Az ellenzék önként és dalolva mondott le a közbeszéd tematizációjáról

2021.07.08. 13:11

Orbán számára az a kellemes, ha a magyar közbeszéd az általa elképzelt langyos limonádé marad, de úgy tűnik, ezzel az ellenzéki politikusok is beérik.

G. Fodor Gábor még politikai tanácsadóként 2015-ben adott egy interjút a Magyar Narancsnak, amiben kifejtette, hogy szerinte a kormányzás a „pillanat uralásának a művészete”, és ellentétben a baloldallal – ami programokban, tervekben gondolkozik – az Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP-kormány ehhez ért is.

Ugyan itt leállhatnánk vitatkozni, hogy Orbán akkori egyik befolyásos tanácsadója szerint a kormányzást nem magasztos célok elérésének eszközeként kell értelmezni, hanem egy reality show közönségszavazásának, de egy pontra nagyon gondosan rátapintott G. Fodor:

a politikában ugyanis nagyon fontos, hogy ki uralja a pillanatot, és ki tudja tematizálni a közbeszédet.

Az ember nem tényeken, hanem narratívákon keresztül tájékozódik

Azt, hogy a narratívaépítés és a médiamegjelenések mennyire fontosak 2021-ben, talán senkinek sem kell elmagyarázni – bár az ellenzéknek lehet nem ártana, hiszen politikusaik még mindig a normális parlamenti demokráciákra jellemző keretben gondolkoznak a politikáról: a fideszes törvényjavaslatokra módosítókat dolgoznak ki, esetleg saját törvényjavaslatot is benyújtanak, hogy azokat még a parlamenti bizottságban lesöpörje a gőzhengerként működő fideszes kétharmad, esetleg még ezt megspékelik azzal, hogy egy-két műsorban az ellenzéki politikusok mindezt elpanaszolják, majd diktatúrát kiáltanak. De már csak ilyen a hatékony erőforrás-felhasználás.

Ezzel ellentétben a Fidesz, ha nem is mindig koherens, de egy állandó narratívát, már-már mítoszt épít a társadalomban.

A Fidesz szerint ha valami jó történik itthon, azt csakis nekik lehet megköszönni, ha pedig valaki negatív véleményt fogalmaz meg velük kapcsolatban, akkor az nem a kormányra, hanem egész Magyarországra vonatkozik.

A politikai mítosznak nem lényege, hogy koherens legyen, hiszen a mítoszalkotó célja, hogy azzal a saját politikai közösségét iránytűként orientálja vele, a követők pedig mindig elfogadják a vezér szavát – még akkor is, ha ez egy korábbi kijelentésének az ellentét is jelenti.

Orbán populista módon a saját politikai közösségét az egész nemzet egészével azonosítja, miközben a vele egyet nem értőket a saját értelmezéséből kirekeszti. Saját narratíváit és mítoszait ennek a fideszes kisebbségnek gyártja, de miniszterelnökként saját bevallása szerint az egész nemzet képviseletét látja el.

Nem véletlen, hogy a magyar kormány nem aggódik túlzottan, ha az ellenzék diktatúrát kiált, vagy ha az EU-ban negatív jelzőkkel leírják, hogy már megint miként csorbul a jogállamiság, mert a saját közösségének ezt a magyarok elleni támadásként kommunikálja, amivel a feldühített tömeg mozgósítható és irányítható, ahogy az ellenzék is, hiszen az orbáni gondolatokba ők is beépíthetőek ellenségként, amiért osztják „Brüsszel” nézetét. 

Azonban az Orbán számára kellemes, langyos limonádéval akkor akad probléma, ha a szerepek megcserélődnek: ha már nem ő diktál, hanem ő lohol az ellenzéki narratíva után.

Ilyenkor jönnek elő azok a trükkök, amit G. Fodor a „pillanat uralásának a művészeteként” értelmez, és kerültek elő a pedofiltörvényhez csapott homofób módosítók, majd az újabb, ezúttal emojikkal – régebbi, polgári nevén smiley – kiplakátolt újabb nemzeti konzultáció. 

Ti még emlékeztek a Fudanra?

Az ellenzéki pártoknak hosszú idő óta először – legutóbb 2018 végén az általuk csak rabszolgatörvénynek nevezett túlóratörvény idején tudták jól tematizálni a közbeszédet – sikerült végre egy saját témát találniuk, amihez méghozzá a társadalom többségét is sikerült maguk mögé állítaniuk.

A Fudan-ügy egy jól kommunikálható téma: a geopolitikai csatározásokat és külpolitikai eszméket le lehet egyszerűsíteni oly mértékben, hogy azzal egyszerre több réteget is el lehet érni, de ugyanúgy lehet e kapcsán a lakhatási válságról és az egyetemi autonómiáról is értekezni.

Sokakat meg lehet fogni az antimarxista kijelentésekkel, másokat azzal, hogy a hitel miatt eladósítják az országot, és emellett könnyen beilleszthető az ellenzéki „Orbán keletre, mi nyugatra tekintünk”-féle narratívába is, míg a lakhatási válság tematizálásával százezrek mindennapi küzdelmeit emelhetnék be a közbeszédbe, ami beilleszthető a sokak-kevesek, 99 százalék-1 százalék-féle narratívába, hogy a Fidesz nem tesz semmit, de az ellenzéki pártoknak lenne megoldása a problémra 2022 után.

Ezenkívül az előválasztási kampányok kvázi megkezdésével is jól tudták (volna) alakítani a közbeszédet, amivel olyan választókat is elérhettek volna, akikhez alapvetően nem tudnak szólni – mindezt összemosva a Fudannal, hogy 2022-től az ellenzék miként képzelné el Magyarország jövőjét. 

De ehelyett az ellenzék önként, vígan és dalolva belesétált a Fidesz csapdájába, és hetek óta nem szól semmiről sem a végletekig leegyszerűsített és lerombolt magyar közbeszéd, mint az LMBTQ-jogokról, és hogy az ellenzék mennyire nem egységes a témában,

no meg arról, hogy egyre többen adnak hangot, hogy ez valójában nem előválasztás, hanem politikai alkuk későbbi legitimációja – bár azt azért itt megjegyezném, hogy várható volt, hogy nem 106 körzetben lesz előválasztás, hanem csak ezek töredékében, hiszen az ellenzéki pártoknak nincsenek olyan politikai utánpótlásaik, hogy 6x106, helyben jól vagy valamennyire beágyazott jelöltet elindíthassanak.

Annak ellenére, hogy a pedofiltörvény homoszexualitással kapcsolatos passzusaival nem értek egyet, az ellenzéknek rá kéne jönnie, hogy a magyar egy konzervatív nép: az átlagos emberek gondolataiban nem transzok vannak meg queerek, hanem buzik és leszbikusok, és e törvényen való asztalcsapkodás helyett – amit eleve egy tipikus identitáspolitikai gumicsontnak dobott be a Fidesz –

az ellenzéknek továbbra is saját narratívát, mítoszt kellene kreálni, vagy ha már így beleállnak egy ügybe, legalább beépíteni azt a saját narratívájukba

– például azzal, hogy Orbán ezzel csak terelni akar, vagy ha már ennyire felszálltak a Kína-bashing vonatra, akkor összemosni a Fidesz emberi szabadságjogokról alkotott nézeteit a kínaival, hiszen az ázsiai országban ezek nem mindig értelmezhető szókapcsolatok.

De az ellenzéki pártok az általuk nem igazán ismert kezdeményező szerepből kilépve inkább megint csak loholnak az események után, hiszen

az ellenzéknek is könnyebb, ha csak egy dühös sárga fejet kell felmutatniuk,

nem pedig karizmatikus politikusként végigvinni és felszínen tartani egy témát. Reméljük, a kormány új plakátkampánya kapcsán félbehagyva egy témát elkezdenek inkább megint ezzel foglalkozni, ha már az Orbán-Habony-Rogán-tengely úgyis ezt a szerepet szánta nekik.

 

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali újságírója

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek