Népszavazásba öntött nemzeti konzultáció: a pedofiltörvény kapcsán kezdeményez népszavazást a kormány

Szerző: Petróczi Rafael
2021.07.21. 09:51

Népszavazáson mondhatjuk el a véleményünket arról, hogy támogatjuk-e, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító műtétek, vagy hogy korlátozás nélkül mutathassanak be nekik szexuális médiatartalmakat.

Népszavazásba öntött nemzeti konzultáció: a pedofiltörvény kapcsán kezdeményez népszavazást a kormány

„Brüsszel megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt” – kezdte szerda délelőtt videós bejelentését Orbán Viktor miniszterelnök.

Miután a miniszterelnöknek ez volt az első nyilvános megszólalása a Magyarországon Direkt 36 által kirobbantott megfigyelési botrány kitörése óta, sokan arra számíthattak, hogy Orbán a szerda reggel beharangozott bejelentésében erre is kitér. Orbán bejelentésében erről még csak érintőlegesen sem volt szó.

A miniszterelnök elmondta, hogy az általa gyermekvédelmi törvénynek nevezett, az egyébként a homoszexualitást és a nemváltoztatást a pedofíliával összemosó törvény miatt nyugaton most azért fenyegetőznek és indítanak hazánk ellen kötelezettségszegési eljárást, mert nálunk nem engedik meg, hogy LMBTQ-aktivisták bejárjanak az iskolákba, óvodákba.

A miniszterelnök szerint most olyan támadás alatt áll Magyarország, hogy azt csak a közös népakarattal lehet megvédeni, ezért a kormány népszavazást kezdeményez,

melynek során öt – a nemzeti konzultációs társaikra emlékeztető – kérdést tesznek fel:

  • Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak?
  • Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
  • Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?
  • Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
  • Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?

Orbán Viktor videója végén arra kéri az embereket, hogy közösen mondjanak nemet ezekre a kérdésekre, ugyanúgy, ahogy a legutóbbi, 2016-os népszavazáson is nemet mondtak Brüsszelnek a bevándorlók betelepítésére.

Ahogy a kormányfő zárta a bejelentést:

„Egyszer már sikerült, és együtt újra sikerülni fog!”

A bejelentést teljes terjedelmében alább lehet megnézni.

NYITÓKÉP: Orbán Viktor / Facebook

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként, régi motoros azonnalis újságíró, 2018 júniusától tagja a szerkesztőségnek. Ha nem éppen cikket ír (és nincs járvány), nagy eséllyel egy metálkoncerten tombolja ki magából a hazai közélet fáradalmait.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek