Az első mérkőzések napján sem zárja ki az olimpia lefújását a szervezőbizottság elnöke

2021.07.21. 09:59

Az olimpia szervezői figyelik a helyzetet és egyeztetnek erről, ha megugranak az esetszámok. A NOB elnöke ugyanakkor kizárta a visszamondást, szerinte ezzel a könnyebbik utat választanák, ám ők nem hagyják cserben a sportolókat.

Az első mérkőzések napján sem zárja ki az olimpia lefújását a szervezőbizottság elnöke

A hivatalosan július 23-án kezdődő, nevében az Eb-hez hasonlóan a 2020-as dátumot megőrző tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője, Toshiro Muto nem zárja ki a világesemény lemondását – írja a BBC

Ezt annak kapcsán nyilatkozta, hogy a pénteki nyitóünnepség előtt már hetven az olimpiához köthető ember fertőződött meg, köztük az afrikai faluban tartózkodó két dél-afrikai focista és egy cseh strandröplapda-játékos. Toshiro Muto úgy fogalmazott: „Folytatjuk az ezzel kapcsolatos egyeztetéseket, ha megugranak az esetszámok.”

Hozzátette, hogy jelen pillanatban a koronavírus-fertőzöttek számai egyaránt nőhet és csökkenhet is, a felmerült helyzet alapján vizsgálják meg, mit tegyenek.

Nyilatkozata szöges ellentétben áll Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének megszólalásával, melyben úgy fogalmazott, hogy

a világverseny lemondása „sosem volt opció”.

Muto nyilatkozata után az olimpia szóvivője arról beszélt, hogy 100 százalékban a játékok sikeres megrendezésére koncentrálnak. 

A versenyek szerdán kezdődnek 

Bár a megnyitót pénteken tartják, a női futball és softball mérkőzésekkel már szerdán kezdetét veszi az idénre halasztott 2020-as tokiói olimpia és paralimpia – ez egyébként az első ilyen jellegű halasztás az világverseny 124 éves történelmében.

Azt azonban még a hónap elején jelentették be, hogy a versenyeket nézők nélküli üres stadionokban, zárt kapuk mögött tartják szigorú protokollt követve, napi tesztelések mellett.

Közben az országban sokan tiltakoztak az olimpia megtartása ellen a koronavírus-fertőzések növekvő száma miatt. Japánban közben augusztus végéig még a pandémia miatt veszélyhelyzeti állapot áll fenn. 

Álmatlan éjszakák

A játékok augusztus 8-ig tartanak, majd augusztus 24-én kezdődik a paralimpia, amely szeptember 5-én ér véget. 

A rendezvény eltolása álmatlan éjszakákat okozott, de előre kell menni, hogy reményt adjunk a jővőre nézve – mondta kedden Tomas Bach ugyanabban a nyilatkozatában, melyben Mutoval ellentétben kizárta a verseny lemondását.

Kijelentette, hogy a NOB sosem hagyná cserben a sportolókat.

Mint fogalmazott, a könnyebbik utat választották volna, ha lemondják az eseményt, érvényesítik az ezzel kapcsolatos biztosításukat és tovább is lépnek a 2024-es párizsi rendezvényre. 

A játékok előtt doppingbotrányba keveredett az Orosz Olimpiai Bizottság, amelynek 335 játékosa azonban semleges zászló alatt részt vesz a mérkőzéseken. Nekik részletes útmutatót készített az állam, amelyben azt írják nekik, ne válaszoljanak politikai kérdésekre - erről korábban itt írtunk részletesebben.

Magyarországot az olimpiai játékokon 166 sportoló (és 7 tartalák sportoló) képviseli majd, paralimpiai csapatunknak pedig 39 visszaigazolt kvótája van. A megnyitón a magyar zászlót Mohamed Aida és Cseh László viszik majd.

NYITÓKÉP: Tokyo 2020 / Facebook

Tarnay Kristóf Ábel
Tarnay Kristóf Ábel az Azonnali újságírója

Újságíró, jobboldali liberális gondolkodó, volt diákaktivista. Szereti a szabadságot, az alternatív rockot és a jó kraftsöröket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek