Egymásnak is ellentmondanak az ellenzéki politikusok arról, hogy védettek-e a kevés antitesttel rendelkező idősek

Szerző: Petróczi Rafael
2021.08.03. 13:18

Az LMP-s Csárdi Antal szerint teljesen védtelenek, a párbeszédes Barabás Richárd szerint ez csak valószínű, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó szerint „fontos lenne tudni”.

Egymásnak is ellentmondanak az ellenzéki politikusok arról, hogy védettek-e a kevés antitesttel rendelkező idősek

„A Budapest város által végzett tesztelés alapján kijelenthetjük, hogy sajnos igazuk volt azoknak, akik aggodalmaskodtak a Sinopharmmal kapcsolatban” – mondta egy kedd délelőtti sajtótájékoztatón Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője és Újbuda alpolgármestere.

A fenti kijelentést Barabás arra a főváros által a 60 év feletti budapesti lakosok körében végzett, nem reprezentatív antitestvizsgálatra alapozza, amit a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat a kerületekkel közösen (kivéve négy fideszes, az V., a XVI., a XVII. és a XXI. kerületet, akik nem kértek a tesztekből) vezényelt le az elmúlt hetekben, és aminek az eredményeit kedden hozta nyilvánosságra az önkormányzat.

Ez a teszt egyébként a koronavírus-vakcinák által kiváltott humorális immunitás – vagyis amikor a szervezet közvetve, a B-sejtek által termelt ellenanyagokkal vagy antitestekkel védekezik a vírus ellen – szintjét méri az úgynevezett IgG antitest szervezetben lévő mennyiségének kimutatásával. (Arról, hogy mi is pontosan az a humorális immunitás, és milyen más módokon védekezik a szervezet az illetéktelen behatolókkal szemben, itt írtunk részletesen.)

A vizsgálat alapján azoknak az időseknek az aránya, akiknek a szervezetében a humorális védettséghez elegendő antitest termelődött:

  • a Modernával oltott 551 fő 98,91 százaléka (545 fő);
  • a Szputnyikkal oltott 1078 fő 96,85 százaléka (1044 fő);
  • az AstraZenecával oltott 698 idős ember 98,71 százaléka (689 fő);
  • a Pfizerrel oltott 3251 fő 98,4 százaléka (3199 fő);
  • az egydózisú Janssennel oltott 42 fő 95,24 százaléka (40 fő);
  • a Sinopharmmal oltott 7904 fő 74,11 százaléka (5858 fő).

Azaz a tesztelésen résztvevő és oltottságuk típusának a Sinopharmot megadott 60 év feletti budapestiek 25,89 százalékában nem volt elegendő a humorális immuntás mértéke. Ezért szorgalmazza azt az ellenzék, hogy valamennyi idős ember legyen ingyenesen antitestvizsgálatra jogosult.

A sajtótájékoztatón az MSZP országgyűlési képviselője, Bangóné Borbély Ildikó azt hangsúlyozta, hogy nagyon fontos lenne tudni, hogy a Sinopharmmal oltott idős emberek kaptak-e a vakcinától megfelelő védettséget, és ha lesznek a járványnak újabb áldozatai, az kizárólag az Orbán-kormány felelőssége lesz.

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese pedig már egyenesen azt jelentette ki, hogy

„Budapesten a nyugdíjaskorú lakosságból minden negyedik ember nincs védve a koronavírus ellen. Minden negyedik ember, akit Sinopharmmal oltottak, nem rendelkezik megfelelő számú antitesttel, és épp ezért védtelen egy esetleges negyedik hullám esetén.”

Barabás Richárd kicsit másképp látja

A probléma ezzel a kijelentéssel annyi, hogy

egyáltalán nem csak humorális immunitás létezik a koronavírus ellen, hanem sejtes immunitás is, amikor a szervezet nem ellenanyagok termelésével, hanem sejtekhez kötötten, közvetlenül védekezik az idegenként felismert kórokozók ellen.

Ezt a típusú immunitást a főváros tesztje már nem mérte. Hogy az inaktivált vírusos technológiával készült oltások esetén, mint amilyen a Sinopharm is, megteremtődik-e a sejtes immunitás is, egyelőre vitatott orvosszakmai berkekben is.

Egy azonban biztos: a fővárosi tesztelés alapján az nem jelenthető ki, hogy a nem megfelelő antitestet termelő idősek védtelenek lennének a vírussal szemben.

Barabás Richárd kérdésünkre, hogy tényleg úgy gondolják-e, hogy ezek az emberek egyáltalán nem védettek, ki is javította Csárdi Antal és Bangóné Borbély Ildikó szavait, azt mondva, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján csupán erősen valószínűsíteni lehet, hogy akinek a szervezetében nincs elegendő antitest, az ki van téve a fertőzésnek, a súlyos szövődmények kialakulásának, amik akár halálhoz is vezethetnek.

A kérdés túlmutat a szakmai felkészültségen

A Párbeszéd szóvivője hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy ne a hisztériakeltés, hanem a tudományos adatok alapján járjunk el az idősek védettségének kérdésében. Ezt szem előtt tartva kérdeztük meg, hogyan kíván a főváros meggyőződni arról, hogy a nem megfelelő humorális immunitást mutatott idősek körében a sejtes immunitás sem alakult ki.

Erre Barabás úgy válaszolt:

„Ez egy remek kérdés, ezt azért kérem, hogy küldje el írásban, mert ez túlmutat az én szakmai felkészültségemen.”

A Párbeszéd szóvivője azt is hozzátette, hogy ha az Azonnalinak van részletesebb információja a kormány berkeiből a különböző immunitások szintjével kapcsolatban, „akkor nagyon örülnék, ha meg tudná velünk osztani. Ezek hiányában az aggodalmaink, úgy gondolom, legalábbis jogosak.”

Egyébként a humorális és sejtimmunitás mellett létezik még nyálkahártya-immunitás is, amit úgy lehet megszerezni, ha az ember időnként újra megfertőződik a más immunitások birtokában, így nyerve még szélesebb körű védettséget az adott kórokozóval szemben. Rusvai Miklós virológus például az Azonnalinak úgy is nyilatkozott, hogy neki az az álma, hogy a január-februárban megkapott oltásokkal felvértezve a negyedik hullámban megfertőződjön a már közel sem olyan veszélyes delta variánssal, hogy ezzel a nyálkahártya-immunitással is kiegészüljön a védettsége – igaz, Rusvait Pfizerrel oltották, nem Sinopharmmal.

Az Azonnali kérdésére, hogy a főváros mi alapján gondolja úgy, hogy a nem megfelelő humorális immunitással rendelkező idősek egy esetleges megfertőződéssel nem pont egy szélesebb védettséget szereznének-e,

Barabás azzal bújt ki az érdemi válaszadás alól, hogy Rusvai Miklós magánvéleménye nem közéleti kérdés.

A sajtótájékoztatót teljes terjedelmében alább lehet megnézni.

NYITÓKÉP: A sajtótájékoztatón résztvevő politikusok, balról jobbra haladva Barabás Richárd (Facebook), Bangóné Borbély Ildikó (Facebook) és Csárdi Antal (Szűcs Donát / Azonnali)

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek