Első fokon bűnösnek találták a Márki-Zay Péter önkormányzatát ért hackertámadásban a néhai polgármester fiát

2021.07.08. 16:55

Ifj. Rapcsák Andrást első fokon három évre próbaidőre bocsátották a hackertámadásért. Az eljárás folytatódik, mert az ügyészség pénzbüntetésért fellebbezett.

Első fokon bűnösnek találták a Márki-Zay Péter önkormányzatát ért hackertámadásban a néhai polgármester fiát

A Szegedi Járásbíróság büntetővégzéssel megállapította ifj. Rapcsák András, a HVSZ Zrt. korábbi vezetőjének bűnösségét, és 3 évre próbaidőre bocsátotta

– ez derült ki dr. Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivőjének az Azonnali kérdésére adott válaszából. Ifj. Rapcsák András egyébként a távhővel, lakáskiadással és informatikával is foglalkozó önkormányzati cég (ez a HVSZ) egykori igazgatósági elnöke volt, és egyúttal ő Hódmezővásárhely néhai polgármesterének fia is, aki ellen információs rendszer és adat megsértésének bűntette miatt indítottak eljárást.

Az ügy még 2019-ben robbant ki, amikor – nem első alkalommal – informatikai támadás érte az önkormányzat rendszerét, a vádemelésre tavaly júliusban került sor. A bírósági eljárás még tárgyalási szakaszban van. Az ügyészség a javaslatukra első körben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel meghozott döntés súlyosbításáért fellebezett. Így már tárgyalással folytatódik az ügy.

Az ügyészség ugyanis a kisebb bűntettek enyhébb szankcionálására szolgáló próbára bocsátás helyett pénzbüntetést szeretne látni – ez azt is jelenti, hogy nem valószínű, hogy a későbbiekben Rapcsákot szabadságvesztésre ítélnék.

Az Azonnali úgy értesült, a szeptember elején tartandó, másodfokú tárgyalásra a HVSZ egyik későbbi – egyébként a közelmúltban szintén távozó – vezetőjét, Kalotay Balázst is beidézték tanúként. Ő volt az ugyanis, aki még a cégvezetői kinevezése előtt egy kiberbiztonsági cég delegáltjaként átvilágította az önkormányzat informatikai rendszerét.

A Rapcsák kapcsán felmerült vádakért a maximálisan kiszabható büntetés egyébként három év szabadságvesztés, a próbaidőt a fiatalkorúak mellett kisebb súlyú bűntettek és büntetlen előéletű elkövetőknél szokták alkalmazni. Ennek keretében pártfogót helyezhetnek ki a próbaidőre bocsátott személy mellé, aki ha a pártfogója által előírt magatartási szabályokat súlyosan megszegi, vagy újabb bűncselekményt követ el, már a próbaidőnél súlyosabb büntetést szabnak ki rá.

De miben is találták pontosan bűnösnek ifj. Rapcsákot?

Még 2019. július 2-3-án, több mint egy évvel az ellenzéki hatalomátvétel után hatoltak be a hódmezővásárhelyi önkormányzat informatikai rendszerébe. Az ügy akkor nem kapott jelentős médiafigyelmet, mert a támadást sikerült időben meghiúsítani. Információink szerint a támadáskor a hódmezővásárhelyi önkormányzat egy informatikusa figyelt fel arra, hogy egy, a belső hálózatra kapcsolódó külső számítógép próbált támadást intézni az önkormányzat informatikai rendszere ellen – a támadó hozzáférését az utolsó pillanatban szüntették meg, hagyott is maga után bűnjeleket rendesen.

Erről a HVSZ tavaly márciusban részletes listát is közölt – miután a cég korábbi gazdálkodásának átvilágítása után éles politikai csatába keveredtek ifj. Rapcsákkal. Mint írták, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) jelentése alapján a telepíteni próbált szoftverek között volt többek között

  • a Cain & Abel elnevezésű, hálózati lehallgatást és különféle jelszavak feltörését biztosító szoftver;
  • a Cain RDP Parser, egy lehallgatott távoli asztali kapcsolaton átvitt karakterek olvasható összeállításához használt program;
  • és a DUBrute 2.2, mely egy távoli asztali kapcsolatok feltörésére használt eszköz;
  • és RouterScan, amelyet a gyanú szerint a támadó a hivatal infrastruktúrájának külső letapogatására használt.

Információink szerint 

a támadó törölni is tudta volna az polgármesteri hivatali gépek teljes tartalmát, így két hónappal az önkormányzati választás előtt teljesen megbénult volna a hivatal működése. 

A polgármester az egykori cégvezetést vádolta

„A Lázár János által irányított városvezetés idején ifj. Rapcsák András, a volt polgármester fia vezette a HVSZ Zrt-t. Munkálkodása nyomán tavaly novemberben fegyveres nyomozók tartottak házkutatást a cég telephelyén”

- írta akkor a Hódpressnek a cég vezetése. A támadás ugyanis politikai csatározások középpontjába került, miután az önkormányzat annak elkövetésével egyre nyíltabban kimondva a saját cégének egykori vezetését gyanúsította meg. (Ifj. Rapcsák ugyanis még október 23-ig a HVSZ igazgatóságának elnöke volt.)

2019. augusztusban Márki-Zay Péter polgármester már egyenesen azt nyilatkozta, hogy a támadás a HVSZ Zrt. egyik gépéről történt.

Emellett arról is beszélt, hogy valaki fizikailag is behatolt az önkormányzat épületébe, és egy kábel kihúzásával állította le a rendszereiket. A HVSZ Zrt. akkori vezetése tagadta a vádakat, és azt jelezte, áll minden vizsgálat elé. Ifj. Rapcsák akkor közösségi oldalán azt írta: közel húsz évig vett részt a polgármesteri hivatal rendszerének üzemeltetésében, ami alatt több támadást is elhárítottak. 

„A vádirat alapján, a szerződés felmondása után, meglévő jelszóval történt belépés a hivatal rendszerébe a HVSZ Zrt. rendszeréből, amelyért mint a társaság vezetője a teljes felelősséget vállalom és állok a tárgyalás elé. Álláspontom szerint bár a belépés fizikailag elképzelhető volt, de szándékosság bizonyosan nem volt benne, amit az is alátámaszt, hogy a polgármesteri hivatalt sem adatvédelmi, sem gazdasági, sem informatikai kár nem érte, mely álláspontom a bíróság előtt is képviselni fogom”

- fogalmazott tavaly nyáron. Szerettük volna ifj. Rapcsák Andrást reagáltatni a mostani büntetővégzésre, de az általunk ismert telefonszámon a bejövő hívásokat letiltották. 

Disclaimer: a szerző 2020. január és 2020. októbere között a hódmezővásárhelyi önkormányzati lap, a Hódpress.hu főszerkesztője volt, amelynek kiadója ez idő alatt a HVSZ Zrt. volt.

CÍMLAPKÉP: A Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata / Facebook

Tarnay Kristóf Ábel
Tarnay Kristóf Ábel az Azonnali újságírója

Újságíró, jobboldali liberális gondolkodó, volt diákaktivista. Szereti a szabadságot, az alternatív rockot és a jó kraftsöröket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek