Több mint tízmilliárd forintot ad a kormány a fővárosnak az alapellátás fejlesztésére

Szerző: Petróczi Rafael
2021.07.06. 10:51

Az élet újraindításáért felelős Novák Katalin bejelentette: az egészségügyi dolgozóknak a munkahelyükön nem mindenhol kell maszkot hordaniuk.

Több mint tízmilliárd forintot ad a kormány a fővárosnak az alapellátás fejlesztésére

Kedd délelőtt tartotta sajtótájékoztatóját a kormány által létrehozott Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs, aminek vezetője a családokért felelős tárca nélküli miniszter, a fideszes Novák Katalin.

Novák ezen bejelentette, hogy az ugyancsak fideszes-KDNP-s kormány elfogadta azon javaslatukat, hogy

idén 10,2 milliárd forint fejlesztési támogatást adjon a kormány az ellenzéki vezetésű Budapestnek, amiből az egészségügyi alapellátás, valamint a járóbeteg-ellátás fejlesztését célzó projekteket lehet majd finanszírozni.

Ez az a támogatás egyébként, amit az Egészséges Budapest Program keretében a kormány alapból is vállalt: ennek értelmében öt éven keresztül összesen 50 milliárd forintos forrást juttat a fővárosnak az egészségügyi alap- és szakellátás fejlesztésére, cserébe az atlétikai-világbajnokság támogatásáért.

Arra a tárca nélküli miniszter nem tért ki, hogy pontosan milyen projektekre kell itt gondolni, ígérete szerint ez az erről szóló és hamarosan a Magyar Közlönyben megjelenő kormányhatározatban látható lesz. Azt mindenesetre elárulta, hogy ebből a forrásból jutni fog szinte minden budapesti kerületet és a Fővárosi Önkormányzatot is érintő projektekre. (A kormányrendelet azóta már meg is jelent.)

Nem kell mindenhol maszkot hordania az egészségügyi dolgozóknak

Az operatív törzs vezetője arról is beszélt, hogy kedden fog megjelenni az a többek közt az egészségügyért is felelős Kásler Miklós által jegyzett miniszteri határozat, amely pontosabban szabályozza, hogy az 5,5 millió (első) oltottat elérve milyen maszkviselési szabályok lesznek érvényben az egészségügyi és szociális intézményekben.

Mint arra a tárca nélküli miniszter kitért, ennek értelmében

főszabály szerint a látogatóknak, külsős belépőknek kell majd csak hordani ezeken a helyeken a maszkot, az egészségügyi dolgozóknak pedig csak azokon a területeken, ahol az előbbiekkel találkozhatnak, de a munkavégzés egyéb terein (például a pihenőterületeken) nem.

Novák Katalin beszámolt arról is, hogy a kormány július 31-ig meghosszabbította a kedvezményes, 27-ről 5 százalékra csökkentett áfáról szóló rendeletét a házhoz szállított vagy elvitelre kiadott ételek esetén, amit a kormány eredetileg azért vezetett be, hogy a vendéglátó szektort a koronavírus-válság miatt érintő negatív hatásokat így ellensúlyozza.

Sportfejlesztésre is ad a kormány pénzt

A sajtótájékoztatóján Novák mellett részt vett Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is, aki elmondta, hogy a kormány mintegy kétszáz projektet indít vagy fog indítani országszerte a sportéletet, és különösen a sportlétesítmények fejlesztését támogatandó, hogy a járvány után úgy az él-, mint az amatőr sportok kedvelői visszatalálhassanak a sporthoz.

Novák Katalin erre példákat is hozott: mint arról beszámolt, az általa vezetett operatív törzs felterjesztette a kormánynak, hogy

négy vidéki településen, Turán, Tarpán, Komlóban és Edelényben részben a sporthoz, részben a közösségi élet újraindításához kapcsolódó fejlesztéseket támogasson.

A tárca nélküli miniszter végül azt is megemlítette, hogy kedden minden bizonnyal már meg fog jelenni az a kormányrendelet, ami a járvány előtti szintre, 100-ról 125 milliárd forintra emeli meg a TAO-támogatások mértékét, amit a járvány alatti forrás-átcsoportosítások miatt csökkentettek le korábban.

A Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs sajtótájékoztatója teljes terjedelmében alább nézhető meg. 

NYITÓKÉP: Novák Katalin / Facebook

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek