Bidennek ki kell menekítenie az amerikai hadsereg afgán tolmácsait

2021.07.08. 20:13

Egyáltalán nem váratlanok azok a nehézségek, amikkel az Afganisztánban folytatott húszéves háború végső lezárása jár. Amerikába nem viheti őket, ezért ideiglenesen szövetséges országok fogadnák be a közel tízezer embert.

Bidennek ki kell menekítenie az amerikai hadsereg afgán tolmácsait

Joe Biden környezetében dolgozókra hivatkozva a Wall Street Journal arról írt, az elnök úgy határozott, hogy augusztus végéig a csapatokkal párhuzamosan kimenekíti Afganisztánból azokat a helyi tolmácsokat is, akik eddig az amerikai és NATO-szövetséges csapatokat segítették. Mivel amerikai bevándorlási kérelmüket még nem bírálták el, ezért az USA szövetséges, harmadik országokban helyezné el ideiglenesen ezeket az embereket.

A nyugatiakat segítő katonai tolmácsok élete ugyanis a kivonulás után Afganisztánban fokozott fenyegetésnek lehet kitéve, a társadalom nagy része ugyanis árulóknak, a megszállók kiszolgálóinak tekinti őket, a tálib terroristák és fegyveresek pedig a Fehér Ház értékelése szerint kiemelten vadásznának is rájuk az országban, amennyiben védelem nélkül ott maradnának.

A most közzétett információk szerint a kimenekítési akció mintegy 9-10 ezer afgán állampolgárt érintene.

Joe Biden már egy júniusi beszédében megígérte, minden tolmács biztonságát garantálni fogják, és nem hagyják ott őket Afganisztánban.

A lehetséges harmadik országok között, ahol őket el lehet helyezni felmerült az Arab-félszigeten található Katari Emírség, az Egyesült Arab Emírségek, és az amerikaiaktól függő territórium, a csendes-óceáni Guam szigete is.

A kimenekítettek, ezeken a helyeken várhatják meg, amíga legális amerikai vízum kiállításának hosszadalmas jogi folyamata véget ér, ezt követően pedig a tervek szerint mindannyian az Egyesült Államokba távozhatnak majd ideiglenes lakhelyeikről. Biden csütörtökön, magyar idő szerint a késő esti órákban nagyszabású beszédet is tervez, amelyben többek között az afganisztáni kivonulás részleteiről, indoklásáról is lesz szó ugyanúgy, ahogyan a tolmácsok kimenekítésének szükségességéről, és arról, hogy

ez Washington erkölcsi kötelessége is ezeknek az embereknek a szolgálatai után.

Barack Obama elnöksége alatt, a 2010-es évek elején ugyanis komoly botrány származott abból, hogy több tízezer, korábban az amerikaiakat tolmácsként segítő afgánt hagyott az országban sorsára a kormányzat, mivel nem akartak gyorsítani a kedvükért a vízumok elbírálásán, sőt, a szigorú bevándorlási bürokrácia, és muszlim hátterük miatt sokan végül nem is kaptak beutazási engedélyt az USA-ba.

A problémáról 2014-ben az Egyesült Államok három legnépszerűbb esti komikus showmanje, Jon Stewart, John Oliver és Stephen Colbert indított sikeres médiakampányt, azt követelve az amerikai Kongresszustól és az elnöktől, haladéktalanul és maradéktalanul rendezze az Amerikáért akár életüket is kockáztató tolmácsok helyzetét, akiknek Obama elnöksége utolsó napjaiban, 2016 decemberében újította meg a vízumprogramját.

Emiatt a teljes problémakör széles körben ismertté vált Joe Biden szavazórétegének körében. Ez az akció pedig minden bizonnyal hozzájárult ahhoz is, hogy a még mindig elég menekült- és bevándorlóellenes amerikai közvélemény ellenére sem akarja Biden ezt a kérdést ezúttal is rendezetlenül hagyni.

Az akciót azonban mostanra már a tálibok sem hagyták reakció nélkül. Egy ugyancsak júniusban kiadott, Bidenre reagáló sajtóközleményben azt írták, azok a tolmácsok, akik tetteik iránti őszinte megbánást tanúsítanak, nyugodtan maradhatnak az országban, nem fogják bántani őket. Ha viszont - figyelmeztettek a tálibok - valamiféle veszélyre hivatkozva akarják ezek az emberek elérni, hogy könnyebben az USA-ba jussanak, ez az ő saját problémájuk, az Iszlám Emirátus mudzsaheddinjeinek semmi dolga velük.

Arról, mit jelent az amerikaiak kivonulása Afganisztánból, Wagner Péter elemző interjúban számolt be nekünk. Arról pedig, mit tervez Kína ezek után a dél-ázsiai országban, itt írtunk.

NYITÓKÉP: Afgán katonák eligazításon az Uruzgan tartománybeli Tarinkotban, 2007 májusában / FOTÓ: John Scott Rafoss, Wikimedia Commons

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek