Salgótarjánban is a DK jelöltje mögé állnak be Jakab Péterék az előválasztáson

2021.06.30. 14:51

Az ellenzéki jelöltek közül hiába a Jobbik jelöltje szerezte a legtöbb szavazatot 2018-ban, a Jakabék saját jelölt helyett inkább a DK helyi jelöltjét támogatják az ellenzéki előválasztáson.

Salgótarjánban is a DK jelöltje mögé állnak be Jakab Péterék az előválasztáson

„Salgótarjántól Pásztóig is megérkezett az idő a változásra! Nógrád 1-ben a Jobbik Godó Beatrixot, a DK jelöltjét támogatja” – ezzel a rövid üzenettel tette a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje, Jakab Péter pártja cégérét a DK-s Godó Beatrix neve mellé.

 

A Jobbik ezzel már összesen 15 körzetben támogatja a DK jelöltjeit, míg a Gyurcsány Ferenc-vezette párt eddig 14 jobbikos jelöltet támogat az előválasztáson.

Az összesen 47 települést magába foglaló Nógrád megye 1-es számú választókerületének a központja Salgótartján, és a 2022-es választáson billegő körzetnek számít: 2018-ban ugyanis a Fidesz-KDNP jelöltje, Becsó Károly 47,34 százalékot kapott, míg a 2022-es választáson immár együtt induló ellenzéki pártok jelöltjei összesen 48,6 százalékot.

2014-ben szintén hasonló volt a helyzet: akkor Becsó Károly helyett még testvére, Becsó Zsolt indult el. Ő a szavazatok 37,64 százalékát szerezte meg, míg a külön induló Jobbik jelöltje 23,51 százalékot, a baloldali összefogás (MSZP-Együtt-DK-Párbeszéd-Liberálisok) jelöltje 26,87 százalékot kapott.

A Jobbik lépése már csak azért is lehet meglepő, mert 2018-ban a választókörzetben az ő jelöltjük kapta a legtöbb szavazatot az ellenzéki jelöltek között.

Akkor Cseresznyés István 22,22 százalékot szerzett, míg őt az LMP színeiben kihívó Dömsödi Gábor követte 16,31 százalékkal. A DK akkori jelöltje, Kovács Zsolt mindössze 8,92 szavazatot kapott. Ugyanakkor a DK és a baloldali pártok mellett szól az például, hogy a választókerület központját, Salgótarjánt 2014-ben, tehát elég korán éppen az MSZP-s Dóra Ottó vette el a Fidesztől. Dóra 2015-ös elhunyta óta pedig ugyancsak a balos ellenzéki Fekete Zsolt irányítja a várost. Azonban a választókerületben az ellenzék 2010 óta nem tudott győzni.

A választókerület a Republikon Intézet korábbi elemzése szerint az együttműködéssel nyerhető körzetek közé tartozik az ellenzék számára, ugyanakkor még így is

billegő körzetnek számít, hiszen mindössze 1,26 százalékpontnyi különbség volt 2018-ban a győztes Becsó és az ellenzéki jelöltekre adott összes szavazat között.

Az ellenzéki előválasztáson jelenleg három jelölt jelentette be indulását, akik közül a győztes vélhetően ismét Becsó Károllyal mérkőzhet majd meg 2022-ben a parlamenti mandátumért:

  • a 2018-ban még LMP színeiben induló Dömsödi Gábor volt tévés műsorvezetőt, Pásztó korábbi polgármesterét most a Pálinkás József-vezette Újvilág Néppárt jelölte;
  • Godó Beatrixot, a DK választókerületi elnökségének tagját a Demokratikus Koalíció, illetve immáron a Jobbik indította el;
  • Horváth Ferenc közgazdászt pedig pártja, a Momentum, illetve az MSZP és a Párbeszéd támogatását élvezi az előválasztáson. 

Mint korábban beszámoltunk róla, az előválasztás július 26-tól kezdődik, amikortól a jelöltek formálisan is bejelentkezhetnek az előválasztásra. A választókerületi előválasztásokat, valamint a miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulóját szeptember 18-26. között tartják meg, míg a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulóját – az első fordulóban a három legtöbb szavazatot szerzett miniszterelnök-jelölttel – október 4-10. között rendezi meg az ellenzék.

De egyáltalán hogyan lehet megtartani 106+1 előválasztást? Utánajártunk!

NYITÓKÉP: Jakab Péter / Facebook

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Van még itt cikk a témában

Kommentek