A magyar államfő, aki demokrataként próbált viselkedni egy nem demokratikus világban

1961. augusztus 4-én, 71 éves korában hunyt el a második Magyar Köztársaság első miniszterelnöke és köztársasági elnöke, a Független Kisgazdapárt vezéralakja, Tildy Zoltán református lelkész. Jó és rossz kompromisszumokkal teli életútja jól mutatja, hogy a viharos huszadik században milyen sors várt arra, aki ragaszkodott a demokratikus értékekhez.

Azon kevés alkalommal, amikor demokratikus választást tartottak Magyarországon 1914 és 1989 között, a győztes mindig egy kisgazdapárt volt (1920-ban és 1945-ben).

Ennek ellenére sem a Horthy-korszakban, sem az 1945 utáni szocialista periódusban nem tudott kibontakozni az általuk képviselt, középparasztságra építő politikai koncepció.

Ennek az irányzatnak a harcosabb képviselője Nagy Ferenc, Magyarország 1946 és 1947 közötti miniszterelnöke volt, míg barátja és párttársa, Tildy Zoltán egy kompromisszumkészebb politikát folytatott. Bár az utókor nemegyszer kárhoztatta őt, ahhoz nem férhet kétség, hogy tetteit demokratikus elkötelezettség és hazaszeretet vezette.

A lelkészből lett parasztvezér

Tildy Zoltán 1889. november 18-án született a Nógrád vármegyei Losoncon. Apja, id. Tildy Zoltán református földművesből lett tisztviselő Balassagyarmaton, míg édesanyja, Fabriczy Emma katolikus polgárcsaládból származott.

Az ifjabb Tildy iskoláit Balassagyarmaton, Léván és Selmecbányán végezte, az érettségi vizsgát ez utóbbi város gimnáziumában tette le, majd Pápára ment továbbtanulni. Itt a református teológiai főiskola elvégzése után a lelkészi pálya mellett döntött. Egyéves írországi ösztöndíjat követően a somogyi Szenna községben lett segédlelkész, majd 1919 és 1930 között Orciban, Tahitótfalun, végül 1932-től 1946-ig Szeghalmon látta el a lelkipásztori teendőket.

Huszonöt évesen, az első világháború kitörésekor vette feleségül Gyenis Erzsébet tanítónőt. Házasságukból három gyermek született: a később szintén politikussá váló fotóművész, Zoltán, valamint Erzsébet és László.

Tildyt már fiatalon nagyon érdekelte a közélet.

Mivel Tildy testközelből látta a parasztság nehéz helyzetét, hamar megtalálta a számára szimpatikus politikai közeget Nagyatádi Szabó István Országos Függetlenségi és 48-as Gazdapártjában, amelybe 1917-ben be is lépett. 

A háborús összeomlást követő forradalmi időszak őt is magával ragadta. Apósa, Gyenis Antal – aki ismert volt szocialista meggyőződéséről – 1919-ben a Tanácsköztársaság dombóvári direktóriumának tagja és az ottani forradalmi törvényszék elnöke lett. Tildy – minden bizonnyal apósa hatására – úgy döntött, hogy lelkészszakszervezetet (!) hoz létre Somogy megyében. Ahogy ezt a téma kutatója, Csűrös András találóan megfogalmazta:

nem tudni, hogy ezt Lenin vagy Kálvin ellenezte volna jobban.

A fehérterror időszakában Gyenist a különítményesek felakasztották. Tildy az igazolások során úgy nyilatkozott a szakszervezetről, hogy azt csak érdekvédelmi okokból hozta létre, így az ügy feledésbe merült, ő pedig visszatért lelkészi feladataihoz Szeghalomra.

A Horthy-korszak első évtizedében mindvégig Nagyatádit követte a politikában, még akkor is, amikor 1922-ben Bethlen István a kisgazdapártból létrehozta az Egységes Pártot. 

A magyar politika rögös útján

Tildy 1929-ben a Magyar Traktátus Társaság igazgató lelkésze lett, többedmagával pedig létrehozta a Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézetet. Ekkorra már több könyve is megjelent, és részt vett a Keresztyén család, a Református lelkipásztor és a Magyarföld című lapok szerkesztésében. Mindvégig meggyőződéses demokrata volt, aki úgy vélte, hogy ez a fajta társadalmi berendezkedés közel áll a nemzethez. 1945-ben így írt erről: „Az én meggyőződésem szerint a tiszta demokrácia szándékai, intézményei, metódusai benne élnek a magyar nép lelkében. Ez a nemzet mindig törekedett a maga akaratának az érvényesítésére, az abszolút uralkodók alatt is bele akart szólni sorsának intézésébe, az ország társadalmi és politikai berendezkedésébe.”

Felismerte, hogy a bethleni rendszer nem sokat javított a parasztság helyzetén, ezért úgy döntött, hogy elhagyja az Egységes Pártot és új kisgazdapártot hoz létre.

Éppen ekkoriban, 1929-ben ismerkedett meg Nagy Ferenccel, akiben a politikai szövetséges mellett egy életre szóló barátra is lelt. Kapcsolatukról Nagy a következőképpen írt emlékirataiban: „Megszerettük egymást Tildy Zoltánnal. Együtt jártuk ezután tizenhét esztendeig a magyar politika keserves, rögös útját. Együtt küzdöttünk az úri Magyarország politikája ellen. Együtt indítottuk meg a parasztság politikai szervezését. Együtt buktunk el a képviselő-választásokon. Együtt harcoltunk a későbbi nemzetiszocializmus ellen. Együtt fogtunk hozzá a második világháború után a magyar politikai élet újjáépítéséhez, és azt hittem, hogy életünk végéig együtt maradunk. A történelem azonban másképpen rendelkezett.” 

1930-ban ketten útjára indították a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Pártot (FKgP), melynek már a nevével jelezték, hogy nem a bethleni utat akarják követni.

A politikai klíma azonban nem kedvezett az ilyesfajta kezdeményezéseknek. Azért, hogy a politikai elit megőrizhesse vezető erejét, vidéken csak nyílt szavazással lehetett voksolni,

ez pedig sokakat elriasztott attól, hogy a kormánypárton kívül mást merjenek választani.

Ráadásul a harmincas években, Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején a választások kezdtek egyre jobban eldurvulni:

a kormányzó erők az ellenzéket nem egyszer csalással vagy karhatalmi erőszakkal próbálták félreállítani.

Jól illusztrálja ezt a következő történet Nagy Ferenc memoárjából: „Sipsák Istvánékat a tardi községházán szó nélkül elkezdték ütni-verni. Két csendőr felváltva ütötte őket. Amikor az egyik csendőr eltörte rajtuk a puskáját, akkor a jelenlévő csendőr százados azt az utasítást adta, hogy inkább botokkal verjék őket, hogy több puska el ne törjön. Amikor valamelyikük le akart roskadni az ütések súlya alatt, a csendőr alájuk tartotta a szuronyt, hogy ››no, ebbe feküdj bele, ha éppen feküdni akarsz!‹‹”

A pártszervezés sem ment egyszerűen, mert a Tildy-Nagy-féle tömörüléshez több szélsőjobboldali politikus is csatlakozott az egykori fajvédő Eckhardt Tibor vezetésével, és kezdetben ők határozták meg a párt arculatát is.

Az 1931-es választáson a kormánypárti jelölt legyőzte Tildyt, négy évvel később pedig csalással akarták távol tartani az országgyűléstől. Miután erre fény derült, a szavazást megismételték, és 1936-ban végül bejutott a törvényhozásba. Mandátumát 1939-ben sikerült meghosszabbítania, így egészen a német megszállásig a szeghalmi kerület képviselője maradhatott. Az Eckhardt-féle irányzat innentől kezdve veszíteni kezdett a súlyából, Tildy pedig igyekezett a kisgazdapártot kissé balra tolni a politikai palettán.

Felszólalásaiban a parasztság helyzetével foglalkozott, a földreform szükségességét, és az általános, titkos választójog bevezetését követelte.

Mivel számára a demokrácia a polgárság, a parasztság és a munkásság együttműködését jelentette, jó viszonyt ápolt a Szociáldemokrata Párttal is. A két párt 1943-ban szövetséget is kötött, ami a háború utáni koalíciós politikát is nagyban befolyásolta.

Az SS célkeresztjében

Tildy az országgyűlésben a németbarát politika következetes ellenfele volt. Ennek megfelelően a háborúba való belépés ellen is tiltakozott.

Az 1944 márciusában bevonuló német megszállók az elsők közt akarták őt elfogni, ezért bujdosni kényszerült.

Legidősebb fia igyekezett őt bújtatni, aki emiatt az SS számára is gyanús lett (egy darabig fogva is tartották). Amíg felesége Szeghalomra irányította az utána kutató német katonákat, addig ő Budapesten először a Pozsonyi úti református templomban, majd a Skót Misszió Hermina úti lakásában húzta meg magát.

Az illegalitásban sem maradt tétlen: részt vett az ellenzéki antifasiszta szövetség, a Magyar Front létrehozásában. 1944 októberében memorandumot nyújtottak át Horthy Miklós kormányzónak, melyben követelték, hogy tagjaikból és a hadsereg képviselőiből hozzanak létre koalíciós kormányt, kössenek fegyverszünetet a szövetségesekkel és üzenjenek hadat a náci Németországnak. A sikertelen kiugrási kísérlet és Szálasi hatalomátvétele azonban minden illúziójukat eloszlatta.

Horthy után, Rákosi előtt a „próbálkozó demokrácia” éveiben

Tildy 1945 áprilisában a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés  tagja lett. Itt gyűltek össze azok a politikai pártok, melyek a Horthy-korszakban ellenzéki szerepbe kényszerültek. Ekkorra már ő számított a FKgP első emberének, ami újabb kihívások elé állította. A szovjet megszállást tudomásul véve igyekezett a baloldali pártokkal, főként a szociáldemokratákkal közös platformot alkotni. Eme törekvésében voltak támogatói – például a kommunisták által befolyásolt Dobi István –, míg a párt jobboldala – mint például Sulyok Dezső vagy Pfeiffer Zoltán – ezt inkább megalkuvásként értékelte.

Bár az 1945-ös választást az FKgP nyerte, ő ragaszkodott a kisgazda-szociáldemokrata-kommunista-parasztpárti nagykoalícióhoz. Ez nemcsak a szovjet politikai érdekeknek felelt meg, de illeszkedett Tildy demokratikus egységről alkotott koncepciójába is.

Miniszterelnökként aztán kénytelen volt tudomásul venni a kommunisták egyre nagyobb térnyerését, így abba is beleegyezett, hogy kormányában nagyobb súllyal szerepeljenek Rákosi Mátyás emberei. Így lett belügyminisztere Nagy Imre, és így került sor a svábok kitelepítésére és a csehszlovák-magyar „lakosságcsere” lebonyolítására.

1946. február 1-jén a Nemzetgyűlés döntése alapján Magyarország felvette a köztársasági államformát. A pártok, de főként a kommunisták nyomására, az államfő Tildy lett, a miniszterelnöki pozíciót pedig Nagy Ferenc vette át tőle.

Bár az elnöki tisztséget Tildy megtiszteltetésnek vette, az egész procedúra azt szolgálta, hogy jobban elaprózza a Kisgazdapárt erejét.

Kétéves mandátuma idején Tildy elutasította a népbírósági perekben elítélt Szálasi Ferenc és társai kegyelmi kérvényét, amit ráadásul csak a kivégzés másnapján tárgyalt meg a Népbíróságok Országos Tanácsa. Jobboldali ellenfelei ekkor ragasztották rá a „palástos hóhér” gúnynevet – utalva a református lelkészek öltözékére.

Nem növelte népszerűségét azon lépése sem, hogy 1919-ben kivégzett apósának posztumusz a Magyar Szabadság Érdemrendjét adományozta. Ez azért is érdekes, mert Gyenis Antal direktóriumi működése során elsőként a dombóvári hitoktatást tiltotta be.

Demokrataként egy antidemokratikus világban

1947-ben a kisgazdák még abban bíztak, hogy a párizsi békeszerződés aláírása után a megszálló csapatok elhagyják az ország területét. Ez a remény azonban szertefoszlott, mikor a szovjetek – Ausztria felügyeletének ürügyén – megszerezték a jogot arra, hogy továbbra is Magyarországon állomásozzanak.

Rákosi ezután „rákapcsolt”: az államvédelemmel karöltve olyan köztársaság-ellenes összeesküvést kreált, amelybe sikerült több kisgazda politikust belekeverni.

A kormánypárt így lassacskán egyre több embertől volt kénytelen megválni – ez volt a hírhedt „szalámitaktika”. A további ellenállókkal már egyre erőszakosabb módon bántak el. Így járt a Kisgazdapárt főtitkára, Kovács Béla is, akit csak úgy sikerült félreállítani, hogy a szovjet hadsereggel elhurcoltatták. A leszámolási hullám Nagy Ferenc miniszterelnököt is elérte: őt svájci tartózkodása idején zsarolta meg telefonon Rákosi azzal, hogy csak lemondásáért cserébe kaphatja vissza Magyarországon maradt kisfiát.

Az 1947-es „kékcédulás választások”  után a kommunisták által vezetett Baloldali Blokk – csalások közepette – győzelmet aratott. Mint ismeretes, ennek során a kommunisták (és szövetségeseik) a kék színű választói névjegyzék-kivonat segítségével több helyen is szavaztak törvénytelenül.

Tildy Zoltán lassan magára maradt, bár továbbra is bízott abban, hogy köztársasági elnökként a demokrácia felett tud őrködni. Személye ezért egyre inkább terhessé vált Rákosiéknak. A kommunista pártvezér a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének 1948. július 31-i ülésén a következőképpen értékelte Tildy politikai szerepét: „Tildyről nem lehet azt állítani, hogy valami következetesen demokrata lett volna. Mi, akik így a politika kellős közepén álltunk, sajnos mindig azt tapasztaltuk, hogy minden nehéz helyzetben ingadozott, és a kiindulási pontja sem volt, mondjuk, valami szélső demokrata... Hogy nem szakítottunk vele, annak az volt az oka, hogy kötöttük magunkat a lenini bizonytalan szövetséges teóriájához, hogy ki kell használni a bizonytalan szövetségeseket is, de mindig szem előtt tartottuk, hogy ez a szövetségesünk eléggé bizonytalan, és természetesen nemcsak ő volt bizonytalan, hanem mint a mágnes magához vonzotta a hasonlóan bizonytalan embereket.”

Tildy félreállításához kapóra jött, hogy veje, Csornoky Viktor kisgazdapárti politikus, a washingtoni magyar nagykövetség első titkáraként, majd ideiglenes ügyvivőjeként gyanús pénzügyi műveletekbe keveredett. Ezek alapján őt is a köztársaság elleni összeesküvés résztvevői közé sorolták be.

Családi érintettsége miatt Tildy 1948. július 31-én lemondott államfői posztjáról.

Élete vége felé adott utolsó interjújában részletesen elmesélte, hogy Rákosi miként vette őt rá erre a lépésre: „Megkérdeztem, mit akarnak tulajdonképpen tőlem és Viktortól? Rákosi ekkor előhúzott az aktatáskájából egy géppel írt szöveget. Letette az íróasztalomra és megkért, hogy az ››alkotmányos szokásoknak‹‹ megfelelően írjam meg kézírással lemondólevelemet. Tudom — tette hozzá —, mennyire felizgatott ez a sajnálatra méltó eset, és éppen ezért magammal hoztam egy formulát, amit azt hiszem, nyugodtan lemásolhatsz. Leültem utoljára íróasztalomhoz és töltőtollammal lemásoltam az előttem fekvő szöveget. Bal kézzel odatoltam Rákosi elé, és anélkül, hogy ránéztem volna, vagy kezet fogtam volna vele, elhagytam a dolgozószobát. De Zoltán...! — szólt utánam Rákosi, látszólag megütközve.”

Annak ellenére, hogy Tildy lemondott, vejét hazaárulás és kémkedés koholt vádja alapján 1948 decemberében kivégezték.

A köztársasági elnöki széktől a vádlottak padjáig

A lemondását követő nyolc esztendőt Tildy házi őrizetben töltötte. Szabadságát csak 1956 tavaszán nyerte vissza, ám ezt is csak úgy engedélyezték számára, ha nyilatkozatban kötelezi el magát a kollektivizált mezőgazdaság mellett.

Az októberben kitört forradalom ismét nagy reményekkel töltötte el. Államminiszterként (gyakorlatilag miniszterelnök-helyettesként) szerepet vállalt Nagy Imre koalíciós kormányában. Támogatta a Varsói Szerződésből való kilépést és szabad választás kiírását követelte.

A demokratikus átalakulás lehetőségét abban látta, hogy különféle világnézetű politikusok képesek voltak összefogni egymással. Ez jól kifejeződött október 28-án elmondott rádióbeszédében is:

„Magyarok! Drága Testvéreim! Nyolcesztendei internáltság után újra szabadon szólhatok hozzátok. Sorsotok iránt, a magyar nép sorsa iránt érzett felelősség késztetett arra, hogy részt vegyek Nagy Imre kormányában. Nagy Imre kommunista, én nem vagyok az, de mindketten a kormány többi tagjával együtt elsősorban magyarok vagyunk, hű fiai hazánknak, akik ma egy célt látunk magunk előtt, végleg felszámolni a múlt hibáit és bűneit, lerakni szilárd és biztos alapját népünk boldogulásának, biztosítani nemzeti függetlenségét és szabad életét.”

A szovjet beavatkozással azonban minden reménye szertefoszlott. A forradalom leverését követően elfogták és a Nagy Imre-per egyik vádlottja lett, mely során 1958-ban hat év börtönbüntetésre ítélték.

Az idős és betegeskedő Tildyt 1959 áprilisában egyéni kegyelemmel szabadlábra helyezték, bár amnesztiát nem kapott.

Utolsó éveiben visszavonultan élt, ismét házi őrizet alatt.

1961. augusztus 3-ról 4-re virradó éjszakán szívrohamot kapott és meghalt. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Nagy Ferenc, aki a temetésén nem vehetett részt, az Új Látóhatár című emigráns lapban emlékezett meg róla: „A magyar történelmi dicsőség fényében tisztán áll előttem Tildy Zoltán alakja. És amikor fáradhatatlan elméje és népét szerető szíve megnyugodott, úgy érzem, minden igazságos magyar embernek meg kell hajtania fejét a magyar nép önzetlen harcosa, miniszterelnöke, köztársasági elnöke és szabadsághőse: Tildy Zoltán emléke előtt.”

Bár egyes döntései a mából visszatekintve ellentmondásosnak tűnhetnek, az kétségtelen, hogy egy hazájához mindvégig hűséges, a demokrácia értékei iránt elkötelezett politikus volt, akinek helye van a magyar történelmi emlékezetben.

NYITÓKÉP: Tildy Zoltán köztársasági elnök (középen, fekete öltönyben) megkoszorúzza a szovjet hősi emlékművet 1947-ben. FOTÓ: Fortepan / Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András fényképei