Három év alatt sem fog helyreállni a gazdaság a magyarok fele szerint

Szerző: Renczes Ágoston
2021.08.09. 10:01

Az nagyvállalatoktól és a kormánytól várják a gazdaság újraindítását a magyarok, akik az Ipsos nemzetközi kutatása szerint a gazdaság helyreállításával kapcsolatban pesszimistábbak a globális átlagnál.

Három év alatt sem fog helyreállni a gazdaság a magyarok fele szerint

A magyaroknak „karakteres, nemzetközi áltagtól gyakran élesen eltérő” a véleménye a koronavírus-járványt követő gazdasági helyreállítással kapcsolatban

– derül ki az Ipsos nemzetközi közvélemény-kutató cég 29 országban június 25. és július 9. között végzett kutatásából.

Magyarországon több mint kétszer nagyobb arányban – 74 százalék – gondolják azt az emberek,

hogy a gazdaság újraindításáért elsősorban a kormányzatnak kell felelősséget vállalnia,

míg a nemzetközi átlag mindössze 34 százalék. (Az Ipsos kutatása összesen 29 országban kérdezett le 21 503 embert a 18-74 éves korosztályból a legfőbb demográfiai jellemzőkre reprezentatív módon súlyozva, az Egyesült Államoktól és Kínától egészen Szaúd-Arábiáig és Chiléig, ebből 500 főt Magyarországon kerestek meg a kutatók.)

Ugyanakkor a gazdaság újraindításában a magyarok szerint kisebb arányban kell résztvenniük vásárlóként az egyéneknek, valamint a vállalkozásoknak.

Az egyéneket a magyarok mindössze 3 százaléka említette az első helyen a globális 9 százalékkal szemben. A magyarok 17 százaléka szerint kell a nagyvállalatoknak elsőként felelősséget vállalniuk a gazdaság helyreállításában – globálisan ez az arány úgyszint 17 százalék –, a kisvállalkozásoktól pedig a magyarok mindössze 3 százaléka várja ezt szemben a globális 10 százalékkal. A magyarok 4 százaléka említette az első helyen a nonprofit szervezeteket, ez az arány globálisan 6 százalék.

Oroszországgal és Kínával egy klubban

Azt, hogy elsősorban az egyéneknek kell elsődleges felelősséget vállalniuk a gazdaság helyreállításában, a legnagyobb arányban Hollandiában (45 százalék első helyen, de további 27 százalék említette még meg az egyén felelősségét), Belgiumban (32, illetve 22 százalék) és az USA-ban (30, illetve 30 százalék) gondolják, de még Románia és az élbolyban van: a románok 27 százalékkal szerint kell elsősorban az egyéneknek felelősséget vállalniuk a gazdaság újraindításában,

és további 25 százalék elmítette meg az egyén felelősségét.

Magyarországon azonban mindössze 3 százaléknyian tették az első helyre az egyén felelősségét, és 9 százalék említette meg még azt.

Hasonlóan alacsony arányban Dél-Koreában (4, illetve 14 százalék), Kínában (6, illetve 13 százalék) és Oroszországban (9, illetve 18 százalék) gondolkodnak az egyéni felősségvállalásról a gazdaság újraindításával kapcsolatban.

Ugyanezen országok lakosai várják a legnagyobb mértékben a kormányzattól a felelősségvállalást: Oroszországban 75 százaléknyian említették első helyen a kormányzatot, és 16 százalék tett még róla említést;

a magyarok 74 százaléka szerint a kormányzat dolga elsősorban a gazdaság újraindítása, és 14 százalék említette még meg;

őket Dél-Korea követi 67, illetve 19 százalékkal.

Mikor áll vissza a járvány előtti szintre a gazdaság?

Azzal kapcsolatban, hogy az országuk gazdasága mikor fog helyreállni, a kínaik a legoptimistábbak:

56 százalékuk szerint Kína gazdasága már helyre is állt,

28 százalékuk szerint egy év múlva ez már megtörténik, és csak 14, illetve 3 százalékuk szerint kell erre két-három év, illetve még több idő.

A legpesszimistábbak az oroszok: mindössze 4 százalékuk gondolja úgy, hogy már helyreállt a gazdaságuk, 6 százalékuk szerint fog egy év múlva helyreállni, 25 százalék szerint ez csak két-három év múlva következik be, és 66 százalékuk gondolja úgy, hogy csak több mint három év múlva áll helyre az orosz gazdaság.

Magyarország is a pesszimistább országok közé tartozik: 3 százalék szerint már helyreállt a gazdaságunk, 16 százalék szerint egy év múlva, 31 százalék szerint két-három év múlva áll helyre,

a magyarok 51 százaléka szerint azonban ez csak több mint három év múlva következik be.

Azzal kapcsolatban, hogy mi lesz az egyértelmű jele annak, hogy maradéktalanul visszatértünk a világjárvány előtti vágyott állapotokhoz, az egyes országok válaszai nagy együttmozgást mutatnak: globálisan az első helyen, 20 százalékos említéssel az áll, hogy

az egyének közvetlen környezetében minden ismerős és családtag visszanyeri korábban elvesztett állását, vagy kap egy új munkát;

míg a második helyen hasonló arányban az új üzletek, vállalkozások nyitását nevezték meg az emberek.

Az Ipsos kutatási összefoglalója magyarul itt, bővebben angolul pedig itt olvasható.

NYITÓKÉP: Orbán Viktor / Facebook

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek