Nem vonul karanténba Boris Johnson, pedig érintkezett koronavírus-fertőzött miniszterével

2021.07.18. 10:24

A brit miniszterelnök emelkedő fertőzésszámok mellett is teljesen nyitna hétfőn, de a két kormánytag valójában egy új rendszert tesztel, ami visszaszorítaná a karantén intézményét.

Nem vonul karanténba Boris Johnson, pedig érintkezett koronavírus-fertőzött miniszterével

UPDATE: A heves reakciókat látva ma délutánra mind Johnson, mind pedig Rishi Sunak visszakoztak. Bejelentették, mégis karanténba vonulnak.

Mind Boris Johnson miniszterelnöknek, mind pedig pénzügyminiszterének, Rishi Sunaknak bejelzett a brit Egészségügyi Szolgálat hivatalos kontaktuktató programja vasárnap, miután szombaton kiderült, az egészségügyi miniszter, Sajid Javid koronavírus-tesztje pozitív lett. A miniszter fertőzöttségét a Downing Street jelentette be, ahogyan azt is, hogy Sunak és Johnson is kapcsolatban voltak vele ennek idején.

Az eddig mindenkire érvényben lévő szabályok szerint, oltástól függetlenül, ha a kontaktkutató applikáció a szigetországban bárkinél jelez, annak karanténba kellene vonulnia, hogypotenciális fertőzöttként. Javid még szombaton ugyancsak azt mondta, ő is ezt teszi.

Most azonban Johnson és Sunak is röviden bejelentették, hogy ők viszont már nem.

Rövid indoklásukban annyi szerepel, hogy a május óta tartó, fokozatos brit nyitási program részeként, a július 19-re tervezett, összes korlátozást feloldó szakaszban kísérleti jelleggel már nem alkalmaznak a fertőzöttek közvetlen kapcsolatai számára karantént a kormányban, és a rendszerrel megnézik, egyáltalán szükség van-e még az intézkedésre.

Johnson amúgy már nem csupán átesett egy covidfertőzésen 2020 elején, de viszonylag súlyos tünetekkel hetekre kórházba is került, és volt olyan, hogy oxigént is kapnia kellett. Mindennek ellenére a konzervatív kormányzat mos úgy vélekedik, a brit oltási program sikeres volt, az átoltottság szintje nagy mértékben csökkentete a tömeges járvány kockázatát, így nem kell már olyan szigorú intézkedéseket alkalmazni, mint tavaly.

Ez ellen a vélekedés ellen szólhat az, hogy a fertőzések számát tekintve pénteken és szombaton a 62 milliós ország egymás után is két, 50 000-es napot regisztrált, arra utalva, hogy pusztán a fertőzés az oltottság ellenére is terjed, a PCR teszt így is számtalan embernél kimutatja, és meredek, emelkedő skálák is megfigyelhetőek.

Az igazi különbség a tüneteket okozó fertőzések és a súlyos tünetekkel kórházba kerülő emberek számában mutatkozik.

A most a briteknél domináns, Indiában azonosított delta variáns ugyanis eddig sokkal fertőzőbbnek, de jóval kevésbé halálosnak bizonyult.

Mi is beszámoltunk arról a Public Health England által közzétett felmérésről, ami azt mutatja, hogy a briteknél legelterjedtebb AstraZeneca oltás két dózisa 60 százalékos eséllyel kerüli el a koronavírus-fertőzés után a tünetek jelentkezését és 92 százalékos eséllyel a kórházba kerülést is. Ugyanezek a számok a második leggyakoribb helyi vakcina, a Pfizer két dózisa esetén 88 és 96 százalék.

Jonathan Van-Tam, Anglia helyettes tisztifőorvosa a BBC-nek úgy fogalmazott, természetesen a védőoltások nem 100 százalékig hatékonyak, ezt sohasem állította róluk senki, ugyanakkor számításai szerint az oltási program kezdete óta is már 30 000 brit életét mentették meg a járvány következményeitől.

Ezekben a számokban és eredményekben bízhat Boris Johnson kormánya is, mivel a fertőzések emelkedése ellenére is tartják magukat ahhoz az eredeti mentrendhez, amelynek értelmében hétfőn, július 19-én mindenféle közösségi érintkezésre érvényben lévő, maradék szabályt is feloldanak, és helyreáll a 2020 áprilisa előtti élet Nagy-Britannia-szerte.

Az ellenzék politikusai közül azonban már volt olyan, aki emiatt felelőtlenséggel és nemtörődömséggel vádolta meg Johnsonékat. John McDonnell, aki Jeremy Corbyn vezetése alatt a Munkáspárt árnyék-pénzügyminisztere volt, például úgy reagált a legújabb johnsoni lazításokról, hogy azokat „kriminális őrültségnek” tartja, amelyek „számos emberéletet követelnek majd”, hiszen az oltatlanok és veszélyeztetettek száma továbbra is magas.

Noha az egymillió főre vetített covidhalálozási arány a briteknél is enyhén megugrott az utóbbi hetekben, egyelőre azonban emelkedő fertőzésszám mellett sincsen szó a téli, vagy tavaszi, óriási arányok visszatéréséről:

NYITÓKÉP: Boris Johnson / Facebook

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek