Hogyan lehetne kezelni egy járványt operatív törzsek nélkül?

A technológiai fejlődés hatalmas lehetőséget kínál arra, hogy újra tartalommal töltsük meg a demokrácia kiürülni látszó fogalmát, és például a koronavírushoz hasonló járványhelyzeteket is sokkal demokratikusabban tudjuk kezelni a nem is olyan távoli jövőben.

Vitán felül áll, hogy napjainkban a demokratikus politikai rendszerek komoly válsággal küzdnek. Mindezt a koronavírus miatti intézkedések nemcsak szemmel láthatóvá tették még azok számára is, akiket a politika teljesen hidegen hagy, de a liberális és illiberális demokráciákat elindították a teljes megsemmisülésük felé vezető úton.

A nyugati demokráciákban tapasztalható folyamatok egyre inkább egy központosított, autoriter világ felé mutatnak már a nagyon is közeli jövőben, ahol az állampolgárokat sokkal inkább az állam tulajdonaként kezeli a saját elitjük, mintsem hogy lehetőséget adna nekik az őket érintő egyre összetettebb problémák megvitatására, az azok megoldását célzó döntések meghozatalára.

Ha megvizsgáljuk azon elméleteket, melyek arra keresnek magyarázatot, hogy milyen okok vezethetnek el egy társadalom politikai rendszerének változásához,

arra a következtetésre juthatunk, hogy minden új politikai rendszer kialakulását megelőzi egy információs-kommunikációs technológiai evolúciós előrelépés.

Ezek a technológiai ugrások alapjaiban alakítják át a társadalmak információtárolásának, dekódolásának és továbbításának egymáshoz viszonyított relatív költségét.

Az egységesített írásbeliségtől a 20. századi autoriter rendszerekig 

Az információtárolás (és visszakereshetőség) költségének csökkenése – a többi tényezőhöz képest – a decentralizáció irányába hat. Erre mutat rá elméletében Leonard Dudley, és példaként hozza fel a Nagy Károly udvarából elinduló, standardizált írásbeliség elterjedését, mely a 13. századra olyan társadalmi szerződésekben változtatja meg a kor politikai rendszereit, mint a Magna Charta.

Az információ dekódolásának relatív költségcsökkenése tovább decentralizálja a politikát, ahogy ezt a könyvnyomtatás feltalálása után rohamos sebességgel elterjedt anyanyelvi írásbeliség hatásaként tapasztalhattuk.

Az anyanyelvi írásbeliség a társadalmak szélesebb rétegei számára tette elérhetővé a közügyek megértését, meghatározva 17-18. századi modern politikai folyamatok  kialakulását – Európában és Amerikában is a polgári jogok deklarálását.

Ezzel szemben az ipari forradalom következtében – a többi tényezőhöz képest – az információ terjedésnek aránytalan költségcsökkenése, így az elérhető információ mennyiségének növekedése ismét a centralizáció irányába mutatott: híven tükrözi ezt a 19. században megalakuló pártok, illetve a 20. századi totalitárius rendszerek megjelenése és diadala.

A világháló mint új információs-kommunikációs technológia a történelemben eddig ismeretlen költségegyüttállást hozott létre. Az információtárolás, -dekódolás és -továbbítás költsége lényegében a nullára csökkent, így az állam polgárai számára adott lett a lehetőség egy decentralizált, minden eddiginél demokratikusabb politikai berendezkedés létrehozására.

Ebből az is következik, hogy az az autoriter, globalista világ, ami éppen kiépülni látszik, hamvába holt gondolat, amelyet legfeljebb erőszakkal lehet ideig-óráig fenntartani.

A kérdés az, hogy létezik-e vajon olyan elképzelés, mely figyelembe veszi az információs-kommunikációs technológia adottságait, hatásait a politikai folyamatokra, azok szereplőire, és képes mindezt rendszerré formálni, így alternatívát nyújtva a jelenlegi globalista folyamatok nyilvánvaló bukása esetén.

Demokrácia az internet korában

A jó hír az, hogy létezik: kognitív demokráciának, röviden e-Kognokráciának hívják. A kognitív demokrácia modellje abból a természet által biztosított adottságból indul ki, hogy minden emberi lény önjáró, információtároló, -feldolgozó, és -továbbító rendszer, melyet az evolúció alakított ki az élet fenntartására, és – ezzel összefüggésben – képes releváns döntések meghozatalára. (Erre a törvényszerűségre reagál például az önrendelkezéshez való elidegeníthetetlen alapjogunk is.)

Ennek megfelelően a kognitív demokrácia egyszerre alkalmazza a rendelkezésre álló információs-kommunikációs technológia vívmányait, a részvételi és képviseleti (nem feltétlenül csak a pártalapú) demokráciamodellek elemeit, az elérhető tudományos információt párhuzamosan a résztvevő felek folyamatos képzésének lehetőségével. Teszi mindezt azzal a céllal, hogy olyan folyamatosan megújuló közösségi tudás jöjjön létre a politikai diskurzusban, mely egy egyre komplexebb világban is legitim és effektív döntéshez vezet.

A mindennapi demokratikus világunkban 4-5 évente választhatunk egy-egy párt és azok jelöltjei közül, ezzel átadva az önrendelkezésünkkel járó döntési jogot az életünket befolyásoló kérdésekben.

A kognitív demokráciában ez másként néz ki.

Az információs-kommunkációs eszközök felhasználása nem (csak) abban nyilvánul meg, hogy egy-egy adminisztratív folyamat vagy szavazás elektronikusan is elérhetővé válik, hanem a politizálni, egy-egy közösségi feladat megoldásában aktívan részt venni kívánó polgárok is szerepet kapnak – mind a diskurzusban, mind a döntések meghozatalában.

Ezzel párhuzamosan a képviselet új formái válnak lehetővé, versenyre hívva a jelenlegi hivatásos politikai szereplőket, bevonva (akár csak egy-egy kérdéskör erejéig) azokat a polgárokat is, akik valamilyen okból nem kívánnak személyesen részesei lenni a demokratikus diskurzusnak, döntéseknek. Mindemellett a kognitív demokrácia folyamatai a társadalom számára lehetővé teszik a tudományos információ széleskörű elérését, és képzések segítségével felvértezi őket ezen tudás használatára.

A tudományos információ áramlása a kognitív demokrácia világában viszont nem egyirányú, indoktrinációs folyamat.

Az e-Kognokrácia modellje szakít a hagyományos tudományosság objektív igazságot deklaráló szemléletével, és beolvasztja a közösségi tudásba a polgárok szubjektív, akár érzelmi alapú ismereteit is.

Ennek oka, hogy komplex problémák megértéséhez, és az azokra adandó helyes megoldásokhoz nem elégséges a tudományos objektivitás, hanem szükséges a résztvevők világának, értékeinek, gondolatainak szubjektív problémáinak a megismerése. Ezért a kognitív demokráciában a döntések sokkal inkább testre szabottak, arányosak, és a kisebbségek érdekei, értékei is a könnyebben becsatornázhatóak.

A kognitív demokráciában nonstop, vita alapú érvek versenyében, folyamatos tudományos információszolgáltatás segítségével mi magunk dönthetünk közösen a világunkat érintő kihívásokra adott válaszokról.

Mindezeken túl az e-Kognokrácia képes a működő demokráciák alapfeltételét, a transzparenciát is biztosítani a politikai diskurzus, a döntéshozatal és végrehajtás során is. Ebben segítséget nyújthatnak a hatékonyság, eredményesség és hatásosság folyamatos mérését lehetővé tévő matematika modellek. Így a komplett demokratikus folyamat könnyen ellenőrizhető és adaptálható, mely egy dinamikusan változó komplex világban elengedhetetlen a fenntartható társadalmak számára.

Az e-Kognokrácia a demokratikus rendszer upgrade-je

A kognitív demokrácia is demokrácia, nem valami-izmus egy elképzelt új rendszerrel, alkalmazása esetén nem kell címert cserélni.

Az e-Kognokrácia sokkal inkább a jelenlegi demokratikus (operációs) rendszernek egy upgrade-je, egy új verzió, mely új demokratikus elemeket, funkciókat, eljárásokat alkalmaz, felhasználva a digitális kor lehetőségeit.

Azaz az e-Kognokrácia alkalmazásához, benne a részvételhez az alkotmány, a vonatkozó nemzetközi és emberei jogok biztosítják a jogi képességet, a segítségével hozott döntések legitimitását, legalitását. Működéséhez viszont elengedhetetlen az internet és az erre fejlesztett alkalmazások használata, mely a diskurzusban, a döntésekben és az értékelésben jelentős szerepet játszik. Ez utóbbiak négy egymásra épülő fázisba csoportosított folyamatot eredményeznek.

1. fázis: helyzetelemzés, és a probléma azonosítás a vonatkozó információk felvonultatásával.
2. fázis: a résztvevők érdekeinek megfogalmazása, ütköztetése, közös nevezőre hozása a probléma kibontásán keresztül
3. fázis: tudásfeldolgozás és demokratizáció mentén a döntések előkészítése és meghozatala.
4. fázis: végrehajtás és értékelés.

Játsszunk most el a gondolattal, és képzeljük el szabadon, hogyan is nézne ki az e-Kognocrácia (melyet 2010-ben a spanyolországi Zaragoza városa közelében épülő szabadidőközpont megvalósításának elősegítésére próbáltak ki először), például a járvány kezelésével kapcsolatos intézkedések esetében.

Hogyan működik az e-Kognokrácia a gyakorlatban?

A diskurzusban, döntésben és értékelésben résztvevőket három csoportra oszthatjuk. 

• Politikusok, pártok, az államigazgatás tagjai.
• Egyéni szereplők, az egyszerű érdeklődőtől a szakértőig.
• Civil és magán szervezetek képviselői.

A diskurzusban bárki regisztráció nélkül, akár álnéven is résztvehet, a döntéshez viszont regisztráció és az igazolt személyazonosság szükséges. A döntésben a különböző csoportok más-más súllyal rendelkeznek, a zaragozai modellben: a kormányzati, állami, pártpolitikusi fél 40 százalék, a egyéni, szakértői csoport 44 százalék, a civil és magán szervezetek pedig 16 százalékos szavazati aránnyal.

A diskurzusok folyamán a hozzászólásokat, forrásokat mind a hozzászólók, mind az olvasók értékelhetik 1-től 10-es skálán szakmaiságának és relevanciájának megfelelően, illetve mindkét fél 1-től 5-ig értékelheti, menyiben ért egyet az adott hozzászólással, forrással, vagy egyéb tartalommal. Minden szakaszban folyamatos az álláspontok változásának mérése, és a lehetőség a felmerülő információk feldolgozására.

A járványintézkedések vitájánál feltételezzük, hogy a hatályos emberi jogoknak, jogszabályoknak megfelelően zajlik a diskurzus, azaz mindenki részt vehet korlátozás nélkül, nincsen cenzúra (közügyről van szó), és a különböző rendelkezésre álló információk, érvek versenyében dől el, melyik elképzelés mennyire helytálló, releváns, felhasználható a döntéshez. Erre megfelelő technológia megoldásokat használunk.

1. Helyzetelemzés, a probléma azonosítása

Ebben a fázisban a cél a helyes problémameghatározás, amely nagyon is kritikus, hisz a rosszul definiált problémára csak rossz és káros megoldás adható. A részvevők elemzik a helyzetet, vitára bocsátják elképzeléseiket, mindezt érvekkel, referenciákkal, forrásokkal alátámasztva, meghatározva a konkrét megoldandó problémát.

Ez a járványkezélés esetében úgy nézhetne ki, hogy közvita tárgyává válna a járvány léte, veszélyessége, oka, és ezzel összefüggésben a különböző aktorok szerepe, jogai és kötelezettségei annak megfékezését illetően.

A diskurzus végén a szereplők közösen meghatározott és elfogadott problémára keresnék a továbbiakban a megoldást.

2. Probléma megértése, és megoldásának előkészítése

Ebben a szakaszban a szereplők az első stációban meghatározott problémához való viszonyukat, érdekeiket, véleményüket, a megoldással kapcsolatos ötleteiket vitatnák meg, végül döntéselméleti modellek segítségével kialakítanák a megoldáshoz vezető súlyozott alternatívákat.

A járványintézkedések esetében az állami oldalról az egészségügy fenntartása, az azzal kapcsolatos érdekek, költségek, megoldások kerülnének előtérbe, az egyéni-szakértői oldalról az esetleges korlátozások, magatartás-szabályozások, jogok és kötelezettségek problémája artikulálódna, a civil és magán oldalról pedig például az egyetemek, gyógyszergyárak privát, a témával kapcsolatos érdekeinek, a probléma megoldásához való hozzájárulásuknak a képviselete jelenne meg.

3. A felhalmozott tudás kibontása és a döntéshozatal

Az előző etapokban meghatározott és egységesen elfogadott problémára, illetve a megismert, közös nevezőre hozott érdekekre alapozva a felek megalkotják a probléma megoldásához szükséges, és már kellő legitimitással bíró stratégiát és a döntéseket.

A járványkezelésben ez fázis venné át az operatív törzs szerepét.

A politikai és állami oldalról az ott kijelölt képviselők vennének részt, az egyéni-szakértői oldalról az előző fázisokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó szereplők (az e-Kognokráciában a végzettség, titulus nem számít, kizárólag a társadalmi vitában szerzett érdemek), a civil és magán oldalról pedig az ottani jelöltek a megadott arányban hoznák meg a megismert tények, lehetőségek és érdekek függvényében a döntéseket.

4. Végrehajtás és ellenőrzés

Az utolsó fázis a döntések végrehajtása, ellenőrzése és a visszacsatolás: ekkor válik láthatóvá a probléma megítélésének és az arra adott válaszok helyessége. Mivel az e-Kognokrácia lehetővé teszi a 0-24 órás demokratikus működést, így könnyen megoldhatóvá válik a gyors reagálás az esetleges hibákra, vagy épp a külső változásokra.

Bár elméletről van szó az e-Kognokrácia esetében, de talán látszik, hogy a megvalósítása nem is annyira utópisztikus és távoli, és

alkalmazkodva a természet törvényeihez, a hatályos jogszabályokhoz és a technológiai adottságokhoz újra tartalommal töltheti meg a demokrácia kiürülni látszó fogalmát.

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali