A kormány és a járványügyi szabályok ellen tüntettek Pozsonyban

Szerző: Renczes Ágoston
2021.07.30. 20:34

Csütörtökön ismét tüntettek Szlovákiában a járványügyi szabályok és a kormány ellen. A tüntetők eltorlaszolták Pozsony egy csomópontját. A rendőrök estig nem avatkoztak be, mert nem tudták eldönteni, hogy kik tüntetnek és kik turisták. A demonstráció alatt szélsőjobboldali ĽSNS a NATO-ból való kilépésért gyűjtött aláírásokat.

A kormány és a járványügyi szabályok ellen tüntettek Pozsonyban

Csütörtökön Pozsony belvárosában újra párszáz ember tüntetett a járványügyi intézkedések ellen.

Mint arról az Azonnali is beszámolt, előző pénteken is volt egy demonstráció a szlovák parlament előtt; annak résztvevői szerettek volna bejutni az épületbe, ahol a képviselők egy rendkívüli ülésen arról tárgyaltak, hogy törvénnyel tegyék lehetővé a járvány esetleges következő hulláma alatt a szolgáltatások igénybevételének a szlovák védettségi igazolványhoz, a greenpasshoz kötését, vagyis az oltottak, a betegségen átesettek és a teszttel rendelkezők előnyben részesítését.

A tüntetők akkor elállták a parlament bejáratát, összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel, végül könnygázt is bevetve rohamrendőrök szorították ki őket az épület közvetlen közeléből.

A tüntetés másnap is folytatódott, mert a parlament rendkívüli ülése elhúzódott, amin végül elfogadták a törvényt. Már ezen a tüntetésen is érte inzultus az újságírókat, akkor a Markíza televízió stábja kényszerült elhagyni a helyszínt.

Le a maszkkal, fel a fejjel

Csütörtökön ismét tüntetés volt Pozsonyban; párszáz fős tömeg – a rendőrség közlése szerint 1000-1500 fő – demonstrált az elnöki palota előtt.

A tüntetők „általános sztrájkot” hirdettek, amivel a jogkorlátozások és a „nemzet genocídiuma” ellen tiltakoztak,

de emellett Zuzana Čaputová államfő és a kormány távozását is követelték, illetve a járványügyi intézkedéseket bírálták. Az Új Szó tudósítása szerint a tüntetés résztvevői a járványt átverésnek tartják, és azt skandálták, hogy „Le a maszkkal, fel a fejjel!”.

A szélsőjobboldali ĽSNS (Mi Szlovákiánk Néppárt) – aminek elnöke és parlamenti képviselője, az egy neonáci performansz miatt börtönbüntetésre ítélt Marian Kotleba az előző pénteki tüntetésen tüzelte a tömeget – a csütörtöki tüntetésen

emellett aláírásokat is gyűjtött amellett, hogy Szlovákia lépjen ki a NATO-ból.

A kezdetben békés tüntetők késő délelőtt eltorlaszolták az elnöki palota előtti közlekedési csomópontot, ahol sem a személyautókat, sem a tömegközlekedési eszközöket nem engedték át – egy busz estig keresztben állt a Hodža téri aluljáróban –, amitől összeomlott Pozsony közlekedése. Később a blokádot kiterjesztették a környező utcákra is.

Kora délután szóváltásba keveredtek a sajtó képviselőivel, akiket megdobáltak tojással,

a Hospodárske noviny nevű gazdasági napilap munkatársától pedig megpróbálták elvenni a kameráját.

Az újságíró rögzítette az eseményt: két férfi lépett oda hozzá, akik az újságírói igazolványát követelték, majd amikor azt megmutatta nekik, le akarták fotózni. Ezt az újságíró már nem engedte, mire az időközben öt számúra bővült csoport

megpróbálta elvenni tőle a kameráját, majd a sikertelen kísérlet után leöntötték ketchuppal.

Az újságíró távolabb ment tőlük, de azok nem sokkal később utána mentek.

Az újságíró a közelben álló rendőröktől hiába kért segítséget, azok nem foglalkoztak vele,

így inkább befejezte a tudósítást és távozott a helyszínről.

Rendőrség: Nem tudjuk, ki turista, ki tüntető

Miközben a főváros közlekedése megbénult, a rendőrség nem látott okot a közbeavatkozásra. A rendőrség a csütörtök esti sajtótájékoztatója szerint nem tudott jelentős rendbontásról, nem voltak zavargások, sem pedig emberekre irányuló támadások.

A közlekedés blokádját a forgalom elterelésével oldották meg, és a rendőrségi szóvivő elmondása szerint már csak azért sem volt esélyük a tüntetők vonulásának megakadályozására,

mert nyár van, sok a turista, és így nem tudták eldönteni, hogy kik tüntetnek és ki nem.

Végül a rendőrség csak este nyolc óra után kezdte el kiszorítani a tüntetőket a térről.

Roman Mikulec, az Igor Matovič-féle jobboldali-populista OĽaNO (Egyszerű Emberek és Független Személyiségek) delegálta belügyminiszter még csütörtökön kiadott egy nyilatkozatot, miszerint megérti a rendőrség igyekezetét az kényszerítő eszközök elkerülésére, amik a feszültség eszkalálódásához vezetnének, ugyanakkor sajnálja, hogy a nem bejelentett tüntetés kellemetlenséget okozott az autósoknak és Pozsony lakosságának.

Eduard Heger miniszterelnök szerint el kellene kerülni, hogy a jövőben hasonló történjen. Ha valaki demonstrálni akar, tegye azt nyugodtan, de úgy, hogy nem korlátozza mások életét – nyilatkozta pénteken a Denník N-nek a kormányfő, aki tartózkodott attól, hogy megnevezze a csütörtökön kailakult helyzet felelősét.

A nemrég korrupcióval megvádolt Peter Pellegrini exkormányfő, aki a 2020-as választást követően kilépett Robert Fico szociálpopulista Smer-SD-jéből (Irány-Szociáldemokrácia) és Hlas-SD (Hang-Szociáldemokrácia) néven új baloldali pártot alapított, azonban úgy látja, hogy a kormány elveszíti a közvélemény bizalmát. Pellegrini szerint

az értelmetlen intézkedések, az emberek zaklatása, a gazdasági, szociális és egészségügyi segítségnyújtás kudarca radikalizálta az embereket.

A tüntetés az elnöki palota előtt pénteken is folytatódott, igaz sokkal kevesebb résztvevővel, akik már nem akadályozták a forgalmat.

NYITÓKÉP: BRATISLAVA ŽIVOT V MESTE / YouTube

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek