A Momentum is beállt Ungár Péter mögé Szombathelyen

Szerző: Petróczi Rafael
2021.08.10. 15:17

A hatpárti ellenzékből így most már öten támogatják az LMP jelöltjét, aki a DK-s Czeglédy Csabával és az Új Világ Néppárt politikusával, Koczka Tiborral kell majd megmérkőzzön az előválasztáson.

A Momentum is beállt Ungár Péter mögé Szombathelyen
„Péter, azt gondolom, a munkája során már bizonyított. Az Országgyűlésben is láthattuk, hogy kérlelhetetlenül síkra száll a szombathelyiek érdekeiért, ezért arra kérem, hogy támogassák Ungár Pétert az előválasztás során, és váltsuk le közösen ezt a kormányt”

– így jelentette be László Győző, Szombathely momentumos alpolgármestere, hogy pártja végül nem állít saját jelöltet az előválasztásra Vas megye 1-es, Szombathely székhelyű körzetében, hanem az LMP-s jelölt (aki egyébként az Azonnali többségi tulajdonosa is) mögé sorol be.

Ezzel a helyzet tovább tisztult a választókerületben, ott jelenleg hárman vannak, akik a közös ellenzéki jelöltségre pályáznak: az LMP-s Ungár Péter, akit a Momentum mellett a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd is támogat, a DK-s Czeglédy Csaba, valamint a korábbi fideszes szombathelyi alpolgármester Koczka Tibor, aki most már a Pálinkás József-féle Új Világ Néppárt színeiben politizál.

Az előválasztáson résztvevő szervezetek közül tehát már csak a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom nem foglalt állást Szombathelyen, a hétpártivá bővült összefogásból pedig öt Ungár Pétert támogatja.

Akárki is fog nyerni az előválasztáson, az 2022-ben komoly megmérettetésre számíthat, Vas megye 1. ugyanis előzetesen billegő körzetnek tekinthető. Ott ugyanis hiába győzőtt 2014-ben 44,95 százalékkal és 2018-ban is 49,92 százalékkal a korábbi fideszes honvédelmi miniszter, Hende Csaba, az összefogás szempontjából releváns ellenzéki jelöltek azonban 2014-ben 7,23, 2018-ban pedig 2,1 százalékkal szereztek többet nála.

A körzetben egyébként a Medián készített augusztus elején felmérést, ez alapján a verseny már az előválasztáson is szoros lehet: mint azt a Telex ismertette,

Ungárra a kormányt leváltani szándékozók 45 százaléka, míg Czeglédyre a 44 százalékuk szavazna. Hende Csaba ellen viszont Ungárnak lenne nagyobb esélye egy most vasárnap tartandó választáson:

a megkérdezettek 47 százaléka rá, míg fideszes ellenfelére 45 százalék voksolna – ezzel szemben ha Czeglédy Csaba lenne Hende Csaba kihívója, őrá 42 százalék szavazna, és így kikapna Hende Csabától, akire viszont ebben az esetben a választók 48 százaléka voksolna. Persze fontos hangsúlyozni, hogy a közvélemény-kutatások mindig pillanatfelvételt mutatnak, és a kampány során változhatnak az erőviszonyok.

Az előválasztásra bejelentkezni augusztus 15-ig lehetséges, a szükséges aláírásokat (egyéni jelöltek esetében 400, miniszterelnök-jelöltek esetében 20 ezer szignó) augusztus 23-tól szeptember 6-ig kell összegyűjtenie az indulóknak. A választókerületi előválasztásokat, valamint a miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulóját szeptember 18-26. között tartják meg, míg a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulóját – az első fordulóban a három legtöbb szavazatot szerzett miniszterelnök-jelölttel – október 4-10. között rendezi meg az ellenzék. De hogyan lehet megtartani 106+1 előválasztást? Utánajártunk!

NYITÓKÉP: Ungár Péter / Facebook

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek