Idegeneket hív magyarok ellen segítségül

Balogh Gábor

Szerző:
Balogh Gábor

2021.07.20. 08:45

A megfigyelési ügy nem csupán jogtiprás, de hazaárulás is. Háromszázszoros.

A Pegasus-botrány újabb erős érveket ad azok kezébe, akik szerint Magyarországon diktatúra épül. Ellenzéki politikusok és újságírók lehallgatása valóban sehogyan sem gyömöszölhető bele a jogállamiság semmilyen értelmezési keretébe. Van azonban egy másik – legalább ennyire, ha nem még jobban – aggasztó elem ebben az ügyben.

Ha a híradások csak nagy vonalakban is igazak, valakik a kormányoldalon elárulták a hazájukat.

Amit most nagyjából biztosan tudni lehet az ügyről, az annyi, hogy egy hírszerzési technológiával foglalkozó izraeli vállalkozás, az NSO Pegasus nevű szoftverét arra használták, hogy számos országban – köztük Magyarországon – közéleti szereplők, illetve médiában dolgozó emberek telefonján található adatokat szerezhessnek meg. Több esetben informatikai vizsgálat is igazolja, hogy ez valójában meg is történt. (A cég persze mindent tagad, de hát az ő szakmájukban a munkásságuk titkolása a mindennapos munkarutin része, az lett volna gyanús, ha egyből beismerik, hogy bármi is igaz napvilágot látott információkból.)

A hazai megrendelőkről a Forbidden Stories anyagából sem tudunk meg semmi konkrétumot. Jelen esetben azonban éppen elég az eddig nyilvánosságra hozott célszemélyeket ismernünk, hogy egyértelmű legyen: ezt a szolgáltatást egyedül a kormányoldal számára volt értelme igénybe venni. Mégis ki másnak lehetne haszna ellenzéki politikusok és a hatalom viselt dolgaival gyakran foglalkozó újságírók adatainak, kommunikációjának megismeréséből?

Ennek megfelelően az ellenzéki nyilvánosság szinte kész tényként kezeli, hogy a megfigyeléseket a kormány rendelte meg. Ez viszont elsősorban nem azért lehet mellélövés, mert Szijjártó Péter és Varga Judit sietetett ezt cáfolni. A minisztereknek vagy hiszünk, vagy nem. Ettől függetlenül józan paraszti ésszel és a 21. századi valóság minimális ismeretével is belátható: az állami szervek ettől az ügytől – legalábbis papíron – nagyon jó eséllyel távol tartották magukat.

Elég súlyos dilettantizmusra vallana (ami a magyar szolgálatok elmúlt három évtizedes története alapján persze nem zárható ki teljesen), ha utólag nyomon követhető módon beleártották magukat bármibe, ami nyilvánvalóan törvénytelen. (Hogy miért nem akadályozták meg az adatgyűjtést, már sokkal relevánsabb kérdés.)

Manapság lényegesen egyszerűbb az ilyen piszkos melót magáncégeken keresztül megrendelni és intézni.

Aligha kerül tehát elő világos bizonyíték arra, hogy a magyar állam saját polgárairól gyűjtött jogtipró módon adatokat – így aztán a kormány egy elegáns mozdulattal kibújhat a jogállamisági kérdések alól. Valakik megrendeltek egy külföldi cégtől egy szolgáltatást, hogy ezt mire és hogyan használták, majd a vizsgálat kideríti, nincs itt semmi látnivaló – sugallja már most a kormánypárti kommunikáció.

Csakhogy van egy szempont, amelynek mentén jóval kevésbé fontos, hogy konkrétan a kormány állt-e a lehallgatások mögött. Akárki is fordult az NSO-hoz, nem kevesebbet tett, mint egy számos idegen ország titkosszolgálatához köthető céggel szerződött saját honfitársai adatainak törvénytelen megszerzésére. Ezeket az információkat az NSO nem csak átadhatta a megrendelőnek, de meg is őrizhette, hogy aztán továbbadja harmadik, negyedik, akárhányadik félnek – akár külföldi szolgálatoknak is. Aki az országa állampolgárait így kiszolgáltatja idegeneknek, az szó szerint árulást követ el velük szemben.

Aki 300 magyar telefonszámot ad át ezeknek az idegeneknek, az a törvény betűje szerint talán nem, de lényegét tekintve biztosan háromszázszoros hazaárulást követ el. (Nagyjából úgy, ahogyan a bíróságon felmentett 2010 előtti titkosszolgálati vezetők, akik saját munkatársaikat, beosztottjaikat „világíttatták át” egy bolgárnak álcázott, valószínűleg orosz céggel.)

Mint fentebb láttuk, széles Magyarhonban aligha találni a kormányoldalon kívül olyan csoportot, akiknek éppen ezeknek az embereknek az adataira van szükségük. Tehát bármilyen hatásvadásznak is hangzik, bármennyire is elinfláltuk már ezt a kifejezést, valójában csak száraz tényeket állapítunk meg akkor, amikor azt mondjuk:

ha ez a történet csak nagyjából is igaz, a Fideszben, vagy annak környékén valakik elárulták a hazájukat. Háromszázszorosan.

Akik tehát egy évtizede vádolják azzal ellenfeleiket – amúgy nem is mindig alaptalanul –, hogy idegen érdekeket szolgálnak ki, most egyértelműen maguk szövetkeztek idegenekkel saját honfitársaikkal szemben. Nyomorult, pitiáner módon. Mert ebben a történetben nyoma sincs Hegedűs hadnagy kétségbeesésének, Ocskay brigadéros becsvágyának, vagy Zichy Ödön bigottságának. Ebben a hamisítatlan posztmodern sztoriban csak még négy évnyi hatalom, még pár száz milliárd forint közpénzjellegének elvesztése és néhány száz haver pozícióban maradása a tét. A 21. században lassan mindenből kivész a dráma – hát, miért az árulás lenne a kivétel?

De mi azért eldönthetjük, kíváncsiak vagyunk-e még erre a hitvány népszínműre, amelyben a színpad nemzeti színekben pompázik, a színészek kihízott bocskaiban teli torokból bömbölik, hogy „szép vagy  gyönyörű vagy, Magyarország”! – miközben a ruhatárban ellopják a tárcánkat, meg a kocsi és a lakás kulcsát. Most épp a bal belső zsebünkben turkálnak, szívtájéknál. Ott tartjuk a méltóságunkat – ha van még.

Most kéne nagyon gyorsan felállni, és lelépni.

Balogh Gábor

Bencsik Jánosnak, a Polgári Válasz országgyűlési képviselőjének kommunikációs tanácsadója, az Azonnalin hetente jelentkezik véleménycikkekkel.

olvass még a szerzőtől
Balogh Gábor

Bencsik Jánosnak, a Polgári Válasz országgyűlési képviselőjének kommunikációs tanácsadója, az Azonnalin hetente jelentkezik véleménycikkekkel.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek