Olasz vallási ünnepek: kaotikus minden, mégis működik, pont mint Olaszország

Szerző: Szabó Zoltán
2021.07.14. 08:40

Temperamentumos Jézus, húsvéti extázis, a járókelőket zaklató vörös ördögök. Az életigenlő déli kultúra a keresztény ünnepeket is máshogy értelmezi. De hogyan kerülenek zsidó maskarák egy húsvéti ünnepségre?

Olasz vallási ünnepek: kaotikus minden, mégis működik, pont mint Olaszország

Múltkor kapcsolódási pontokat kerestem hazánk és Olaszország gasztrokultúrája között. Ezúttal különböző vallási ünnepekről, népszokásokról fogok írni, de az első etap az előző tematikába is beillene, annyi hasonlóságot fogok mutatni egy itthoni és egy olasz rendezvény között.

Olaszország-szerte – elsősorban délen – sokszor kissé sajátságosan értelmezik a krisztusi tanokat, némileg saját szájízük szerint interpretálják, alakítják ezeket. Előfordulhat például egy szicíliai népdal szövegében, hogy Krisztus erőszakra, önbíráskodásra bújtja fel a hozzája fohászkodó szolgát: verje ki az őt sanyargató gazdája fogait egy bottal, hiszen a kezei szabadok, nem szegezték a kereszthez.

Hasonlóképpen helyi vívmányként tekinthetünk a cattocommunismo kifejezésre is, amit ugye a katolikus és a kommunizmus szóból ötvöztek.

Nem ellentmondásosságot vagy összeférhetetlenséget láttak a két tanban, hanem a közös metszetet, vagy csak egyszerűen nem szerették volna kigyomlálni egyikből a másikat. Létezett korábban baloldali keresztény párt is, ez időközben beolvadt az Olasz Kommunista Pártba.

Az talán kevésbé italikum, hogy pogány ünnepeket, azok szokásait ötvözik a kereszténységgel – elég, ha a karácsony vagy húsvét kijelölt időpontjára vagy jellemző tárgyi elemeire gondolunk. Értelemszerű az is, hogy a rómaiak vallása és emlékezeti elemei erőteljesebb hatást mutatnak Olaszországban.

Farsang Itáliában

Van egy olasz népszokás, ami külsőségeiben megdöbbentő hasonlóságot mutat egy magyarországival. Ez a szárd, pontosabban ottanai Boes e Merdules (magyarul: ökrök és csordások), ami első blikkre igen szoros rokonságot mutat a mohácsi busójárással.

Egyezik az időpont: karnevál vagy magyarosan „farsang farka". Hasonló a viselet: faragott maszk szarvakkal

(többnyire életvirág motívummal díszítve, ami a magyar népművészetben is tetten érhető díszítőelem), birkaszőr ruházat, kolompok a nyakban vagy éppen a tarisznya.

A szicíliai farsang egyik szereplője a pásztor, bottal és kötéllel a kezében igyekszik befogni, megszelidíteni az ökörmaskarásokat. A pásztor maszkja egy vicsorgó öregember ábrázata a munka, az élet nehézségének allegorikus ábrázolásaként. 

A szicíliai farsang egyik szereplője a pásztor, bottal és kötéllel a kezében igyekszik befogni, megszelidíteni az ökörmaskarásokat. A pásztor maszkja egy vicsorgó öregember ábrázata a munka, az élet nehézségének allegorikus ábrázolásaként. 

Fotó: Gianni Careddu / Wikimedia Commons

Szimbolikája viszont kicsit más:

míg a busók a telet űzik el, az olasz változatban a természet és az ember kapcsolata a központi téma, élet és halál, mint örökös (ökörös?) körforgás.

Három főszereplője van az eseménynek, első a Su Boe, azaz az ökör hatalmas szarvakkal, az élet, életerő megtestesítője, mellette ritkábban feltűnhetnek más háziállatok, például kecske, disznó vagy szamár is. Őket űzi, hajtja a pásztoruk (Su Merdule, szó szerint fordítva: az ökör ura), aki szintén báránybőrt visel, maszkja egy vicsorgó öregember ábrázata (a munka, az élet nehézségének allegorikus ábrázolásaként), bottal és kötéllel a kezében igyekszik befogni, megszelidíteni a vadakat.

A harmadik szereplő egy feketébe öltözött, szintén maszkos öregasszony, a Sa Filonzana, magyarul a fonó nő, szabadabb fordításban párka, római megfelelőjeként moira, aki a halált testesíti meg. Egyértelmű antik utalásként fonalat gombolyít, és jelképesen megölheti valamelyik állatot annak elvágásával, amelyik később feléled, és kezdődik elölről az egész.

Külsőségeiben hasonlít a szintén szárd, mamoiadai karnevál, ahol a Mamuthones figurái emlékeztethetnek esetleg még a busókra. Magával a busójárással rokoni kapcsolatot nemigen lehet felfedezni a megjelenés hasonlóságain túl, annak gyökerei a Balkánra vezetnek, esetlegesen török népek szokásaihoz. Olasz karneváli télűzést azért láthatunk Fellini Amarcord (magyarul Emlékezem) című filmjében.

A húsvéti extázis

Farsang után a húsvét kerül terítékre. Olaszországban ez nagyobb eseménynek számít a karácsonynál is, ennek megfelelően két helyi változatát is bemutatom a másik nagy szigetről, Szicíliából.

Scicliben (ejtsd: Sikli) járunk a Trinacria (Szicília ma is használatos antik görög elnevezése, jelentése három végű, ami a sziget háromszögletű formájára utal) egyik legdélebbi településén. Húsvétvasárnap van, déltájt, misét tartanak a Santa Maria La Nova templomban. Bent a tömegben néhányak nyakában kék kendő van, ők a szerencsés kiválasztottak. Később emberek érkeznek egy hatalmas kék zászlóval. A hordozói elsétálnak a Feltámadott Krisztus szobráig, majd letérdelnek előtte. Amikor ismét felegyenesednek, teli torokból felkiáltanak az egybegyűltek: Gioia! (Örömhír!) l'Uomu Vivu! (Az Ember él!)

Egészen idáig semmi rendhagyó nem történt, nem úgy innentől. A feltámadás örömhírére szinte extázisba kerülnek az egybegyűltek. A feldíszített Krisztus szobrát korábban állványzatra helyezték, amit a kiválasztottak csoportja felkap és vállára veszi, majd elindulnak vele kifelé a templomból. Hatalmas tömeg várja őket a téren, ők is skandálni kezdik: Gioia!

Megszólal a rezesbanda, mindenki hozzá akar férni a szoborhoz, cipelni szeretné, lökdösik egymást, mert kezdetét veszi a Krisztus-szobor örömtánca.

Ami annyit tesz, hogy végigviszik a belvároson, és ahol lehet, szédülésig pörögnek vele. Néha megdől a szobor a nagy taszigálás és tülekedés közepette, de el nem ejtik, mindig vannak, akik megtámogatják a hordozókat valamelyik oldalról.

Kaotikus minden, mégis működik, pont mint Olaszország.

Éjjelig tart a mulatság, tűzijátékkal, fanfárokkal, mire visszaviszik a templomba megpihenni egy évre a buliban megfáradt messiást.

Zsidók Ünnepe

A következő ünnepség eléggé sajátságos, politikailag korrektnek nemigen nevezhetnénk. Korábban a Jerusalem Post cikkezett róla mint antiszemita rendezvényről. San Fratello Maggioréban nagyszerdától nagypéntekig tart a Festa dei Giudei, azaz a Zsidók Ünnepe. A XIII. század óta ismeretes ez a hagyomány, némileg változott, finomodott időközben, de külsőségeit többségében megtartották, és semmilyen nyomásra nem hajlandóak elhagyni ezt az ünnepet (idén mondjuk pont elmaradt a covid miatt).

Mindenki eldöntheti maga, hogy egy középkori csökevényt vagy egy ártatlan helyi népszokást lát inkább bele, esetleg egyiket se. Történészek szerint az aragón uralkodók ideje alatt honosodott meg ez a szokás. Az Ibériai-félszigeten amúgy is gyakorta érték atrocitások a helyi zsidóságot, a lincselés se volt ritka.

Miután a mórok elleni rekonkviszta során a katolikus vallás kovácsolta egybe a különböző érdekű helyi királyságokat, hercegségeket, a vallási türelem nemigen jellemezte őket.

Gondoljunk csak Szardínia és Korzika ma is használatos aragón eredetű zászlóira a levágott mór fejekkel, a későbbi „keresztény királyokra”, a szefárd zsidók elüldözésére vagy éppen az inkvizícióra.

A történelmi kontextus után térjünk vissza Szicíliába: miről is szól ez az ünnepség? Minden elemében hasonlatos egy klasszikus olasz húsvéthoz, azzal a kivétellel, hogy beiktattak egy plusz tényezőt a dolgok menetébe.

Az utcákat elözönlik az ún. „zsidók", akik afféle trollként zavarják meg a vallásos ünneplőket, gúnyt űzve a húsvéti szokásokból.

Biblia-értelmezésbe inkább nem bocsátkoznék, túl messzire vezetne. Ma már nem ez az egyház hivatalos álláspontja, mindenesetre ma is széles körben vallott nézet, régebben még pápák is akképpen vélekedtek, hogy Krisztus haláláért a zsidó nép felelős. Ezt a megközelítést interpretálja ez az ünnep is. Nehéz is másképpen kiolvasni János evangéliumából, többször is elhangzik a zsidók részéről, hogy „feszítsd meg!” – bár minden helybélit zsidónak neveztek a hajdanvolt Izrael területén, illetve valójában főpapok és templomőrök egy csoportját érti alatta az írás.

Mit csinál és hogy néz ki egy ilyen beöltözött „zsidó”? Iszik, mulat, viccelődik, megzavarja az áhítatot (nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja) kürttel, trombitával. A kinézete láttán még Borat is elégedetten csettintene: vörös és sárga színű kabátot és nadrágot visel, ami a pokol tüzét, a gonoszt jelképezi.

A kabátot színes gyöngyökkel vagy flitterekkel hímzett csicsás motívumok díszítik, külön mesterei is vannak, darabja akár kétezer euróba is kerülhet. A bestiális mivoltát erősítendő valamilyen állat farkát varrják a nadrágra, leggyakrabban lófarkat. Ezeken kívül csuklyát hordanak, ami részint a hóhér viseletére is utal, megfejelve természetesen karakteres sárga orral és egy hatalmas fekete nyelvvel szintén a démoni mivoltukat hangsúlyozandó.

Összemosódnak némileg a szerepek: a san fratellói „zsidó” nem csupán a megváltót halálba küldő nép kollektív bűnösségét jelképezi, további felelősöket ugyanúgy magába foglal. A rojtos vállrózsa, a katonákéra emlékeztető sisak, Krisztus effektív gyilkosaira, a rómaiakra utal. Sőt mi több, a sisak tetején akár félhold is lehet, ami a már említett protospanyol gyökerekből táplálkozhat, illetve a Szentföldet elfoglaló nép elleni általános ellenszenvből. További kellékük egy karikán lógó láncokból és fémpénzekből álló tárgy, ami egyszerre jelenti a bűnbánó korbácsát, amivel magát ostorozza, illetve a júdáspénzt.

Tehát afféle univerzális bűnbak, a gonosz megtestesítője.

Értelemszerűen nagypéntekig, azaz Jézus haláláig tart csak az ünnepük. A nap végén leveszik csuklyájukat, és megcsókolják Krisztus szobrát, mintegy bűnbánatot tanúsítva, majd minden visszarendeződik a megszokott kerékvágásba.

A komolyabb témát feloldandó, itt egy jelenet a Férfiak Póráz Nélkül című film második részéből. A főszereplők egyike egy mélyen vallásos nőt szeretne becserkészni, akinek kedvéért eljátssza még Jézust is a keresztúton. Barátai római katonának, Júdásnak, zsidónak és Pilátusnak öltözve szívatják meg a mindenre hajlandó, kéjsóvár „Krisztust".

Megemlíteném még a szigetről a némileg rokon Ballo dei Diavoli (az ördögök tánca) elnevezésű húsvéti szokást Prizziből. Itt vörös ördögök és egy sárga halál járja az utcákat, táncolnak, zaklatják a járókelőket, illetve próbálják megakadályozni Krisztus és Szűz Mária szobrának találkozását. Nyilván sikertelenül, happy enddel záródik az ünnep. A gonosz felett győzedelmeskedik a jó, a halál felett az élet, pont mint a mesében meg a Bibliában.

NYITÓKÉP: Azonnali montázs – Wikimedia Commons/Verrocchio, Wikimedia Commons/Gianni CaredduWikimedia Commons/Enzian44

Szabó Zoltán

Borász a pécsi borvidéken. 

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek