A tér és a torony: egy kötelező olvasmány, ha érteni akarod a 21. századot

Niall Ferguson 2018-as könyve élesen szembeállítja a hálózatosodás és a hierarchia – tér és torony – jelenségeit, viszont ez nem feleltethető meg a szabadság-elnyomás ellentétpárnak. Könyvajánló!

Mi köti össze a terrorizmust, a Bitcoint, a Facebook hírfolyamodat és a brexitet? Niall Ferguson brit sztártörténész válasza: a hálózatosodás.

2018-ban kiadott könyve, A tér és a torony alapgondolata az, hogy a világtörténelem egymást követő korszakokra osztható aszerint, hogy éppen a hiearchikus és centralizált, vagy a hálózati –network- jellegű szerveződések uralják-e a társadalmak megszervezésére tett törekvéseket.

Gráfelméletből indul ki és eljut napjaink égető problémáinak azonosításához; mintákat keres a történelemben és világmagyarázatot nyújt (tehát sematizál), de ez nem egészül ki a történelem végének profetikus megéneklésével.

A Tér és a Torony tehát nem kizárólag a jelenkor változásaival foglalkozik, ellenkezőleg: éppúgy helyet kap benne Gutenberg, mint Bill Gates; és Castlereagh, mint Henry Kissinger. Miért gondolom mégis úgy, hogy kötelező olvasmány mindazoknak, akik elsősorban napjaink változásait és hatalmi realitásait igyekeznek megérteni?

Azért, mert maga a könyv jellegzetesen 21. századi.

Legfőbb erőssége ugyanis, hogy történelemszemléletében elszakad a múlt század elcsépelt fogalmi és elméleti kereteitől. Ezek helyett újszerű megközelítést népszerűsít, amelynek segítségével egy –a lényegéből adódóan- feltérképezhetetlen évszázadhoz is hasznos útmutatóként szolgál.

De mivel a kor szüli a könyvet, előbb vizsgáljuk meg azt az időszakot, ami a Tér és a Torony megírását inspirálta, és amelyet a szerző ilyen újszerű és innovatív történelemszemléletbe foglalt. Ehhez egy olyan történelmi eseményhez kell visszaugranunk, amit sokan sorsfordító pillanatként tartanak számon: 2001. szeptember 11-éhez.

Az összeomlások kora: 2001, 2008 és a liberális optimizmus vége

2001. szeptember 11-e meghatározó lélektani pillanat volt az amerikai nép és a teljes nyugati világ történetében.

Egyrészt általános félelmet és frusztrációt keltett az amerikai társadalomban, amit a Bush-féle neokonzervatív establishment (ha már Rumsfeld) félelmetes hatékonysággal volt képes meglovagolni saját befolyásának, és általában az állam hatalmának növelése érdekében. Az önmagukat elbarikádozó politikusok, a megfigyelőállam forradalma, war on terror: epizódok egy olyan sorozatból, amelynek vége a politikai elit hatalmának drasztikus kiterjesztése lett az életünk fölött és együtt járt a magánélettel kapcsolatos liberális normáink lebontásával.

Ezzel összefüggésben a támadás nyilvánvalóvá tette, hogy a világot eluraló hálózatosodás nemcsak a nemzetközi liberalizmusban, a globalizációban és a kapitalizmusban teljesedett ki, így pedig léket ütött a hidegháború utáni évek lelkes optimizmusába a liberalizmus sorsát illetően.

Az éremnek ugyanis van egy másik oldala: a hadviselés és a félelemkeltés új formái, a terrorizmus, az egy csapásra szétporladó biztonságtudat, az ellenőrizetlenség, az intézményes kapaszkodók hiánya. Ezeknek a mélyen nyugvó rendszerhibáknak a leleplezésével az ikertornyok összeomlása hozzájárulhatott annak a folyamatnak a kibontakozásához, amelynek ma is szemtanúi vagyunk: ahhoz, hogy az állam, mint hierarchikus hatalmi szerveződés visszaköveteli vezető szerepét a hálózatoktól, legyen szó az Al-Káidáról vagy a Facebookról.

A kontroll visszanyerésének szándékát természetesen csak tovább fokozta egy másik összeomlás: az, amin a globális kapitalizmust működtető pénzügyi hálózatok mentek keresztül a 2008-as gazdasági világválság során. A Lehman Brothers csődjével olyan láncreakció indult meg a nemzetközi bankszektorban, ami döbbenetes könnyedséggel taszította porba az addigi globalizáció kolosszális struktúráit, ezzel rávilágítva a pénzügyi világ szabályozatlanságára.

Amire 2001 és 2008 összeomlásai történelmi eseményként rávilágítanak, az nem más, mint egy konfliktus. Központi szervezés, szuverenitás és területiség vetekszik a globalizálódó társadalom és az információforgalom hálózatszerű és horizontális megszervezésével: egyénekkel, szervezetekkel, cégekkel, kiberharcosokkal, terroristákkal, térképekhez nem kötött szereplőkkel.

Az egyik oldalon: hierarchiák, a másikon: hálózatok.

Utóbbiak az információs technológia forradalmával törtek be a bolygó hatalmi viszonyrendszerének centrumába és forgathatják fel gyökeresen az egész világrendet. Amit a bemeneti oldalon hálózatosodásként írunk le, az a kimenetnél egyenértékű a hagyományos hierachiák (angolul találóbb: established hierarchy), a központi kontroll, a területiség és a szuverenitáseszme gyengülésével.

Az információ, mint a társadalom központi problémája

Legalábbis ez Niall Ferguson könyvének alapvető gondolati sémája, ami olvasásra elég találónak tűnik. A Tér és a Torony különleges ereje abból fakad, hogy a jelenkor bemutatása érdekében elszakad a múlt században –vagy még azelőtt- gyártott, ennek ellenére még ma is sokat használt narratíváktól és értelmezési keretektől, amelyek gyakran egy terület elsőbbségét hirdeti a többivel szemben (a marxista és a neoliberális felfogások is a gazdaságét). A könyv elsődleges területe nem a politika, ahogy nem is a gazdaság, vagy a hadviselés, sokkal inkább a társadalom központi problémája: az információ megszervezésének mikéntje.

Ennek legnagyobb előnye, hogy képes sok olyan jelenséget együtt szemlélni, amik látszólag elkülönülnek egymástól, azonban a hálózatosodás címszó alatt együtt szerepelhetnek: modern hadviselés, közösségi média, gazdasági világválság és kriptovaluták.

Vegyünk csak sorra néhányat.

Talán fölösleges ecsetelni a közösségi média jelentőségét a társadalomra. Elég, ha belegondolunk abba, hogy a Facebook a világtörténelem legnagyobb hálózata közel 3 milliárd aktív felhasználói fiókkal, és hogy a közösségi média nyújtotta platformokon villámgyorsan áramlanak a tartalmak.

A közösségi média megjelenésekor sokan hasonló hibába estek, mint Luther Márton, amikor abban bizakodott, hogy Gutenberg nyomdájának révén az isteni szó mindenkihez és mindenhova eljuthat, így egyetemes béke lesz a földön. Az az ábránd, hogy a hírek és a tudás az interneten keresztül áramolva utat törnek a jónak és az igaznak a politikában, hamar szertefoszlott, amikor kiderült, hogy

a média hálózatosodása révén a tömegérzelmek sokkal könnyebben találnak utat a fősodratú politikába, mint korábban – és természetesen sokkal gyorsabban.

A közösségi médiával kapcsolatos naivitás akkor omolhatott össze végleg, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy pont azok használják ki jobban a média hálózatosodását, akik a globalizációval szemben a szuverenitás mellett törnek lándzsát: a brit EU-s, kilépéspárti Vote Leave kampányt szervező Dominic Cummings és a Trump kampányvezéreként működő Steve Bannon. Meg persze az összes többi szereplő a Cambridge Analytica botrány sűrűjében (amelyről jó dokumentumfilm is készült „The Great Hack” címen). Tehát az információs technológia forradalma a politikába végsősoron nem megbékélést, hanem „fake news”-t és polarizációt hozott, a következmények pedig egyenértékűek lehetnek a nyugati demokráciák liberális karakterének lebontásával.

Az innováció, a hadviselésben is, hálózatosodást jelent. A legszemléletesebb példák egyike Napóleon Grande Armée-ja, ami valósággal forradalmasította az európai hadviselést azáltal, hogy a hadsereget a korabeli porosz mintára szerveződő birodalmi seregekkel szemben mozgékony, rugalmas egységek láncaként képzelte el, ezáltal helyzeti előnyre és stratégiai dominanciára tett szert a csatatéren. Így születtek meg az európai hadtörténelem klasszikusai: Austerlitz, Jena és Franciaország (bár elbukott, de azért nagyszerű) 1814-es védelme.

Hasonlóan, a második világháború előtt kevesen merték volna azt feltételezni, hogy néhány nap leforgása alatt bevehető az Ardennek. Azonban a német hadsereg páncéloshadosztályai a hatékony kommunikációval és hálózatszerű mozgással rácáfoltak erre a kétkedésre, a „Blitzkrieg” eredménye pedig Franciaország teljes kapitulációja lett.

A hadviselés hálózatosodásának legújabb fejezetei a terrorizmus, ami egyaránt jelen van a fizikai térben és a YouTubeon, illetve a hadviselés teljes digitalizációja: a kiberháború. A háborúnak tehát mára számtalan arca van. Hol városokban és civilek között folyik, hol pedig a digitális térben, ugyancsak közöttünk. Minőségileg pedig szervezetlenebb, mint valaha. Ezért ma már lehetetlen érvényre juttatni azt a híres clausewitzi ideált, ami a régi poroszos, hierarchikus szemléletben fogant és az ellenfél ütőerejére mért döntő csapást szorgalmazza.

A korabeli hálózatosodás olyan területek fölött is elvitatja a központi kontrollt, melyekről korábban elképzelhetetlen volt, hogy valaha is kiessenek a hierarchiák –mint az állam – irányítása alól.

Pontosabban egy valaki előre látta, inkább szorgalmazta: az Osztrák Közgazdaságtani Iskola közgazdásza, Friedrich Hayek évtizedekkel ezelőtt javaslatot készített a valutakínálat kivonására a állami szerepkörből. Napjaink kriptovalutái is a digitalizáció és az információs technológia innovációjának termékei; hálózatként működnek piaci viszonyok között, és bár éllovasuk, a Bitcoin az elmúlt hónapokban hatalmasat zuhant, ne becsüljük le a jelentőségüket.

Legyen szó a közösségi médiáról, a hadviselésről, vagy a kriptovalutákról, láthatjuk: hálózatosodás és innováció kéz a kézben jár. Az információs technológia paradigmikus változásai mindig hálózatosodást gerjesztenek a társadalmakban, ami tetemre hívja a hierarchiák szerepét a társadalom megszervezésében.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ölbe tett kézzel kéne várnunk a történelem eljövendő végét, amikor is a hierarchikus építmények porrá válnak, helyüket pedig hatalmas globális hálózatok veszik át. A Tér nem rántja a földre a Tornyot. A hierarchiák ugyanis –ahogy a történelemben, úgy napjainkban is- megpróbálják a hálózatosodásból származó tudást saját intézményeikbe csatornázni, eszközeit és platformjait meghódítani, saját pozíciójukat pedig megerősíteni.

Ennek a világban különböző erejű megnyilvánulásait láthatjuk: ahogy szeptember 11. után az amerikai állam megerősítette uralmát a hálózatokkal szemben, úgy igyekszik az Európai Unió megregulázni a Big Tech vállalatokat. Kína pedig –létrehozva a történelem első piaci totalitarizmusát- nem adott alább az információs tér teljes körülbástyázásánál.

Következtetések: hogyan értsük a hatalmat a globális hálózatosodás korában?

Niall Ferguson könyve izgalmas olvasmány, tele kiváló történelmi példákkal. Mivel populáris történetírás, gyakran elnagyoltan fogalmaz, viszont korszerűsíti a történelemszemléletünket egy folyamatosan változó, gyakran átláthatatlannak vélt világ megértéséhez.

Tehát A tér és a torony leginkább innovatív történelemmesélés, nem pedig történettudományi munka. Még kevésbé politikafilozófiai elmélkedés. Mégis, számomra az egyik legfontosabb vonatkozása abban rejlik, ahogy a hatalmat ábrázolja, érti és elgondolja: a hatalom nem más, mint az információ feletti kontroll. Aki uralja az információs teret, uralja a társadalmat; legyen szó hálózatokról vagy hierarchiákról. Az adat nem véletlenül a legértékesebb erőforrás, ahogy az Economist már 2017-ben megírta.

Napjaink legnagyobb hatalmi harca a globalizáció körül folyik. Amit a világban láthatunk, az a globális hálózatosodás – más néven maga a globalizáció- egyre növekvő információforgalmának megszervezése két szembenálló elgondolás mentén: hol a hálózatok és a hierarchiák viszonylagos egyensúlya uralkodik, hol pedig a hálózatok hidegvérű alárendelése a hierarchiának, a központi kontrollnak, a területiségnek, a szuverenitáseszmének.

A hálózatok és a hierarchiák ellentétpárja természetesen nem feleltethető meg szabadság és elnyomás dichotómiájának.

Mind a szabadság, mind a világ sokkal bonyolultabb ennél. Magától értetődő, hogy a szabadság állapota megkívánja a hálózati struktúrákat és szerveződést. Ugyanakkor az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb tanulsága, hogy a központi kontroll hiánya nélkül a hálózatosodás veszélyes játék lehet, ami ugyanúgy szembemegy a szabadsággal kapcsolatos politikai elképzeléseinkkel, mint az állami túlhatalom: a demokratikus folyamatok átláthatóságával és sértetlenségével, jog és nemzet szuverenitásával, a magánélet védelmével.

Fontos megjegyezni: a hatalom információalapú elgondolásának nagy előnye, hogy általa meghaladhatóvá válnak azok a narratívák, amelyek már nem illenek napjaink valóságához és hatalmi realitásaihoz. Többek között ideje helyére utasítani azt a neoliberális dogmát, hogy politikai és gazdasági szabadság kéz a kézben jár: a múlt század elavult féligazságai közé. A digitalizáció által felvonultatott technológiai arzenál használatával az állam az információs teret közvetlenül, a gazdasági tér gyarmatosítása nélkül képes uralma alá vonni, ellentétben a 20. századi totalitarizmusokkal, amik a gazdaságon keresztül, közvetetten kényszerültek megszervezni az információforgalmat. A totalitarizmus az információs tér feletti egyeduralom, ez pedig a jelenkor technológiai fejlődése már kapitalista keretek között is elképzelhető.

Akinek nincs ideje elolvasni egy ilyen izgalmas könyvet és inkább a népszerű fikción keresztül gazdagítaná tudását a hálózatosodásról, annak elég lehet visszapörgetni a legújabb Bond-filmeket, különösen a Skyfall-t. Talán nincs olyan akciófilm, ami –az MI6 londoni központjának felrobbanásával vagy a főgonosz a metróhálózaton keresztüli menekülésével- jobban illusztrálná a globális hálózatosodásból származó kockázatokat. Mindent kifejez M kérdése a minisztériumi vizsgálóbizottságtól: „How safe do you feel?”

NYITÓKÉP: Olaszország, Velence: a San Giorgio Maggiore sziget és a San Giorgio Maggiore-templom a Riva degli Schiavoni felől nézve. / FOTÓ: Fortepan, Roberto Urban