Mitől retteg a magyar?

Ilyen sem volt még: külön antológia született magyar horror- és weirdnovellákból. A Gabo SFF gyűjtéséből kiderül, hogy milyen félelmek mozgatják kollektív pszichénket: borzonghatunk idegen bolygók furcsa, intelligens tengereitől a társasházi lakásunkig mindentől.

Magyar horror – az előző évtized közepén még nem nagyon lehetett ilyesmit leírni, mert a műfaj nem kifejezetten létezett Magyarországon. Nemlétezés alatt azt értjük, hogy nagyobb kiadók nemhogy friss magyar, de friss vagy klasszikus külföldi horrorregényeket sem nagyon közöltek, leszámítva egy-két itthon is nagyon bejáratott szerzőt, mint például Stephen King, és egy-két alkalmi kivételt.

Aztán történt valami, egészen pontosan az, hogy – ahogy erről már volt cikk az Azonnalin – a klasszikus szerző, H. P. Lovecraft öröksége körül itthon is egyre nagyobb lett a mozgolódás, fanzinok (Azilum és The Black Aether) és rajongói csoportok alakultak, növekedtek, és elég szépen kiforrták magukat, húzták be magukhoz a szárnypróbálgató magyar szerzőket, adtak ki köteteket, közben pedig nagyobb kiadók is elkezdtek frissebb horrorszerzők kiadásával kísérletezni.

A fordulópont talán Veres Attila első regényének megjelenése volt 2017-ben: az Odakint sötétebb című, horror helyett inkább weirdnek nevezhető regény meglepő sikere nyomán a magyar horror (és weird) tényező lett – mint nemrég kiderült, világszinten is. A szerző Éjféli iskolák c. novelláskötetének 2018-as megjelenése pedig szerintem világossá tette, hogy a fantasztikus műfajok közül a horror/weird a legalkalmasabb jelenleg a magyar valóság megragadására.

Veres Attila mellett persze az elmúlt években számos alkotó (Sepsi László, Kiss Gabriella, Erdei Lilla, Farkas Balázs – hogy csak párat említsünk) bizonyította ezt a tételt, és lett olyan erős ez a mozgolódás, hogy a Gabo fantasztikummal foglalkozó imprintje, a Gabo SFF az éves fantasztikus novellapályázata mellé hirdessen pályázatot egy külön horrorantológiához is, ami végül június elején jelent meg.

Lássuk, hogy a Roboz Gábor által szerkesztett kötetből kiderül-e, mitől retteg a magyar!

Hát nem a migránsoktól

A Légszomj antológia Komor Zoltán novellájával nyit – a magyar bizarro koronázatlan királyának nevét látván aggódni kezdtem, hogy a kezdő-középhaladó horrorolvasókat ledobja majd a szürreálisan-radikálisan undorító-pornográf irodalomban utazó Monolit-díjas alkotó, de Embergólya c. darabja egy magához képest kifejezetten visszafogott, klasszikusabb horrornovella.

Innentől pedig elkezdődik egy olyan utazás, ami tapasztalataim szerint nagyon is jellemző az általános fókuszú horrorantológiákra. A horror és a weird ugyanis még nehezebben megfogható-meghatározható zsáner, mint mondjuk a sci-fi vagy a fantasy, az írás minőségén túllépve ugyanis – és ebből a szempontból a kötet kifejezetten egyenletes színvonalú – az élmény nagyban függ attól, hogy az olvasóban mi tud félelmet/rettegést kiváltani.

Ebből a szempontból pedig nagyon heterogén kínálattal kedveskedik Roboz Gábor antológiája, ahol folkosabb ízű rémmeséktől kezdve az irodalmi horroron, a sci-fi/horror hibrideken és a kortárs témákon át a pszichológiai horrorig mindenféle írással találkozunk. Ez egyben persze azt is jelenti, hogy a kötet összes novellája nem fog mindenkinek tetszeni, de mindenki találhat neki kedves kapcsolódási pontokat kollektív rettegéseinkhez.

A magyar fantasztikum környékéről érkező veteránok jól vizsgáznak a kötetben: Farkas Balázs a tőle megszokott magas minőségű weirddel nyomaszt; a fantasyszerzőként ismert Moskát Anita igazi testhorrorral köszönt be, ami az egyetemi vizsgaidőszakok terrorját hozza vissza életünkbe; a szintén fantasyvonalról érkező Kleinheincz Csilla egy kísérletező narratív megoldásokkal dolgozó történetet tett le az asztalra, Kiss Gabriella pedig egy gyerekotthonban játszódó kísértetnovellával hozta a kötelezőt.

Talán igazságtalan épp a vámpíros sorozatával közkedvelt fantasyszerzővé váló Gaura Ágnes kapcsán felhoznom, hogy a kötet még magyarabb is lehetett volna, hiszen Gaura volt az, aki Túlontúl című regényében talán itthon egyedülálló módon foglalkozott Trianonnal a fantasztikumban. És mégis: viktoriánus környezetben játszódó remek novellája kapcsán nem tudtam nem arra gondolni, hogy ez valójában ugyanígy, vagy még jobban is működhetne, ha Bécsben, Ferenc József udvarában játszódik.

Olyat már hallottunk, hogy az angol uralkodócsaládot valójában lovecraftiánus jellegű szörnyetegek alkotják, de mennyi mindent ki lehetne hozni ezen a vonalon a Habsburgokból!

Külön öröm, hogy a fantasztikumban jól bejáratott nevek mellett előkerült egy sor író, akikkel még nem, vagy legalábbis a fantasztikus irodalom berkein belül nem sokat találkozhattunk, de izgalmas írásokkal köszöntek be. Az egyik kedvencem volt a novellák közül Harmath Dávid A lámpáshal című darabja, amelyben egy ötéves kisfiú próbálja feldolgozni és végül megoldani, hogy édesapja – finoman szólva – nem a világ legjobb apája.

A másik kedvenc sztorimat Körmendi Ágnes jegyzi: A Bach-tenger megszelídítése című lírai novella az én ízlésem szerint kevésbé horror, mint inkább sci-fi, de Körmendi tavalyi novellájával együtt azt mutatja, hogy személyében az egyik legizgalmasabb sci-fi novellistát tisztelhetjük itthon. Előkerül aztán itt is a magyar horror/weird legfrissebb trendje, amit pár éve már figyelek: a vezető alzsáner itthon az ingatlanos horror. Már a Gabo fantasztikus antológiáiban is megerősödött ez a vonal, de a Légszomjban három ilyen novellát is találunk. Mintha ez az ingatlankérdés eléggé para lenne az Y-generációnak, teljesen tudok ezzel azonosulni egyébként.

Merre tart a magyar horror?

Legutóbb Baráth Katalin remek könyve kapcsán lamentáltam kicsit a magyar sci-fi helyzetéről, ahol egyre kevésbé látszik az innováció és a kitörési pont, miközben a fantasy szépen alakul és fejlődget új utakon.

A Légszomj pedig ráerősít arra a képre, hogy a magyar valóság leképezéséhez, furcsa fénytörésben megmutatásához az egyre izmosodó horror és weird irodalom a legjobb terep.

Veres Attila közéleti vonalon mozgó novellái, vagy az imént említett ingatlanos vonal mellett jó példa erre Sepsi László novellája, ami a vidéki dizájnerdrog-problémát énekelte meg 2019-ben, és ami Zsoldos Péter-díjat kapott idén; de Kiss Gabriella vagy Erdei Lilla is évről évre szállítja a magyar léttapasztalat szempontjából valamilyen módon releváns írásokat. Közben persze az ettől eltérő témákban is értékes írások születnek.

Ráadásul a horrortrendre ugyanúgy kezd felülni a tágabban vett irodalmi közélet: Böszörményi Márton Meixner Józsefné apoteózisa című lakótelepi weird kisregénye is jó példa erre, de még mainstreamebb találat talán, hogy a Helikon zsebkönyvsorozatában kiadott két Lovecraft-kötete mellé újra kiadja a Düledék ​palota – Klasszikus rémtörténetek című antológiát.

A magyar horror jön fel, csak bírjuk elég rettegéssel.

NYITÓKÉP: Gabo SFF Facebook