Szlovák külügyminiszter: Szlovákia nem Felvidék!

Szerző: Renczes Ágoston
2021.08.05. 13:48

Diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak a szlovák külügyminisztérium Kövér László keddi látogatása miatt, amit a Ivan Korčok külügyminiszter kimerítő részletességgel meg is indokolt.

Szlovák külügyminiszter: Szlovákia nem Felvidék!

Mint arról az Azonnali is beszámolt, szerdán a szlovák külügyminiszter Facebook-posztban tiltakozott amiatt, hogy egy nappal korábban Kövér László, a magyar parlament házelnöke egy somorjai emlékmű avatásakor arról beszélt: a magyarok továbbra is várják a bocsánatkérést a szlovákoktól a magyar kisebbség második világháború utáni jogfosztása és az őket ért atrocitások miatt.

Csütörtökön a tiltakozás hivatalos formát öltött. Mint arról az Új Szó a TASR hírügynökségre hivatkozva, illetve Facebook-oldalán maga a miniszter is beszámolt:

a szlovák külügyminisztérium diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak.

A hírügynökségi hír szerint Kövér László magyar házelnök látogatására és a kitelepített magyarok somorjai emlékművének felavatásán való részvételére reagálva

„a külügy arra kéri a magyar felet, tartsa magát a diplomácia szabályaihoz, és előzetesen tájékoztassa a szlovák felet az állami tisztségviselők látogatásának céljáról”,

továbbá „a szlovák külügyminisztérium emlékeztet, hogy továbbra is kész megadni minden szokásos logisztikai segítséget a magyar tisztségviselők hivatalos látogatásaihoz, de nem tartjuk helyénvalónak, hogy a szlovák fél csak utólag értesüljön azokról a Szlovákia területén zajló eseményekről, amelyeken magas rangú magyar politikai tisztségviselők vesznek részt”.

A miniszter a Facebook-posztjában hosszan, összesen nyolc pontba szedve meg is indokolja, miért küldött diplomáciai jegyzéket Magyarországnak.

A diplomáciában ez nem így szokás

Korčok szerint a diplomáciában az a normális eljárás, hogy ha egy másik ország közjogi méltósága nem a fogadó ország meghívására érkezik látogatóba, akkor előre tájékoztatja a fogadó országot a látogatás céljáról. Ez azért is fontos, mert egyrészt a fogadó ország felel a látogató biztonságáról, és a tisztelet is megkívánja, hogy a látogató tájékoztassa a fogadó országot, hogy mi célból érkezik.

A szlovák külügy Kövér látogatásáról csak utólag értesült, ahogy arról is, hogy a magyar házelnök

egy olyan érzékeny témában nyilvánult meg, amiről tudta, hogy a szlovák kormány azzal kapcsolatban ellentétes álláspontot képvisel.

Korčok azt is hangsúlyozza, hogy bár őt a magyar kártya előhúzásával vádolják, ő csak reagál az eseményekre.

„Az országunk nem Felvidék. Az országunk neve Szlovákia, illetve Szlovák Köztársaság!”

– írja a külügyminiszter posztjának drámai csúcspontján, majd arra kéri a magyarok képviselőit, hagyják abba a történelemleckék adását Szlovákiának.

Minden európai nemzet szenvedett el olyan igazságtalanságokat – emlékeztet rá Korčok –, ami más nemzetek számára igazságtétel volt, vagy ahogy ő fogalmazott: „a szabadság kezdete, a rabság vége”. Így történt az első világháború után 1918-ban is a külügyminiszter szerint, aki úgy látja, amíg ezzel nem békélünk meg, mi és a jövő generációi is meg fogunk törni Európa bonyolult történelmének terhe alatt.

Mi is járhatnánk Magyarországra a Trianon-emlékművekhez

Korčok arra is újfent felhívja a figyelmet, hogy a szlovákok nem nyitnak meg a magyarok számára fájdalmas történelmi kérdéseket. Pedig az átélt történelemről Szlovákia polgárai sem feledkeztek meg,

„mégsem jár Szlovákiából senki Magyarországra a Trianon-emlékművekhez szuverenitási máglyákat gyújtani, sem tüzes beszédeket tartani arról, milyen volt az élet a szlovákok számára 1918 előtt”

– fogalmaz a miniszter, hozzátéve, hogy ezt azért nem csinálják, mert fájna a magyaroknak, ahogy nekik is fáj, amiket Magyarroszágról és a magyar közjogi méltóságoktól hallanak. „Ne okozzunk egymásnak fájdalmat!” – írja Korčok.

A miniszter szerint a szovák fél teljesen nyitott arra, hogy bármit megbeszéljen a magyar féllel, így nincs szükség a nyilvános üzengetésekre és beszédekre, amik „visszahúznak minket a tragikus huszadik századba”.

Korčok nem érti, hogy Kövér – akinek többször volt alkalma beszélni Igor Matovičcsal, Eduard Heger miniszterelnökkel, vagy szlovák kollégájával, Boris Kollárral – miért nem tette ezt meg egyszer sem, és „miért kellett a MI polgárainknak” elmondania, amit mondott.

Korčok a szlovákiai magyarokhoz is szólt. Arra kéri őket, értsék meg:

amikor elhatárolódik Magyarországtól vagy uniós kérdésekben más álláspontot képvisel, az nem „a saját magyar polgártársaink ellen irányul. Ezzel ne hozakodjanak nekem elő, mert ez nem igaz!”

A szlovákiai magyar politikusok egyébként indokolatlannak tarják a szlovák külügy kiborulását Kövér szavain. Mint Mózes Szabolcs, az Összefogás párt elnöke mondta az Azonnalinak még szerdán: abszurd, hogy szlovákiai magyarokat ért atrocitások tényszerű felemlítését Korčok Szlovákiával szembeni tiszteletlenségnek veszi. Gyimesi György, a legnagyobb kormánypárt, az OĽaNO magyar nemzetiségű lépviselője pedig azt mondta: Kövér csak olyan dolgokat mondott, amikről ő is beszél, és a megbékélésért a szlovák félnek is tennie kellene.

NYITÓKÉP: Azonnali-montázs, képek forrása: Ivan Korčok / Facebook

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek