Megtorpant az ellenzéki közös lista húzóereje egy új felmérés szerint

Szerző: Renczes Ágoston
2021.07.12. 10:03

Mindkét tömb támogatottsága csökkent, de az ellenzéki közös listáé nagyobb mértékben az IDEA Intézet felmérése szerint.

Megtorpant az ellenzéki közös lista húzóereje egy új felmérés szerint

Az ellenzéki közös lista a teljes, választókorú népességen belül egy százalékponttal vezet a Fidesz–KDNP előtt az IDEA Intézet június végi, július eleji felmérése szerint:

az ellenzék 37, a kormánypártok pedig 36 százalékon állnak.

Nem a Fidesz-KDNP erősödik, az ellenzék gyengül

A felmérés szerint az elmúlt hónaphoz képest mindkét tömb támogatottsága csökkent, de nem azonos mértékben: a kormányzópártnál ez elhanyagolható mértékű, 1 százalékpontos,

addig az ellenzéki lista esetében azonban 3 százalékpont a csökkenés.

Ez utóbbi jelenség a kutatók szerint két dologgal függ össze: egyrészt mindkét jelentősebb parlamenten kívüli párt – az Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk – szavazótábora növekedett, másrészt emelkedett a bizonytalanok aránya is.

Az IDEA Intézet ebből arra következtet, hogy az ellenzéki szavazók egy része elbizonytalanodott,

és önmagában az, hogy ezek a pártok együtt indulnak a 2022-es választáson, egy előválasztási kampányban nem tud új szavazókat mobilizálni.

A legaktívabbnak számító, biztos szavazó, pártválasztók között szintén az ellenzéki tábor elbizonytalanodására utal az IDEA szerint, hogy náluk megfordult az erősorrend, és mindössze 2 százalékponttal, de a Fidesz–KDNP vezet.

„Nem a Fidesz erősödik tehát, hanem az ellenzéki lista vonzereje csökkent az elmúlt időszakban” – írja az IDEA Intézet sajtóközleménye.

Az IDEA arra is felhívja a figyelmet, hogy azok körében, akik biztosan részt vesznek a választáson és abban is biztosak, hogy melyik pártra szavaznak majd, a parlamenten kívüli,  kisebb pártok együttes támogatottsága 8 százalék. Az intézet értékelése szerint ez olyan érdemi szavazói csoportot jelent,

ami egy kiélezett választási küzdelemben ronthatja az ellenzék győzelmi esélyeit.

Ha az ellenzéki szövetség nem tudja a tőle leolvadásra hajlamos szavazói réteget megtartani, és még a többi kis párt is tud szavazókat leválasztani róluk, az erősen koncentrált, tömbösödött, lényegében

100 százalékban mozgósítható Fidesz-tábor előre nem kalkulált, nagy győzelmet is szerezhet a 2022-es választásokon.

Így néz ki az az egyes pártok támogatottsága 2021. július elején

A teljes népesség körében a Demokratikus Koalíció (10 százalék), a Párbeszéd (2 százalék) és az LMP (1 százalék) támogatottsága nem változott, azonban egyszerre három párt, a Jobbik, a Momentum és az MSZP népszerűsége is 1–1 százalékponttal csökkent (11, 5, illetve 3 százalékon állnak most).

Ezzel a Momentum visszaesett a parlamenti bejutás küszöbére, az MSZP pedig a küszöb alá került.

Az IDEA Intézet mérései során először a szocialisták támogatotsága nemcsak a teljes népességet, de még a biztos szavazó, pártot választókat tekintve sem éri el az 5 százalékot.

A Fidesz–KDNP támogatottsága több hónapja stabil és állandó a teljes népességben, a biztos szavazó, pártot választók körében pedig elhanyagolható mértékben, 1 százalékponttal nőtt is.

Az ellenzéki pártok mechanikusan összeadott össztámogatottsága – vagyis amikor nem listákra, hanem pártokra kérdezett rá az IDEA – 32 százalék a teljes választókorú népesség szegmensében, vagyis hajszálra megegyezik a Fidesz-KDNP-ével.

Az ismeretlen preferenciájúak – akik nem tudják, nem mondják meg, melyik pártra szavazzanak, vagy semmiképp nem mennének el szavazni) aránya 30 százalék.

Az IDEA szerint az ellenzéki pártok közös listájának támogatottsága az előválasztási kampányban egyelőre nem tud többletszavazókat hozni. Érdemi győzelmi esélyei a jelenlegi ellenzéknek csak azt követően lehetnek,

ha kialakult a közös lista, kiválasztották a körzetenként egy egyéni képviselőjelöltet, és megnevezték a mindenki által támogatott miniszterelnök-jelöltet

– zárja a felmérés kiértékelését az IDEA.

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2021. június 30. – július 4. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével, a vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor és településtípus tekintetében.

NYITÓKÉP: Gyurcsány Ferenc / Facebook

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek