Így készül az ellenzék az előválasztásra: előválasztási vitán nem muszáj részt venni, de a vesztesnek segítenie kell a győztest

Szerző: Petróczi Rafael
2021.07.08. 10:36

A jelölteknek ezen felül vállalniuk kell, hogy az újságírókkal való kapcsolataikat a „demokratikus összefogás sikerének érdekébe” állítják, és bizonyítaniuk kell azt is, hogy nem voltak III/III-as ügynökök.

Így készül az ellenzék az előválasztásra: előválasztási vitán nem muszáj részt venni, de a vesztesnek segítenie kell a győztest

Július 8-án, csütörtökön tette közzé az összefogott ellenzék, hogy pontosan milyen dokumentumokat kell aláírnia és kitöltenie annak, aki az őszi előválasztáson akár egyéni választókörzetben, akár a közös miniszterelnöki pozícióra jelöltté akar válni. (Mindkét fajta jelöltséghez tartalmilag ugyanazokat a papírokat kell kitölteni.)

Összesen hat dokumentumról van szó: ebből kettő önéletrajz (az egyik nyilvánosságnak szánt, a másik nem, és csak annyiban különböznek, hogy az utóbbiban szerepel a jelölt lakcíme, mailcíme, telefonszáma és családi állapota is), egy vagyon-, egy érték- és egy feddhetetlenségi nyilatkozat, valamint az etikai kódex.

Ezekből az utóbbi három az, ami érdekes: az értéknyilatkozat gyakorlatilag a jelenleg társadalmi vitára bocsátott közös ellenzéki programkezdemény egy részleges kivonata, amiben az ellenzék leszögezi a már eddig is jól ismert programpontjait arról, hogy csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez, vagy hogy nyilvánosságra kell hozni az ügynökaktákat.

Az azonban újdonság, hogy az értéknyilatkozat szól a 2022-ben megalakuló parlament frakcióiról is, előirányozva, hogy

„az önálló parlamenti frakciók megalakulása alapvető érdeke az együttműködő pártoknak.” Tehát a pártok – legalábbis az értéknyilatkozat szintjén – önálló frakcióalakításban gondolkodnak, nem közös frakciók létrehozásában.

Az etikai kódex azon szabályokat gyűjti össze, amelyeket az előválasztáson a jelöltek magukra nézve kötelezőnek fogadnak el. Ebben a dokumentumban:

  • Világosan leszögezi a hat párt, hogy az előválasztáson vesztes jelöltek „az előválasztás eredményét tiszteletben tartva segítik a győztes jelöltek további munkáját a kormányváltás érdekében.” Azaz az elvesztett előválasztást követően kötelező valamilyen formában segíteni a győztes jelöltet.
  • Nem lett ennyire kategorikus az etikai kódex a jelölti viták tekintetében, erre kötelezettséget az nem ír elő, csak azt, hogy a jelölt fontosnak tartja „a demokratikus vitát, a programok és elképzelések ütköztetését”, és ennek megvalósulásáért kell dolgoznia.
  • Egy pont értelmében a jelölt „a médiatérben fellelhető kapcsolatait és kampány során használt egyéb kommunikációs csatornákat a demokratikus összefogás sikerének szolgálatába állítja”. Ez ugyanúgy jelentheti azt, hogy a politikus az újságíróknál próbál lobbizni PR-interjúkért, mint azt, hogy nem folytat a vetélytársa ellen lejáratókampányt. Az etikai kódex az utóbbiról tesz szövegszerűen több helyütt is kitételt.
  • Arról azonban már nem esik szó, hogy mi van akkor, ha valaki megszegi az etikai kódexben foglaltakat, és a kampányban az ellenzéknek árt: csak annyit ír elő a dokumentum, hogy ettől tartózkodni kell, de szankciókat még említés szintjén sem helyez kilátásba a kódex.

Érdekesség, hogy a feltöltött verzióban marad egy hiba: abban mindenki a DK jelöltje lehet csak, tekintve, hogy a szövegben a következő szerepel: „Alulírott (a jelölt neve), a Demokratikus Koalíció előválasztáson induló jelöltje, az előválasztási kampányban az alábbi pontok betartását vállalom.”

A feddhetetlenségi nyilatkozat azokat a pontokat tartalmazza, amiket a jelölt előzetesen kijelent magáról indulása feltételeként, így például a fenti dokumentumok aláírását és a valóságnak megfelelő kitöltését. Ezen felül akadnak azonban érdekes részei ennek a dokumentumnak is. Így például a jelöltnek vállalnia kell, hogy:

  • Ha veszít az előválasztáson, nemcsak hogy segítenie kell a győztes jelöltet, de sem az adott, sem más választókerületben nem indul 2022-ben, továbbá az ellenzéki szövetség közös listáján kívül sem vállal semelyik politikai szervezetnél jelöltséget.
  • Ki kell jelentenie, hogy pályafutása során a rá bízott „állami, önkormányzati és európai uniós forrásokkal legjobb tudásom szerint, az ország érdekében, felelősen gazdálkodtam”.
  • Nincsen offshore hátterű cége sem neki, sem a vele egy háztartásban élő hozzátartozóinak.
  • „Az engem delegáló politikai párt belső átvilágítási folyamatán részt vettem, ott a valóságnak megfelelően nyilatkoztam” – azaz a jelöltek már korábban is emlegetett átvilágítását a pártok maguk végzik. Eközben egyébként a közös értéknyilatkozat „az ellenzéki pártok által közösen megszervezett szigorú átvilágításról” tesz említést, nem pedig a pártok által külön-külön szervezett átvilágításról.
  • Végül pedig az előválasztási jelöltnek ki kell jelentenie azt is, hogy „nem voltam tagja az 1990 előtti Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnöksége hivatásos állományának, vagy hálózatának. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából kikértem a személyemre vonatkozó levéltári anyagot, és annak ezt alátámasztó szakaszát megosztom a nyilvánossággal.”

A hatpárti ellenzéki által az előválasztási jelöltséghez szükséges dokumentumokat ide kattintva lehet böngészni.

Az előválasztás július 26-tól kezdődik, amikortól a jelöltek formálisan is bejelentkezhetnek az előválasztásra. A választókerületi előválasztásokat, valamint a miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulóját szeptember 18-26. között tartják meg, míg a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulóját – az első fordulóban a három legtöbb szavazatot szerzett miniszterelnök-jelölttel – október 4-10. között rendezi meg az ellenzék. De hogyan lehet megtartani 106+1 előválasztást? Utánajártunk!

NYITÓKÉP: Gyurcsány Ferenc / Facebook

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek