Újabb körzetekben támogatja egymás jelöltjeit a DK és a Jobbik

2021.06.24. 16:30

Ezúttal Baranyában és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egyezett meg a két párt. Baranyában a Jobbik a nemrég még MSZP-s párttag Szakács Lászlót támogatja, aki a DK színeiben indul el az előválasztáson.

Újabb körzetekben támogatja egymás jelöltjeit a DK és a Jobbik

Újabb egy-egy körzetben áll be egymás jelöltjei mögé a Demokratikus Koalíció és a Jobbik. A pártok miniszterelnök-jelöltjei Facebook-oldalukon jelentették be, hogy

a DK BAZ megye 3-as választókerületében Ózd jobbikos alpolgármesterét, Farkas Péter Barnabást, míg a Jobbik Baranya megye 2-es választókerületében a DK színeiben induló Szakács Lászlót támogatja.

Szakács László esete azért különleges, mert az MSZP listáján 2018-ban mandátumot szerző országgyűlési képviselő még június 17-én függesztette fel az MSZP-ben a párttagságát, amiért a párt nem volt hajlandó jelölni őt az előválasztáson, 

majd két nappal később Dobrev Klára bejelentette, hogy Szakács a DK támogatásával méretteti meg magát Baranya megye 2-es választókörzetében.

Szakács már 2006 óta parlamenti képviselő, és eddig mindig az MSZP listán jutott be a parlamentbe. Azonban az előválasztáson immáron a DK színeiben és a Jobbik támogatásával indul, és jelenleg az LMP korábbi társelnökével, Keresztes László Lóránttal, illetve a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarország Mozgalma által jelölt Simon Gábor Imrével kell lemeccselnie, hogy ki legyen az ellenzék közös képviselőjelöltje 2022-ben.

Egyébként aki a Baranya megye 2-es választókörzetben győz az előválasztáson, vélhetően 2022-ben is mandátumot szerez,

ugyanis 2018-ban a Fidesz-KDNP jelöltje, Hoppál Péter csak amiatt győzött, mert az ellenzéki összefogás hiányában ő szerezte a legtöbb szavazatot.

Ha 2018-ban együtt indult volna a mostani összefogásban résztvevő hat ellenzéki párt, akkor a szavazatok 56,48 százalékát szerezték volna meg, amivel 26,37 százalékponttal többet kaptak volna a végül mandátumot szerző Hoppál Péternél.

Azonban a másik körzetben, ahol a DK állt be a Jobbik jelöltje mögé, már nem ilyen egyszerű a helyzet: 2018-ban ugyanis a Fidesz-KDNP-s Riz Gábor a szavazatok 48,1 százalékát kapva húzta be a körzetet, míg a mostani összefogott ellenzék jelöltjei összesen a szavazatok 48,87 százalékát kapták, 

így egy erősen billegő körzetről beszélünk, amit bárki megnyerhet 2022-ben.

Az ózdi székhelyű választási körzetben emellé még egy erős kampány is várható az előválasztáson: a jobbikos Farkas Péter Barnabás mögé pártján kívül beállt a Momentum, és most már a DK is. Ellenfele Kiss Sándor, aki 2002 és 2010 között Ózd alpolgármestere volt, jelenleg pedig önkormányzati képviselő. Kiss jelenleg az MSZP és a Párbeszéd támogatását élvezi. Azt, hogy az LMP vagy a Pálinkás József vezette Újvilág Néppárt indít-e jelöltet, vagy beállnak-e valamelyik jelölt mögé, még nem tudni.

Mint korábban beszámoltunk róla, az előválasztás július 26-tól kezdődik, amikortól a jelöltek formálisan is bejelentkezhetnek az előválasztásra. A választókerületi előválasztásokat, valamint a miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulóját szeptember 18-26. között tartják meg, míg a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulóját – az első fordulóban a három legtöbb szavazatot szerzett miniszterelnök-jelölttel – október 4-10. között rendezi meg az ellenzék.

De egyáltalán hogyan lehet megtartani 106+1 előválasztást? Utánajártunk!

NYITÓKÉP:  Farkas Péter Barnabás (balra) és Szakács László (jobbra). FOTÓK: A politikusok Facebook-oldalai

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek