Az nem vita, hogy csak annak lehet igaza, aki a „felvilágosult nyugat” külsőségeit majmolja

A mi „erős emberünket” lehet bigott és homofób uszítónak tartani, szerintem is az, sőt rosszabb, mert kizárólag politikai számításból ilyen. Viszont ő kétségtelenül érti az „identitáspolitika” szóösszetétel mindkét részét. Az UEFA szándékosan nem akarja.

Az uborkaszezon eljövetele immár a küszöbön van, és bármikor fülledt nyáresti meccsnézésbe meg kávészüneti politikai bulvárba fullaszthatja a nyarat. Idilli tompaságunkat csupán egyetlen problémakör látszik zavarni, újra kezd feléledni ugyanis a vita a kormány –  láthatóan igen hatásos taktikai manőverként alkalmazott – identitáspolitikai szarkeverése körül.

Ne legyen félreértés: egyenjogúságpárti vagyok, a közvélemény irányába porhintésként, a politikai térben az ellenzéki összefogást megosztó taktikai manőverként értelmezem a mindenfób törvényt (direkt nem sorolom fel a betűket, mert ha fejreállok, akkor sem ez a lényeg a történetben, sőt). Az elfogadott törvény aljas, mert mások életét és jövőjét teszi tönkre pillanatnyi politikai érdek miatt, cinikus vigyorral kacsint össze a hazai homofób szektával és gyűlöletet szít magyar és magyar között. Bárcsak képesek lettek volna elegen felismerni ezt az úgynevezett ellenzék soraiban is, és ennek megfelelően reagálni! De ne révedezzünk a múlt lehetőségein, térjünk vissza inkább az aktualitásokhoz, na meg a focihoz!

Három hír miatt döntöttem úgy, hogy véleménycikkel fogom magamra rántani a metaforikus szekrényt. Ismert, hogy a német válogatott kapusa a Pride-hónap alkalmából szivárványszínű csapatkapitányi karszalagot viselt több meccsén is az elmúlt hetekben. Az UEFA szabályozása bünteti a politikai állásfoglalást a pályán, így Manuel Neuer ellen is elindult a vonatkozó vizsgálat. Ezt azonban a szervezet példátlan gyorsasággal rövidre zárta, mégpedig azzal az indoklással, hogy a kapus-csapatkapitány a karszalaggal a sokszínűséget támogatta, azaz egy jó ügyet képviselt.

Mindez kevéssé érintette a hazai helyzetet a foci vagy a politika tekintetében, de segít összefüggéseiben látnunk a második hírrel kapcsolatos fejleményeket. Nemzeti tizenegyünk utolsó csoportmeccsét Németország ellen játszotta Münchenben.

Miről szól ilyenkor egy beszélgetés a témában? Arról, hogy a németek nem tudtak vezetni az egész meccsen és szégyenszemre időhúzással voltak kénytelenek kihúzni a játékidő végéig? Arról, hogy lett volna helyünk az egyenes kieséses szakaszban?

Na nem 2021-ben! Inkább feszüljünk egymásnak azon, hogy ki kell-e világítani szivárványosra a bajor stadiont!

Engem személy szerint nem tudna kevésbé érdekelni, hogy milyen színű egy stadion, mivel nem is nézek focit (kivéve a bravúros magyar meccseket). Tehát, ha így akarnak véleményt nyilvánítani München városatyái és a helyi népek, ám legyen! Az ő arénájuk, a magyar futkosó gladiátorok vendégek ott. De vajon miért nem láttunk mást az UEFA részéről, csak a folyamatos maszatolást? Designelőírások és hasonló, menekülőútként használt szabályok mögé bújnak, hogy a szervezetnek ne kelljen politikai véleményként vállalnia a politikai véleményét. Ez utóbbi motívum megint csak fontosabb, mint az, hogy végül milyen színű lett a szerencsétlen stadion.

Abba már bele sem megyek, hogy miért pont attól a Németországtól jön a heves erényfitogtatás, amelyik hajlandó folyamatosan szemet hunyni a mi karizmatikus miniszterelnökünk csínytevései fölött, ha az ipari lobbi érdeke úgy kívánja. (Bőszen ignorálják például a munkavállalói jogok páros lábbal tiprását, pedig ennyi erővel erre is jöhetne az ejnye-bejnye.)

Végül a legfrissebb fejlemény az, hogy az UEFA hirtelen jóváhagyja, hogy a stadionok reklámfelületein a nagytőke szivárványbőrbe bújtatott hirdetései jelenjenek meg. Neuer először június 7-én viselt szivárványos szalagot, az UEFA a vizsgálatot június 21-én szüntette be, a reklámok engedélyezése pedig június 26-i hír. Egy hónap alatt szivárványügyben elhangzott nagyjából minden és az ellenkezője is.

A cselekménynek van egy szép íve: Neuer ellen még vizsgálat indul, a stadionszínezés körül már csak maszatolás van, végül a szivárványos reklámokat kapkodva és inkonzisztens módon, de jóváhagyják.

Az UEFA persze nem a többségi akarat előtt hajol meg, hanem inkább a nagytőke pofonja elől hajol el.

Annyi a történet szépséghibája, hogy az ilyen húzásokkal csak két dolgot érhetünk el: azt, hogy szélsőséges és bigott vélemények áldozati pozícióját legitimáljuk, valamint olajat öntünk néhány közepesen unalmas konteó esetében a tűzre.

Az UEFA-nak – és minden érintettnek – fel kellene végre vállalnia, hogy politikai kérdésekről nyilvánít politikai véleményt. A poén egyébként az, hogy ez így is van rendjén, mert ha nem tenné, az bűnös néma cinkosság volna.

A mi „erős emberünket” lehet bigott és homofób uszítónak tartani, szerintem is az, sőt rosszabb, mert kizárólag politikai számításból ilyen. Viszont ő kétségtelenül érti az „identitáspolitika” szóösszetétel mindkét részét.

A tanú börtönbeli papjától évtizedek óta tudjuk, hogy „minden politika”. Ideológiai diszpozíciótól függően ezzel ki többé, ki kevésbé ért egyet, de ha a szivárványos karszalag vagy a szivárványos reklámok megjelenítése nem politikai állásfoglalás, akkor az égvilágon semmi nem az. Lehet erre azt mondani, hogy ezek az üzenetek társadalmi szempontból hasznosak, de ez szintén egy politikai állásfoglalás.

Az UEFA így nem csinált mást, mint hogy a saját állásfoglalását „politika” helyett „jó ügynek” keresztelte át. Magyarul egy kis szómágiával érvénytelenítette a diskurzust, a saját véleményét egyetlen elfogadható igazságként kikiáltva. Tartalmilag lehet vitatkozni a véleményük helyességéről (egyébként én egyetértek azzal, hogy például Neuer viselhesse és viselje a szivárványos szalagot), de ebben a kérdésben nem ez az érdekes, hanem hogy miért nem vállalja fel az UEFA, hogy a szervezet bizony bőven a politikai mezőben császkál az ilyen kiállásaival.

Azonban a Puskásban megjelenő szivárványos Booking.com-reklám revelatív: a nagytőkének nagyon is kényelmes az, hogy az identitáspolitikából eltűnik a politika. Ha nincs politika, nincs szerveződés, nincs szolidaritás – semmilyen téren, így például a munka világában sem. Marad mindenkinek a személyes, egyedi, otthonos, egyre atomizáló saját identitása, ami életmódbeli választásokban manifesztálódik, például a fogyasztásban.

Ha progresszív vagy, olyan terméket vásárolsz, amit szivárványos csomagolásban adnak el – micsoda bátor kiállás!

Már megbocsásson minden nyugatos erényfitogtató, de a magyar szexuális kisebbségek tagjainak nem az fogja elhozni az emancipációt, hogy szivárványos reklámokkal hergeljük az ultrákat, hanem az, ha végre őszintén le tudjuk folytatni a szükséges társadalmi vitát ezen kisebbségek helyzetéről. Az nem vita, hogy akkor van igazad, ha te is a „felvilágosult nyugat” külsőségeit majmolod.