Nem javasolja a 12-17 éves, egészséges gyerekek covid elleni oltását a britek állami oltási bizottsága

Szerző: Renczes Ágoston
2021.07.22. 10:15

Az állásfoglalásukban azt írják, a gyerekek nagyon alacsony kockázatnak vannak kitéve a covid miatt, és ha megbetegszenek is, úgy vészelik át, mint a szezonális influenzát.

Nem javasolja a 12-17 éves, egészséges gyerekek covid elleni oltását a britek állami oltási bizottsága

A brit kormány Oltási és Immunizációs Vegyes Bizottsága (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) – ami az egészségügyi intézményeknek ad tanácsot a fertőző betegségek elleni védettség kialakításával kapcsolatban – július 19-én közzétett egy állásfoglalást a 12-17 éves gyerekek oltásával kapcsolatban.

Ebben a JCVI, ami egyébként minden 18 éves és annál idősebb, valamint bizonyos 18 év alatti csoportok oltását javasolta már korábban is, azt írja, hogy

nem tartja indokoltnak a 12-17 éves egészséges gyerekeknek vakcina beadását.

Nagy-Britanniában 12 évnél idősebb gyerekek számára az mRNS-alapú oltóanyagok engedélyezettek; az állásfoglalás szerint azonban „megalapozott bizonyíték van arra”, hogy ebben a korcsoportban az oltás „viszonylag reaktogén”, vagyis erősebb reakciókat vált ki, és rövid ideig tartó mellékhatásokkal is jár, mint például a láz.

A JCVI a 12-17 év közötti gyerekek kockázatának „alapos vizsgálata” során arra jutott, hogy

„a bizonyítékok erőteljesen jelzik, hogy szinte minden gyermek és fiatal nagyon alacsony kockázatnak van kitéve a covid-19 miatt”.

Ha mégis jelentkeznek náluk a tünetek, azok általában gyengék és alig különböznek az évente jelentkező, enyhe légúti fertőzések tüneteitől.

A covid-19 súlyos lefolyásának kockázata így gyermekeknél és fiataloknál rendkívül alacsony az állásfoglalás szerint.

Azoknál a gyerekeknél és fiataloknál, akiknek nincsenek a covid-19 súlyos lefolyásának kockázatát jelentő alapbetegségeik,

a JCVI szerint az oltás közvetlen egyéni egészségügyi előnyei igen korlátozottak.

Ha a brit kormány fontolóra venné a 18 év alattiak általános oltását, a JCVI azt nem támogatná és annak az elhalasztását kérné mindaddig, amíg kellő mennyiségű adat nem támasztja alá, hogy annak egészségügyi előnyei meghaladják a kockázatokat ebben a korcsoportban.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy a gyerekek átoltottsága csökkentené annak lehetőségét, hogy másoknak átadják a fertőzést, így hatással lehetne a kórházi ápolásra szoruló idősebb felnőttek arányára és a halálozási arányára, az állásfoglalás azt írja, hogy ezek az előnyök „bizonytalanok”, és 2021 őszére egyébként is minden felnőtt számára elérhető lesz az oltás mindkét dózisa.

Az állásfoglalás külön kitért azon gyerekekre, akiknél az egészségi állapotuk miatt komoly kockázata van a súlyos lefolyású covidfertőzésnek: az ő esetükben a JCVI továbbra is javasolja az oltást, valamint minden olyan 12 év feletti gyereknek is, aki egy háztartásban él immunszupresszált személyekkel (az ő immunrendszerünk lassabban működik, így a szervezetükben gyorsabban tud szaporodni a vírus).

Nagy-Britannia – az indiai eredetű delta variáns terjedésének ellenére – hétfőnegyébként feloldotta a járvány miatti korlátozásokat, minden addig zárva tartó létesítmény kinyithatott. A delta variáns pedig, bár könnyebben terjed, kevésbé halálos az Angol Közegészségügyi Hivatal adatai szerint.

NYITÓKÉP: SELF Magazine / Flickr

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek