Louis de Funès ezer arca

2021.07.31. 20:55

A százhét éve született francia legenda a magyar közönség egyik kedvence is, születésnapjára és emlékére összeszedtük az öt legjobb filmalakítását.

Louis de Funès ezer arca

Éppen 107 éve annak, hogy 1914 július 31-én a Nanterre melletti Courbevoie városkában meglátta a napvilágot Louis Germain David de Funès de Galarza, avagy színművészként és komikusként használt nevén Louis de Funès. Annak ellenére, hogy a magyarok több generációjának is a humorista testítette meg a francia embert, Funès spanyol nemesi családból származik, apja sevillai ügyvédként települt át francia földre.

Annak ellenére, hogy filmekből ismerjük, színészi karrierje igazán csak negyvenéves kora után indult el. 1932-ben még a párizsi fotósiskolát (École Technique de Photographie et de Cinéma) kezdte el, majd a híres színésziskola, a Cours Simon diákja lett 1942-től, ezek után 1952-től került be állandó tagnak az 1940-ben, Robert Dhéry által alapított Les Branquignols komikus társulatba, amely a francia, második világháború utáni aranyévek emblematikus társulata volt és egészen 1970-ig működött.

A mozi, amihez már élete kezdete óta vonzódott, végül 1983-as haláláig mindösszesen 140 filmben játszott, amiket mindösszesen 400 milliószor néztek meg Franciaország-szerte. Színházi előadásban Funèst élete során csaknem 270 milliószor láthatták.

Mindez még gombócból is sok. Abszolút szubjektív válogatásom következik most azokból a de Funès-mozifilmekből, amiket nem csupán a legjobban szerettem, de amelyek a legtöbbet is árulják el koráról.

1. Horgász a pácban (Ni vu, ni connu, 1958)

A francia Ötödik Köztársaság hajnala - amelyben De Gaulle tábornok elődeinél jóval nagyobb elnöki hatalmat épített ki - lényegében egybeesik de Funès filmes karrierjének kezdetével. Az Yves Robert által rendezett, még fekete-fehér klasszikus komédiában de Funès testhezálló szerepet kapott a falu réme, az orvhorgász Blaireau eljátszásával. Az Alphonse Allais 1899-es regényéből írt dráma alapján készült végül az 1958-as film, ami a felfuvalkodott, mindent szabályozni akaró, kisvárosi politikai elit, a nagyképű polgármester és az eszükön mindig túljáró, kivételes ügyességű népi hős klasszikus sztorija.

2. A St. Tropez-i csendőrök (Le Gendarme de St. Tropez, 1964)

Ezzel a filmmel lett leginkább ismert a színész nem csupán hazájában, de Európa-szerte. Jean Girault 1964-es rendezése egyesíti magában az akkoriban (is) iszonyatosan gyorsan változó, erkölcsileg egyre szabadosabb, jóléti francia társadalom képét a gyors változásokkal lépést tartani nem tudó, konzervatív, a katolikus erkölcsök szerint strandoló nudistákat üldöző, de amúgy béna csendőröket a Riviérán. Louis de Funès ez alapján az alakítása alapján lett a vaskalapos, rendpárti apuka és törvényőr komikus figurája, ami a szexuális forradalom, a szex, drogok és rock and roll európai megjelenésével szinte mindenhol rezonált.

Málunk pedig a mimikához és alakításhoz hozzátettek Balázs Péter későbbi, remek szinkronjai is, olyannyira, hogy a francia komikushoz mi a mai napig az ő hangját képzelhetjük hozzá:

3. A fösvény (L'avare - 1980)

De Funès már színészóriás volt, amikor élete egyik legutolsó munkájaként a filmvásznon is eljátszhatta Moliére híres főszereplőjét egyik leghíresebb drámájából. A klasszikus sztoriba ugyanazzal a rendezővel, Jean Girault-val lehet életet, aki tizenhat évvel azelőtt a pályáját is elindította, a siker ennél az alakításnál is megérdemelten nagy volt: 1980 márciusi bemutatója után 17 millió frankot hozott a produkció konyhájára.

4. Szárnyát, vagy combját (L'aile ou la cuisse - 1976)

Mint azt eddigi is megfigyelhettük, hősünk felváltva játszotta el a konzervatív, vaskalapos, képmutató, de a változások ellen váltig küzdő nagypapa, apuka, és a hatalom eszén, furfangján túljáró betyáros parasztfigura szerepét. Az 1976-os, Claude Zidi által rendezett klasszikus Charles Ducheminje ennek a két figurának, a csendőrnek és Blaireaunak a tökéletes elegye. Valéry Giscard d'Estaing korai korszaka ugyanis már a nagyvállalatok és azok urainak elnyomását megjelenítő, cinikus és kegyetlen konzervgyáros,

Tricatelle a kor hőse, és a régi, jó, eltűnőben lévő Franciaországot borai és ételei által képviselő Duchemin pedig egyfajta konzervatív Robin Hoodként, Jeanne d'Arcként hirdet ellene keresztesháborút,

amely azonban a modernitás gyorsasága miatt teljes kudarcra van ítélve. A blőd jelenetek és önfeled röhögés után a végső, TV-shows kóstolójelent az, ami magasabb szintre emeli a csatát, és valódi meseélményt, valamint mélyebb elmélkedésre érdemes gondolatokat (és alakításokat!) kínál még ma is:

5. Káposztaleves (La soupe aux choux - 1981)

A színészt utolsó előtti munkája ismét legfontosabb rendezőjéhez, Giroulthoz köti, és ez sikerült a leginkább filozofikusra. A Káposztalevesben két Gyagyafalván élő, vidéki francia paraszt és jóbarát, Kló és Puklis (Jean Carmet) a nyolcvanas évekre már annyira múltbeli ereklyék, annyira kilógnak a társadalomból, hogy szinte logikus, hogy a komikus sci-fi legelején a folyamatos káposztaleves-evés termelte szellentést üzemanyagként használó ufók viszik el őket, mint ahogy az is szinte a huszadik századi ország egykor nagyon fontos, de folyamatosa és rohamosan eltűnő, hagyományos, falusi világának keserédes búcsúdala, ahogyan a két barátot végül végleg elszállítják a földönkívüliek erről a bolygóról.

+1 Jákob rabbi kalandjai (Les aventures de Rabbi Jacob - 1973)

Minden szempontból jócskán kilóg a sorból a Magyarországon ugyancsak évtizedek óta nagyon népszerű Jákob rabbi kalandjai, alig van olyan ember, aki ne ismerné. A Gerard Oury rendezte komédia nem csupán az arab-zsidó konfliktust rendezi nagyon egyszerűen a vásznon, és nem csupán maradandó emléket állít a hetvenes években még eleven, kelet-európai, ortodox, párizsi zsidó közösségnek, de azt is elárulja mindenkinek az entikai és vallási tolerancia sohasem működik olyan kiválóan, mint amikor puccsista terroristák üldözik az embert keresztül az országon.

NYITÓKÉP: Azonnali montázs / Eredeti képek forrásai: (Vintage Printery, Flickr / Gorkhs, Pixabay / Marisa Rastellini, Wikipédia)

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek