A Moderna is biztonságosan beadható a tinédzsereknek, mondja az Európai Gyógyszerügynökség

Szerző: Petróczi Rafael
2021.07.23. 16:46

Az EMA vizsgálata szerint a 12-17 év közötti, Modernával oltott fiatalok körében ugyanolyan hatékonyan alakul ki a koronavírus elleni védettség, mint 18 év felett.

A Moderna is biztonságosan beadható a tinédzsereknek, mondja az Európai Gyógyszerügynökség

Pénteken új ajánlást adott ki az EU-ban a vakcinák engedélyeztetéséért felelős Európai Gyógyszerügynökség: eszerint

az EMA semmi akadályát nem látja, hogy az mRNS-alapú Moderna-vakcinával a 12-17 év közötti fiatalokat is oltsák.

A hírt a Politico európai kiadása is közzétette pénteken. Ez még formálisan nem jelenti azt, hogy mostantól szabadon lehet oltani ezt a korosztályt a Modernával: erre először az uniós vakcinabeszerzésért felelős Európai Bizottságnak kell rábólintania, és ezt követően dönthetnek arról a nemzeti kormányok, hogy a saját országukban oltatnak-e az adott korcsoportban a vakcinával.

Mint azt az EMA által elvégzett vizsgálatok kimutatták, a 2163 fős, 12-17 év közötti, Modernával beoltott mintában egyetlen fiatal sem kapta el a koronavírus-fertőzést, annak köszönhetően, hogy körükben ugyanolyan magas számban termelődtek az oltást követően antitestek, mint a 18 év feletti oltottak körében. Ezzel szemben az oltatlan kontrollcsoportban négy fő kapta el a vírust. (Hogy lehet-e védett, akinél két oltást követően sem mérnek megfelelő mértékben ellenanyagot, itt válaszoltuk meg.)

 Továbbá azt is megállapították, hogy a mellékhatások körében sincs érdemi különbség a 12-17, valamint a 18 év feletti fiatalok körében: jellemzően az oltás helyén jelentkezik izomfájdalom, továbbá előfordul fejfájás és fáradság az oltást követően.

Mindezek alapján az ügynökség szerint biztonsággal oltható a 12-17 év közötti korosztály a Moderna-vakcinával, ezzel az EU-ban – a május óta ebben a korcsoportban engedélyezett, szintén mRNS-alapú Pfizer-vakcinák után – minden bizonnyal záros határidőn belül – már két készítménnyel is lehet majd oltani a fiatalokat.

Más kérdés, hogy ezért az ötletért nem mindenki rajong a kontinensen: a brit kormány oltási bizottsága, az Oltási és Immunizációs Vegyes Bizottság például nem javasolja a 12-17 év közöttiek oltását egyáltalán, mondván, hogy

ebben a korosztályban „szinte minden gyermek és fiatal nagyon alacsony kockázatnak van kitéve a Covid-19 miatt”, valamint hogy a fertőzés súlyos lefolyásának kockázata is rendkívül alacsony körükben.

Magyarországon egyébként 12 év felett már engedélyezett a koronavírus elleni vakcinák (praktikusan a Pfizer) beadása. Amint azt Orbán Viktor miniszterelnök július közepén bejelentette, a tanévkezdés előtt, augusztus 30-31-én, tömeges oltási kampányt is fog szervezni a kormány, melynek keretében a 12-15 év közötti fiatalok a nevelési-oktatási intézményekben kaphatják meg az oltást.

NYITÓKÉP: Governor Tom Wolf / Flickr

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek