól függ, hogy előnyben részesítik-e az oltottakat.

A vendéglátóhelyek eldönthetik ugyanis, hogy kiket szolgálnak ki: vagy kizárólag csak az oltottakat, vagy az oltottakat, a teszttel rendelkezőket és a betegségeken átesetteket, vagy mindenkit.

Azok a helyek, amik úgy döntenek, hogy csak az oltottakat szolgálják ki, az utolsó előtti, bordó fázisban is nyitva lehetnek, cserébe ellenőrizniük kell az oltási igazolásokat.

Azok a helyek, amik az oltottak mellett a 72 óránál nem régebbi PCR- vagy 48 óránál nem régebbi antigénteszttel rendelkezőket és a betegségen igazoltan átesetteket is kiszolgálják, a bordó fázisban csak a teraszt tarthatják nyitva.

A mindenkit kiszolgáló helyeknak azonban már a második, narancs fokozatban is be kell zárniuk a belső tereiket, csak a teraszt tarthatják nyitva, és ott is csak tíz vendég tartózkodhat.

Kapacitáskorlátok a tömegrendezvényeken és a miséken

A tömegrendezvényekre is új szabályok vonatkoznak.

Ha a szervezők oltástól függetlenül mindenkinek lehetővé teszik a részvételt, már a legenyhébb, zöld fokozatban is csak az állóhelyek 50 százalékát, az ülőhelyek 75 százalékát használhatják kül- és beltéren egyaránt, illetve kültéren legfeljebb 1000, beltéren legfeljebb 500 fő a felső korlát.

Hasonló ülő- és állóhelykorlátozások vonatkoznak a csak az oltottakat, a teszttel rendelkezőket és a betegségen átesetteket kiszolgáló rendezvényekre, ezeken azonban kültéren 5000, beltéren 2500 ember is részt vehet.

A csak az oltottakat kiszolgáló tömegrendezvényeken viszont nincs sem az ülő- és állóhelyek kapacitására, sem a létszámra vonatkozó korlátozások.

A maszkviselési szabályokat az oltottság nem befolyásolja, beltéren és kültéri tömegrendezvényeken is mindenkinek kötelező a maszk viselése.

A templomokban a miséket és az istentiszteleteket is hasonló szabályok szerint lehet megtartani,

azonban a templom dönthet úgy, hogy különböző időpontokban tart miséket az egyes csoportoknak,

a beoltottak esetében létszámkorlát nélkül, a többiek számára kapacitáskorlátokkal.

Szlovákiában európai viszonylatban alacsony az átoltottság aránya, amit leginkább az oltottak pozitív diszkriminációjával próbálnak növelni, de augusztus elején elindult az „oltáslottó” is, amire az oltás mindkét adagját megkapottak regisztrálhatnak és nyerhetnek vele legfeljebb 100 ezer eurót (3,5 millió forintot); összesen 10 millió eurót (3,5 milliárd forintot) szán erre a célra a szlovák kormány.

A járványügyi intézkedések ellen rendszeresen tüntetnek Szlovákiában: amikor a határátlépés szabályai szigorodtak, több határátkelőn volt demonstráció; az oltottakat előnyben részesítő szabályok ellen pedig a fővárosban voltak komolyabb tüntetések: a főleg oltásellenesekből, radikális jobboldaliakból és ellenzéki szavazókból álló tüntetők július 23-án a parlament épületébe akartak bejutni, egy hét múlva pedig a pozsonyi belváros fontos közlekedési csomópontjait vonták blokád alá, megbénítva ezzel a főváros közlekedését.

NYITÓKÉP: young shanahan / Flickr

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek