A Monarchia kedvenc fürdővárosa volt, évtizedek óta rohad. Civilek nekiálltak megmenteni, de kell még egy kis pénz hozzá

Szerző: Renczes Ágoston
2021.08.04. 07:35

Herkulesfürdő egykor fényűző palotái lassan összeomlanak, a zavaros tulajdonviszonyok miatt nehéz velük mit kezdeni. Az egyik ikonikus fürdőépületet temesvári építészhallgatók és ott végzett fiatal építészek próbálják megmenteni.

A Monarchia kedvenc fürdővárosa volt, évtizedek óta rohad. Civilek nekiálltak megmenteni, de kell még egy kis pénz hozzá

„A mai Herkulesfürdő minden bizonnyal Románia egyik legnyomasztóbb és legfelkavaróbb idegenforgalmi célpontja” – így kezdődik a Főtér.ro 2018-as cikke a ma Romániában, Krassó-Szörény megyében, a szerb határ, azaz a Duna közelében fekvő egykori császári fürdővárosról.

A Monarchia kedvelt üdülője

A környék gyógyvizeit már az ókorban is ismerték és használták, erről tanúskodnak az ásatások során előkerült leletek és Herkules-szobrok, amikről a város a nevét kapta. Herkulesfürdő a tizennyolcadik században kezdett kiépülni, de Habsburg–Lotaringiai Ferenc – I. Ferenc néven magyar király, II. Ferenc néven német-római, majd I. Ferenc néven osztrák császár – 1817-es látogatása után indult fejlődésnek igazán és épültek fel a díszes, fényűző palotái és fürdőépületei. Sissi királynénak is Herkulesfürdő volt az egyik kedvenc üdülője.

A trianoni békeszerződéssel Herkulesfürdő Romániához került; az 1970-es években a régi városközpont mellett új szocialista üdülőközpont épült.

A rendszerváltás után egyre zavarosabb lett a sorsa a történelmi városközpontnak:

az épületeket privatizálták, a felújításukra szánt pénzeket a tulajdonosok elsikkasztották, majd az épületektől aprópénzért megszabadultak. Ez a háttér és az ebből fakadó zavaros tulajdonviszonyok az oka annak, hogy az épületek pusztulnak.

A Szapáry-fürdő hatalmas épülete.

A Szapáry-fürdő hatalmas épülete.

Fotó: Herculane Project / Facebook

A város egyik ikonikus épülete a Szapáry-fürdő, amit a német nyelvű sajtó Kaiserbadként, azaz császárfürdőként emleget, mert – mint arról egy emléktábla is tanúskodik – a császári-királyi család, Ferenc József és Sissi is ezt a fürdőt használta, románul pedig Neptunusz-fürdőnek hívják.

A Főtér 2018 októberi cikke a bezárt, üres, málló vakolatú épület – amit az Építészfórum szerint Alpár Ignác tervezett – szomorú állapotáról számol be, pár hónap múlva, 2019 februárjában pedig beomlott az épület szalonjának a mennyezete.

Civilek próbálják megmenteni

Ekkorra azonban már temesvári építészhallgatók felmérték az épületet, és mivel a mennyezet beomlása az épületek végső pusztulásának első jele szokott lenni, az építészhallgatók Locus nevű egyesülete a Notre-Dame tetőszerkezetének leégésekor indult gyűjtéstől inspirálódva kampányt indított az épület megmentéséért Herculane Projekt néven.

Az előzetes számításaik szerint az állagmegőrző munkák – vagyis annak megakadályozása, hogy az épület állaga tovább romoljon – költsége 100 ezer euró (körülbelül 35 millió forint), ebből 61 ezer euró már 2020 elejére összejött, köszönhetően annak, hogy a Locus több nagy céget is sikeresen meg tudott szólítani, akik komoly összegekkel támogatták őket. 

Az egyesület már 2017-ben felvette a kapcsolatot Herkulesfürdő önkormányzatával az épület megmentésének a szándékával, azonban csak hosszas huzavona után tudták elkezdeni az állagmegóvó munkákat a zavaros tulajdonviszonyú épületben, már a mennyezet beomlása után. Csakhogy romániai német nyelvű napilap, a bukaresti Allgemeine Deutsche Zeitung július végi cikke szerint még

22 ezer euró (7,8 millió forint) hiányzik a szükséges 100 ezerből.

Előtte-utána: beomlott mennyezet, majd a törmelék eltakarítva és ideiglenes tető a terem fölött.

Előtte-utána: beomlott mennyezet, majd a törmelék eltakarítva és ideiglenes tető a terem fölött.

Fotó: Herculane Project / Facebook

A lap szerint az egyesületnek eddig 12 helyen kellett beavatkoznia az épületben, ezek főleg a tetőszerkezetet érintették. 220 köbméter – 70 kisteherautónyi – sittet hordtak el az épületből eddig. A külső falak stukkóelemeit, amik lezuhanással fenyegettek, leszedték és az épületben tárolják őket. Ami pedig a legfontosabb:

legalább ideiglenesen meg tudták akadályozni a víz további beszivárgását, és abban bíznak, hogy ezzel elkerülik az újabb beomlásokat.

Azonban nemcsak a természeti elemek okoznak károkat az épületben: a megmaradt faldíszek egy részében vandálok tettek kárt vagy összefirkálták a falakat, és ellopják a még mozdítható dolgokat.

A fürdő egyetlen megmaradt Zsolnay-kútja

A fürdő egyetlen megmaradt Zsolnay-kútja

Fotó: Herculane Project / Facebook

Külön érdekesség, hogy a Szapáry-fürdő belső kútjait a pécsi Zsolnay-gyár szállította, ezek közül csak egyetlen darab maradt fenn. Ennek a kútnak a másolata került a budapesti József nádor térre, miután letarolták a fáit és mélygarázst építettek alá.

Ha adnál bele te is pénzt, itt tudsz, angolul elmagyaráznak mindent.

NYITÓKÉP: Herculane Project / Facebook

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek