A méhlegelőt lekaszáló fideszes ifjak nem Karácsony Gergelyt, hanem a magyar népi kultúrát köpik szembe

Aki nem képes fölfogni, hogy a most méhlegelőknek nevezett, ökológiailag védett területeket a magyar parasztság évszázadok óta a fővároshoz hasonlóan kezeli mint réteket és kaszálókat, az saját néphagyományát köpi szembe és az ökológiai katasztrófán röhög.

Bizonyára sokan látták már a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas által elkövetett hőstett facebookos nyomait. Akik mégsem találkoztak volna vele, azoknak most elárulom, az ifjak vasárnap ismét jól megmutatták Karácsony Gergely semmirekellő sleppjének, hol lakik a magyarok istene: lenyírtak egy táblával is viszonylag jól azonosítható zöldterületet apró, golfpályaszerű gyeppé. A lenyírt, általuk „gaznak” minősített növényi részeket pedig egy  házmester gondosságával passzírozták műanyagzsákokba.

A kérdéses terület Pesten „méhlegelő” táblával volt ellátva, és a kormánypártok idétlenül vihorászós propagandája szerint ez csupán üres kifogás az ellenzéki városvezetéstől arra, miért hagyja ezeket a város belterületén is szép számmal előforduló, sokszor egészen terebélyes zöld részeket magasra nőt gazzal elvadulni.

Csináltak hát helyette benzines fűnyíróval olyan nyírt terepet,

amire már a kertvárosi, hétvégente az udvarán időző háztulajdonos is csettintene, milyen szép „angol” gyep!

Csodás. Főleg, hogy hiába terjeszt könnyen emészthető, cukrozott hülyeségeket a méhlegelőkről a Fidesz, a fővárosi főkertész erre a célra létrehozott honlapján percek alatt elérhető most is a „vadvirágos Budapest” program összes részlete. Ez a honlap világosan leírja, miért nagyon fontos, a városi életminőséget talán valamelyest növelő intézkedés az, amit bevezettek.

De erre sem lenne feltétlenül szükség: az ötödik osztályosoknak szóló biológia-tankönyvekben már ott szerepel a rovarbeporzással szaporodó növények összes tulajdonsága. Az ökológiai körforgásban az emberi fogyasztás és a tisztább levegő szempontjából is

létfontosságú az, hogy legyenek virágzó vadon kikelő növények, és számos rovar is, ami ezeket beporozza – enélkül még akkor sem működik semmi, ha a Fidesz törvénybe írja, hogy működjön.

A főkertész összefoglalója – remélhetőleg – a magyar lakosság általános iskola legalább néhány osztályát elvégzett része számára érthető módon úgy fogalmaz:

„A megoldás valójában nem is túl bonyolult: a gyepfelületek intenzív, évenként szokásos 5-7 alkalommal történő teljes lekaszálása helyett a parkokban olyan foltokat jelölünk ki, ahol 1-3 kaszálást megtartva a vadvirágoknak van ideje kifejlődni, virágozni, magot érlelni, terjedni. A vadvirágok és a kevésbé bolygatott zöldfelületek élő- és táplálkozó helyet biztosítanak a rovarvilág számára, melyek egyúttal az énekesmadarak számára jelentenek táplálékot. A magasabbra engedett gyepek több harmatot, vizet kötnek meg, ezáltal pozitívan hatnak a talajvízháztartásra, az ilyen felületek kevésbé száradnak ki aszályos időszakban.”

Bolsevik ármány? Aljas trükk a lusta közteresektől?

Akármennyire is ezt próbálja sugallni a Fidesz, komoly cáfolatot minderre éppen a több mint ezeréves magyar népi kultúra, az ősi paraszti tudás nyújt. A modern magyar néprajz egyik alapító atyja, Györffy István 1942-ben megjelent tudományos alapművében, a Hóman Bálint művelődési minisztersége alatt kiadott A néphagyomány és a nemzeti művelődés címűben már úgy fogalmazott:

„A hagyományos népi műveltség kerek egész – a falusi élet minden vonatkozására kiterjedő – művelődés. Nem 8–10 tantárgya van, mint az iskolának, hanem száz és száz... A parasztember a legapróbb részletekig ismeri háziállatait, a talajnemeket, az időjárást, tud szerszámot csinálni, házat építeni, halászni, vadászni, háziállatot tenyészteni, földet művelni, embert, állatot gyógyítani. Ismeri a füveket, fákat, madarakat, bogarakat és azok természetét, hasznát, kárát. A nap állásából, a csillagok járásából megmondja az időt. Tud mesélni, dalolni, táncolni, játszani, fonni, szőni, varrni, főzni.”

Ennek a paraszti, tájanként, tájegységenként a föld és terep adottságaihoz alkalmazkodóan más és más tudásnak az egyik alapvető, minden régi földművelő által elsajátított része a rétek és kaszálók ismerete és a velük való, felelős és fenntartható gazdálkodás is.

Ezt sem én találtam ki: a minden (legalább idős és rangidős) fideszes által bizonyára jól ismert, a második Orbán-kormány alatt, 2013-ban a tudomány legrangosabb magyar díjával, a Széchenyi-díjjal kitüntetett Paládi-Kovács Attila néprajztudós által részben szerkesztett Magyar Néprajz II. kötetében a rétgazdálkodásról a következőket írja:

„A népi gyakorlat mindenütt a helyi adottságok szerint osztályoz, s tekintetbe veszi a finomabb eltéréseket is. Például a Körösök vidékén háromféle kaszálót ismernek: a) szikes, b) zsombékos, c) szigeti kaszáló. Ezek közül a gazdák a szikesek szénafüvét becsülték legtöbbre.

Fekvésük, természeti adottságaik alapján a kaszálók öt nagyobb osztályba sorolhatók:

[...]

3.Mezőségi, dombvidéki száraz kaszáló. Szárazságot tűrő gyepnövényzete sok fehérjét, sót tartalmazó ízes takarmányt ad, de második kaszálásra ritkán van lehetőség. Ide sorolandó az alföldi hátak, szikesek zöme és a hegy- és dombvidékek parlagkaszálói, szőlőhegyei, gyümölcsösei is.

A mai országterületen a rétek [..]  53%-a száraz kaszáló.”

Noha a mai, természetről szóló általános műveltséget elnézve nyilvánvalóan sokaknak újat mondok majd ezzel, de a helyzet az, hogy Budapest főváros le nem betonozott területén is eredeti talaj és talajformák jellemzőek, tehát a főváros nem egy, a magyar őstalajból betonszarkofággal elemelt valami. Ebből következően jól megállapítható, hogy a kérdéses, a Fidelitas által fűnyírós gyeppé alakított terület növényzeti ősformája a fent is említett 53 százalékhoz tartozik gazdálkodási szempontból, tehát száraz kaszáló.

Mint ahogyan pedig az összefoglaló hármas pontja is kiemelte, az ilyen területek alatt a talaj akkor lesz egészséges, és a beporzáshoz feltétlenül szükséges rovarvilág számára élhető egy ilyen mező akkor lesz, ha egyszer, és abszolút maximum kétszer kaszálják le egy évben.

Ezt ugyan a magyar népi kultúra valóban nem méhlegelőnek nevezi, de mindezt nem a bolsevik Karácsony Gergely vagy a sorosista főkertész találta ki, hanem évszázadok óta mindenki tudja, aki rétekkel, mezőkkel, erdőkkel foglalkozik.

Ezzel szemben a Fidelitas és úgy általában a kormány méhlegelőkről szóló kommunikációja nem más, mint idétlen, bárdolatlan amerikai stílusú kultúrharcos hergelés: az amerikai trumpista jobboldal ugyanis az, aminek fő influenszere „B.szd meg, Gréta!!!” felkiáltással élő videóban hangosan beindít egy Lamborghinit, miközben befal két Whopper marhaburgert, kihajigál az út szélére 15 műanyagpoharat, meg szép zöld gyepre nyír minél több érintetlen területet, miután azokon megjelentek a jellegtelen, szükre lakóparkok és bevásárlóközpontok.

Ez azonban egy nyugatról importált, jobboldali, kultúrharcos mém, egy ipari lobbik által kitalált, ordító idétlenség, semmi köze mindahhoz, amit eddig magyar nacionalizmus és jobboldal földről, vízről, „teremtett környezetről” állított.

Vegyük például azt az összefoglalót, amit vezető magyar ökológusok a Kárpátok keleti karéján, a gyimesi csángók réthasználatáról írtak, hosszú és részletes kutatások után, 2014-ben:

„A természeti környezet javaira támaszkodó közösségek célja nem lehet más, mint a természeti erőforrások olyan mélységű ismerete, amely lehetővé teszi azok hosszú távú, fenntartható felhasználását, elkerülve túlhasználatukat. Erre azokban a kultúrákban van a legnagyobb szükség, amelyek elsősorban az otthonul szolgáló természeti környezetből szerzik meg a mindennapi megélhetéshez szükséges fontos forrásokat, ökoszisztéma-szolgáltatásokat, legyen szó bármilyen típusú nyersanyagról. Ilyenek például azok a népcsoportok, amelyek nem folytatnak mezőgazdasági termelést (növénytermesztést és állattenyésztést), hanem a gyűjtögetés (halászat, vadászat, vadnövények gyűjtése stb.) révén szerzik meg a szükséges erőforrásokat. Ezeknek a kultúráknak a léte attól függ, hogy a megszerzett ökológiai tudásuk révén képesek-e elegendő forráshoz jutni, illetve képesek-e azokat hosszú távon fenntartható módon felhasználni.”

Tudom, idén sajnos nincs Tusványos, Csíksomlyóra meg kedves Fidesz-ifi barátaink láthatóan egyáltalán nem jutottak el, de ha egy szép napon a magyarság örök értékeit keresve mégis e tájra fújná őket a szél, kérem őket nagyon szépen, ne próbálják az évente legfeljebb csak egyszer kaszált, gyógynövények, rovarok, házi- és vadállatok gyönyörű, és széles garmadáját eltartó kaszálókat, réteket fűnyíróval méretre vágni, mert esetleg még valami helyi megpróbálhat nekik nagyon súlyosan maradandó sérüléseket okozni, ez pedig nem tenne jót a magyar-magyar kapcsolatoknak.

Karácsonyt pedig éppen azért lehet joggal kritizálni, amit zöld főpolgármesterként nem tesz meg a fenntarthatóság és ökológiai szemléletváltás érdekében – de kiröhögni éppen azon kevés dolgok egyikét, amit mégis megpróbál emiatt elkövetni, nem más, mint hogy éppen az elveit és nem a teljesítményét vesszük célba, ami még a politikai stratégia szempontjából is méretes öngólnak számít.

Persze tudjuk, az Orbán-rezsim, amelynek valamikor ezeknek a helyi közösségeknek, ezeknek az értékeknek a képviselete – éppen az iparmániás, ingatlanfejlesztésekbe belebolodnuló poszkommunista-liberális kormányok ellenében – rendkívül fontos volt, már régen megtagadta ezt a forrásvidékét is. Már 2013-ra végzett például az agrároligarchái számára útban lévő Kishantossal, és éppen mostanában a koffeinnel megpakolt cukorszirupot gyártó haverjaik hotelvállalkozása miatt helyi kompániájuk kivégezné a tatai Öreg-tavat, mint ahogy iszonyatos bűzt és katasztrófát okozva lebetnozoták a Velencei-tó egyik partját is.

Mindez számukra győzelem, siker, mert a hülye „bolsihippik” megint hoppon maradtak.

Éppen ezért nem árt most és mindenkor megjegyezni, hogy amikor a magyar jobboldal immár tizenegyedik éve kormányzó ereje újabb és újabb értékét dobja büszkén a sutba valamiféle életidegen növekedéskultusz és elkényelemesedett, nyírt gyepet áhító, nyugatos középosztályi jólét nevében. És közben amikor megalázzák és kinevetik a magyar népi kultúra ősi tudását, akkor nem a baloldalt bántják, nem is a csúnya balos hippi újságírókat, hanem saját népüket és hagyományaikat, amiket a súlyosbodó ökológiai válság ismét fontossá tehet.

Olvass még Tóth Csaba Tibortól az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!

NYITÓKÉP: Fidelitas / Facebook