Te vagy a hülye, ha nem tudsz másik bolygóra költözni!

Az, hogy a klímaváltozás idáig jutott, az emberi civilizáció kudarca, amit a rendszerkritikus zöld baloldal elismer, a jobboldal viszont csak kifogásokat keres rá, érthető okokból.

Vági Márton július 30-án megjelent cikkében válaszol Karóczkai Balázs túlfogyasztás napja alkalmából megírt, július 29-i írására. Az eredeti cikkben Karóczkai bátorkodott fölvetni azt a tétova gondolatot, hogy a polgári társadalom korlátain belül sem feltétlenül szükséges olyan életet élni, ami a zabolátlan, környezet- és civilizációpusztító viselkedésformákat tükrözi, a kapitalista termelési mód fénykorában például a takarékosság és a prüdéria is a burzsoázia erkölcsi fölényének bizonyítékául szolgált. (Ma ennek is reneszánszát éljük.)

Ha valaki ismeri Vági Márton eddig az Azonnalin megjelent véleménycikkeit, egyáltalán nem lepődik meg azon, hogy ez a gondolat is válaszra késztette. Vági ugyanis – mintegy korunk hőseként – a példaszerű Amazon-fogyasztó, aki egyszerre divatosan antinacionalista, dícséretesen kiáll a szexuális kisebbségek jogaiért, ugyanakkor viszont ugyancsak divatosan hajlamos a feministákat felelőssé tenni szinte mindenért, ami manapság a világban „genderfronton” történik, legújabban pedig Karóczkait és rajta keresztül szinte a piacgazdaság minden kritikusát rója meg azért, mert nem tetszik nekik, hogy a fosszilis energia nagyipari felhasználása a kapitalizmus alaplogikáját követő túlpörgetése generációk múlva lakhatatlanná teszi a bolygó egyes részeit, és alapjaiban változtat meg mindent.

Vági szerint a túlfűtött ipart tápláló fogyasztásért egyértelműen a végén a termékeket megvásárló fogyasztó tehető felelőssé, ahogy egy ezt megelőző, szintén divatosan családellenes írásában pedig kifejezte abbeli vágyát, hogy az „ő adójából” ne támogassanak gyermeknevelést segítő programokat.

Érvei a monopóliumok fogságába szorult átlagos európai (és amerikai) ember felé megfogalmazott fenyegetésként is értelmezhetőek:

„Kell egy újabb telefon? Kell olcsó ázsiai termék? Kell ennyi kaja a boltból? Kell ennyi hús? Szükségünk van egy új kabátra, vagy jó lesz még a tavalyi?”

Talán nem szándékosan, de Vági ezzel tökéletesen érzékeltette azt az opció és választási lehetőség nélküliséget, azt a nem éppen utópikus, hanem valójában disztópikus „történelem végét”, amit a globális kapitalizmus igyekszik létrehozni a Föld teljes egészén.

Ma már nem vitakérdés, hanem a tudósok 99 százaléka által egyértelműen elismert tény, hogy a globális klímakatasztrófa elsődleges oka az, hogy az emberi civilizáció, amelynek meghatározó gazdasági formája évszázadokon keresztül, de különösen az utóbbi 30 évben az egyre kevesebb korlát közé szorított, profitalapú termelés volt, ezeknek az immár végzetesnek tűnő folyamatoknak az egyértelmű ősoka.

Erre a legutóbbi években, főleg a fiatalok által kezdeményezett nyugati tömegmozgalmak nyomása alatt a magát mindig elfogadhatónak, a konszenzuson belülienk eladni kénytelen nagyipari lobbi és a reklámiparnak szépített tudatipar is rájött, és beindította as zöldkapitalizmus és greenwashing hullámát: nem a termelési forma, nem az embert és a környezetet (mint erőforrásait) semmibe vevő profitlogika a bűnös az egyre gyakoribb árvizekért, a sarkvidéki gleccserek rohamos eltűnéséért, a pusztító szárazságért, a madagaszkári és jemeni éhínségekért, hanem mi magunk, mi egyénenként, egyedül.

Vágit persze badarság lenne megróni azért, hogy jacksoniánus, látszólag a társadalom létében vagy az ember alapvető kollektív társaslény-jellegében való kételkedés alapjáról elvhűen fogalmaz meg állításokat.

A baj csak az, hogy amikor materiális környezetünk a légkörtől a vizekig látványosan hagy minket cserben, akkor ez már nem sima filozófiai vita.

A kapitalizmus eleve elrendelésében (emberi természettől elidegenítetetlen eredetében) hívők mára egyszerűen annak a nagyiparnak a hasznos idióitáivá váltak, ami húsz éve még finanszírozta a klímaváltozás tényét tagadó politikusokat és áltudósokat (az éjjel-nem-süt-a-nap-nem-kell-napelem lobbi), majd amikor a 2010-es évek végére helyzet az óriási erdőtüzek, sivatagosodás, klímamenekültek százezrei folytán már látványosan tarthatatlanná vált, a tudatipar is taktust váltott.

Először elkezdte hangsúlyozni, hogy immár túl késő, minden hiába, ezen a ponton már nem érdemes elkezdeni cselekedni, hiszen minden eldőlt (hangsúlyozva ezzel a keresztény világvégevárás, millenarizmus évszázados gondolatait, az erre amúgy kondicionált és fogékony, nyugati civlizációban élő közönségüknek), majd amikor a klímavédelemre és a globális kapitalizmus megállítására makacsul szervezett mozgalmakat ez sem állította meg, a nagyipar a fogyasztók megtartása érdekében egy újabb éles fordulattal elkezdte zöldre festeni magát, profitelvű ipart igyekszik faragni az elektromos autókból, napelemfarmokból, ott is megteremtve mindezzel a kapitalizmus egyik alapkövetelményét, a termékek mesterséges hiányát, hogy így srófolja fel az árakat. (Ez pedig nem más, mint a katolikus 16. századi búcsúcédulák párhuzama, ami az egyéni megváltást emeli előtérbe, és a folyamatosan fogyasztással vétkező hívő számára minden bűn után gyónást és feloldozást kínál: ismét kényelmesen otthonos ideológiai alapok.)

Vági vádjaival ellentétben az emberiség civlizációs kihívásával kapcsolatban az újbaloldal azonban nem moralizál (esetleg a balközép esik olykor ebbe a bűnbe), hanem egyszerűen, tudományosan rögzíti:

nem lehet természettől eredő, és így az ember és emberiség érdekeit szolgáló egy olyan gazdasági rendszer, ami az emberi élet alapfeltételeit teszi tönkre,

és minden népszerű gondolattal ellentétben ezt az emberek többsége is érzi. Az más kérdés, hogy a rendszerkritikus zöld és baloldali erők milyen hatékonysággal tudják ezt az érzést politikai üzenetként megfogalmazni a tömegek számára (nem túlzottan nagy hatékonysággal, na... ez utóbbi nyilván egy sor mozgalomnak jogosan róható föl).

De ez nem is csoda egy olyan környezetben ahol a világ végét szó szerint sokkal könnyebb elképzelni, mint a kapitalista termelési mód végét,

még akkor is, ha utóbbi képes lenne megmenteni a jobboldal és liberálisok által is oly nagyra tartott és saját értelmezés szerint kivont karddal védelmezett európai civilizációt (ez persze más civilizációkra is igaz).

Egy olyan 40 év után, ahol az elaggott, széteső, és ipari logikájától szabadulni nem tudó Szovjetunió alternatívája Reagan és Thatcher volt, a Szovjetunió végleges felbomlása után pedig Berlusconik, Putyinok, Trumpok, Boris Johnsonok, Bolsonarók, Orbánok egymásutánisága jelezte a politikai megoldáskészlet elszegényedését, nem mondhatjuk azt sem, hogy ezek a figurák a csupán a nép egyértelmű akaratából lettek vezetőinkké.

Hiszen hatalomra kerülésüket minden stádiumban hathatósan támogatta a Föld vagyonának jelentős részét birtokló globális kereskedelem és nagyipar, a Wal-Marttól és Amazontól az olasz Confindustrián át az ExxonMobilig a legtöbb eszközével, olykor még külügyminisztert is jelöltek.

Az eredeti vitatémának és Vági felvetésének (ne vegyünk ennyi ruhát és autót, és akkor majd nem gyártják le őket!) lényegében semmi értelme már csak akkor sem, ha megnézzük, hogy hiába nem vásárol például az átlagos „fogyasztó” (ember, család stb.) évente új gépkocsit, a profitalapú autóipar mégis úgy gyárt, hogy a kínálat mindig messze meghaladja a keresletet. Különösen igaz volt ez a járványos 2020-as évre, ahol az Audi és Mercedes magyar gyáregységei még akkor is felvették a milliárdos állami dotációkat, és minimálisra szorították a leállásokat, ha tudták, új termékeikre aligha lesz megfelelő kereslet a recessziós időszakban.

A kapitalizmus egyszerűen nem úgy működik ugyanis, hogy az emberek keresletét pontosan figyelembe véve legyártja azt a legolcsóbban, amire valóban szükségünk van (ez a tervgazdaság ugyanis, mint ahogyan azt ma már a piacgazdaság egyik legfőbb szócsöve, a londoni Financial Times is elismeri), hanem a reklám- és tudatipar segítségével a csereértéket ideológiai alapon feltolva próbálja az emberek egészét minél hathatósabban rábírni a tömeges fogyasztásra.

Amikor pedig emiatt kérdőre vonja valaki őket, például a túlfogyasztás napján, akkor lelkes önkéntesek mindig meg is írják a vállvonogatós cikkeket arról, hogy nem erőszak a disznótor, miért nem tudod kivonni magad a mindenhol jelenlévő reklámipar termékeinek hatása alól. Miért nem vagy különb ember, mint a többiek?

A baj csupán az, hogy ennyire senki sem különb, és mindenki bajban van, erre azonban a felső 1 százalékhoz bekötött reklámpropaganda (úgy is, mint marketing-iparág) nem reagál érdemben, nem is lenne elvárható tőlük, hogy munkájukat ne végezzék a lehető leghatékonyabban, vagyis nem jobban, mint a munkástól egy hadiipari gyáregységben, hogy ne készítsen tökéletes csavarokat egy pusztító bombához.

Nem ők a felelősek ugyanis, hanem a megrendelők.

És róluk sem egyéni gonoszságot, rossz szándékokat kell feltételezni, hiszen eleve a több évszázados gazdasági termelési módunk olyan, hogy ha sikeresek akarnak benne lenni, akkor a kizsákmányolás és a környezetpusztítás alapkövetelmény.

A probéma mindezzel csupán annyi, hogy így minden bizonnyal két út maradt előttünk ezen a ponton:

• az egyik a nemnövekedés alaptétele, tehát az, ha a globális ipari társadalmon magunktól ellenőrzött módon behúzzuk a kéziféket, és rengeteg áldozat és kellemetlenség árán átalakítjuk azt,
• vagy pedig magától fog egy idő után az események és környezeti tényezők súlya alatt összeomlani az egész, magával rántva a teljes civilizációt.

És akkor már nem a kabátrendeléssel fogunk törődni, hanem egyszerűen azzal, hogy valahogyan, bármi áron ivóvízhez juthassunk. Az pedig talán politikai gondolkodástól függetlenül, bárki számára belátható, hogy ez a civilizációnk teljes bukása és vége lenne.

Hozzászólnál? Vitáznál? Írj!