A veterán visszatért: mit akar Donald Tusk újra a lengyel belpolitikában?

Július elején Donald Tusk, a veterán jobbközép-liberális politikus átvette pártja vezetését és ezzel bekövetkezett régóta latolgatott visszatérése. A Polgári Platform (PO) kongresszusán elmondott beszéde alapján azonban nem biztos, hogy van igazi elképzelése arról milyen alternatívát állítana szembe a kormányzó konzervatív PiS-szel. A politikus a polarizáció felpörgetésében és az ellenzéki szavazók felrázásban bízik. Ez részben be is vált, mivel július óta újra a PO a legnépszerűbb ellenzéki párt. Viszont valószínűbb, hogy a visszatérés kevésbé csodafegyver, mint inkább a status quo bebetonozása az ellenzéki térfélen.

A július egyik szenzációja a lengyel politikában az volt, hogy Donald Tusk korábbi miniszterelnök (2007-2014), eggyel ezelőtti Európai Tanács-elnök és Európai Néppárt-elnök visszatért régi pártja, a Polgári Platform (PO) élére. A veterán lengyel politikus „hazatérése” az elmúlt évek nagy találgatása volt: az ellenzéki oldalon mint csodafegyvert emlegették és remélték Tuskot, a kormánypárt részéről pedig ő volt a mumus, akivel a nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) szavazótáborát lehetett ijesztgetni. Elég csak a PiS-es Sieci hetilap pár évvel ezelőtt „A rémálom visszatér” címlapsztoriját említeni.

A visszatérés a PO július eleji kongresszusán történt meg, amikor Tusk átvette a párt vezetését a fiatalabb generációt képviselő Borys Budkától. Az biztos, hogy a párt régi-új vezére mobilizálni tudja az ellenzéki szavazótábort, de a beszéde alapján az már kérdéses, hogy ez hoz-e valamifajta politikai megújulást az ellenzéki térfélen. A PO-ra mindenképpen ráfér az új vízió, hiszen 2015 óta lényegében minden választást elvesztett, az utóbbi félévben pedig a legnagyobb ellenzéki párt pozíciója is veszni látszik, hiszen Szymon Hołownia volt tévés személyiség új pártja, a centrista Polska 2050 rendre leelőzte a tavaszi felmérésekben.

Mégis mit akar Tusk?

Tusk beszédét a július 3-i kongresszuson több kommentátor is úgy jellemezte, mint egy motivációs coach és standup-komikus fellépésének keverékét. Konkrét vízió Lengyelország jövőjéről nem rajzolódott ki, de az nagyjából kivehető, hogyan képzeli el a párt győzelemre vezetését. Tusk mondanivalója a PiS-en való viccelődésen túl úgy foglalható össze, hogy hinni kell magunkban, hogy legyőzzük a gonoszt, azaz a kormánypártot. Ahogy a politikus megfogalmazta: „A politikai probléma nem a programok, víziók és gondolatok hiánya. Fontos, hogy hinni kell a győzelemre való képességben és annak lehetőségében. Az nem nyer, aki nem hisz a saját erejében. Az a párt nem nyer, amelyik nem hisz saját létezésének értelmében.” Ez volt a beszéd motivációs része. És hogy miért kell nyerni?

„Ma a gonosz uralkodik Lengyelországban, ezzel a gonosszal kell harcba szállni. Ez elég indok és nem igényel több indoklást. Az első parancsolattól kell kezdeni: ha rosszat látsz, harcolj ellene és ne kérdezz további okokat!”

Az ellenzéki párt felrázásán és PiS-ellenes retorikán túl volt még egy érdekes tényezője a beszédnek. A politikus továbbra is a lengyel városias középosztályt tartja a PO bázisának: Tusk egyfelől a klímaváltozást emelte ki mint a jelen legfontosabb kihívását és erősen kritizálta a PiS szociális populizmusát. Ez utóbbit pénzszórásként és elhibázott eladósodáshoz vezető gazdaságpolitikaként látja Tusk.

Lesz-e ebből valami?

A különböző lengyel közvélemény-kutatásokat gyűjtő Ewybory honlapon jól látható, hogy míg a tavasz során a PO támogatottsága bezuhant 20 százalék alá, a tavaly alakult Polska 2050 sikeresen átvette tőle a vezetést az ellenzéki pártok között 20 százalék feletti eredménnyel. Ez a trend pont júliusban, Tusk bejelentése után fordult meg, azóta a PO újra a legnépszerűbb ellenzéki párt a mérések szerint. Persze ezzel támogatottsággal még mindig jócskán elmarad a PiS 30 százalék feletti népszerűségétől, noha azt a koronavírus-járvány, a kormány koalíciós villongásai és a gazdasági válság már eleve erősen megtépázta.

Az ellenzék PiS-ellenes keménymagját Tusk tehát sikeresen mobilizálta. Hogy ezen túl is képes lesz-e eredményeket elérni a PO-val, azt illetően több kritika is felmerült: nem biztos, hogy Tusk az a politikus, aki a szélesebb társadalmat meg tudja szólítani. A lengyel politika 2007, azaz Tusk első komoly sikere óta, de még 2014 óta is, amikor ő inkább a nemzetközi politikát választotta, jócskán megváltozott.

Nem biztos, hogy Tusk maga is változni tudott és lekövette a trendeket: az ellenzéki szavazók fiatalabb generációjának rendkívül fontos lett a LMBTQ- és a női jogok kérdése, amelyekben nem biztos, hogy van mondanivalója a politikusnak. Továbbá egy balosabb társadalompolitika és az újraelosztás széles körben elfogadott lett a politikai életben, ezeket a PiS emelte be sikeresen a PO-kormányok erősen neoliberális politikáira adott reakcióként. Ez utóbbival a beszéd alapján úgy tűnik, a régi-új pártvezér nem tervez szakítani.

Tusk eleve a lengyel politika egyik megosztó figurája, a PiS-t elnöklő Jarosław Kaczyńskihoz hasonlóan rendre a legkevésbé népszerű politikusok között szerepel.

Utóbbi ezt rendre úgy küszöbölte ki az elmúlt hat évben, hogy maga helyett más tolt az előtérbe. Tusk visszatérése viszont olyan fiatalabb, sokkal kevésbé megosztó személyiségű ellenzéki politikusok héttérbe szorulását hozza magával, mint Rafał Trzaskowski, Varsó főpolgármestere és a párt elnökjelöltje 2020-ban, illetve a már említett Polska 2050-et vezető Szymon Hołownia. Utóbbi, mint azt a Tusk visszatértét követő kutatások mutatják, nem tudta stabilizálni pártja támogatottságát.

Előbbi pedig látszólag feladta minden ambícióját, hogy átvegye a pártvezetést, amire a tavalyi viszonylag sikeres elnökválasztási kampány után esélye is volt, ugyanis ő valóban komolyan megszorongatta Andrzej Duda jelenlegi kormánypárti elnököt. Trzaskowski nem is kommentálta érdemben Tusk megjelenését, ahogy azt sem, hogy a generációját képviselő Budka ilyen könnyedén átengedte a pártvezetést a veteránnak.

Csakhogy Tusk nemcsak az ellenzéki szavazókat mobilizálja. Tuskot a kormánypárt is kiválóan tudja használni saját tábora feltüzelésére:

a PiS-es média régóta építi és rendszeresen ápolja a német érdeket kiszolgáló, hazáját eláruló Tusk képét, amit visszatérése után is rögtön bedobtak a kormánypárti médiumok.

Tusk visszatérése tehát már régóta érett, de nagy valószínűség szerint nem ez lesz az ellenzéki csodafegyver a PiS legyőzésére. Nagyobb az esélye annak, hogy csupán saját pártjának pozícióját stabilizálja egyrészt saját karizmájával – ami továbbra is vonzó az ellenzéki szavazóknak –, másrészt pedig azzal, amiben mindig is jó volt, hogy sikeresen marginalizálni tudja a feltörekvő ellenzéki erőket.

Viszont nem biztos, hogy tőle kell várni az új víziót Lengyelország jövőjéről, mivel ahogy a jobbközép thinktank, a Klub Jagieloński publicistája megfogalmazta: azon idő alatt, míg a politikus távol volt a lengyel politikától, „a világ sokkal többet változott, mint Tusk”.

NYITÓKÉP: Az Európai Tanács fotószolgálata, 2019