Ungár Péter mögé áll be az MSZP és a Párbeszéd Szombathelyen

2021.07.05. 20:31

Ezzel az LMP titkárát már négy párt támogatja az ellenzéki előválasztáson.

Ungár Péter mögé áll be az MSZP és a Párbeszéd Szombathelyen

Kunhalmi Ágnes, a Magyar Szocialista Párt női társelnöke Facebook-bejegyzésében jelentette be:

az MSZP és a Párbeszéd az LMP országgyűlési képviselőjét, illetve a párt országos elnökségének titkárát, Ungár Pétert támogatja a Szombathely székhelyű Vas megye 1-es választókerületben.

Ungár így már összesen négy párt támogatását élvezi az előválasztáson: pártján, az LMP-n kívül ugyanis őt támogatja még a Jobbik is, és most már az MSZP és a Párbeszéd is beállt mögé. Így a hatpárti ellenzéki összefogásban résztvevő pártok közül a körzetben egyedül csak a Momentum nem jelentette be, hogy kit indít, vagy melyik jelöltet fogja támogatni az előválasztáson.

Kunhalmi emellett posztjában azt is bejelentette, hogy pártja, az MSZP, illetve ez előválasztáson a szocialistákkal közösen induló Párbeszéd kiket támogat Vas megye másik két választókörzetében:

  • a Sárvár központú Vas megye 2-es választókörzetben Hencz Kornélt, a szintén választókerülethez tartozó Celldömölk alpolgármesterét;
  • míg a Körmend központú Vas megye 3-as választókerületben Ipkovich Györgyöt, aki 2002 és 2010 között Szombathely polgármestere, 1990 és 2006 között pedig az MSZP országgyűlési képviselője volt.

Mindhárom jelöltre komoly kampány vár az előválasztáson: Ungár Péternek a DK-s Czeglédy Csabával és a Pálinkás József vezette Új Világ Néppárt jelöltjével, a korábbi fideszes szombathelyi alpolgármesterrel, Koczka Tiborral kell megmérkőznie, míg Hencznek és Ipkovichnak három-három másik képviselőjelölttel: Vas megye 2-ben jelenleg Hencz mellett elindul Szilágyi Tamás (Demokratikus Koalíció), Bányai-Németh Gábor (Momentum), Molnár Miklós (Új Világ Néppárt), míg Vas megye 3-ban Ipkovich a DK és Momentum által támogatott Pleva Dániellel, a függetlenként induló exjobbikos Bana Tiborral, illetve az Új Világ Néppárt színeiben induló Horváth József Áronnal kell megmérkőznie.

A három Vas megyei körzetből a legfontosabb a Szombathely központú 1-es választókörzet lehet,

hiszen Szombathelyen reális esélye van az ellenzéknek, hogy mandátumot szerezzen.

A körzetben ugyanis hiába győzőtt 2014-ben és 2018-ban is Hende Csaba, korábbi honvédelmi miniszter: 2014-ben a szavazatok 44,95 százalékát, míg 2018-ban a szavazatok 49,92 százalékát szerezte meg.

Így bárki is nyeri meg az ellenzéki előválasztást Szombathelyen, kemény kampány várható a 2022-es országgyűlési választásokon is.

A körzetben legutóbb 2021 májusában készült felmérés, ahol fej-fej mellett állt Czeglédy és Ungár. Ugyanakkor  

a Závecz kutatása szerint Ungárnak nagyobb esélye lenne legyőznie Hende Csabát 2022-ben,

mivel a szavazók – ugyan hibahatáron belül, 3 százalékpontos különbséggel – többsége inkább szavazna Ungárra, mint Hendére. Czeglédy esetén jelenleg a választók ugyanakkora arányban szavaznának a körzet fideszes országgyűlési képviselőjére, Hendére és rá.

A másik két körzetben azonban már nem áll ilyen jól az ellenzék zászlója: mindkét körzetben 2014-ben és 2018-ban is a szavazatok több, mint felét szerezték a Fidesz-KDNP jelöltjei: Sárváron 2018-ban Ágh Péter a szavazatok 61,38 százalékát, míg Körmenden V. Németh Zsolt a 63,52 százalékát szerezte meg – V. Németh ráadásul Bana Tibort győzte le ilyen mértékben, aki akkor még a Jobbik színében indult.

Mint korábban beszámoltunk róla, az előválasztás július 26-tól kezdődik, amikortól a jelöltek formálisan is bejelentkezhetnek az előválasztásra. A választókerületi előválasztásokat, valamint a miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulóját szeptember 18-26. között tartják meg, míg a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulóját – az első fordulóban a három legtöbb szavazatot szerzett miniszterelnök-jelölttel – október 4-10. között rendezi meg az ellenzék.

De egyáltalán hogyan lehet megtartani 106+1 előválasztást? Utánajártunk!

NYITÓKÉP: Balról jobbra: Ipkovich György, Hencz Kornél, Kunhalmi Ágnes és Ungár Péter. FOTÓ: Kunhalmi Ágnes / Facebook

Disclaimer: mint az impresszumban is jelezzük, az Azonnali többségi tulajdonosa Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője. Ez (köztudottan) sem most, sem az Azonnalin megjelenő többi anyag esetén sem befolyásolja, mit írunk és jelentetünk meg.

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek