Az EU-val rakatna rendet volt gyarmatán Franciaország, mi is küldhetünk katonákat

Szerző: Rédl Boglárka
2021.06.22. 11:50

Franciaország kivonulása korábbi gyarmatairól, a nyugat-afrikai régióból alapvetően változtathatja meg a terrorizmus elleni harc esélyeit: Macron közös uniós fellépést vár, amit Orbán már most a migrációs nyomás elleni egyik védvonalként emleget. De vajon készen áll-e az EU közösen rendet tenni a szomszédságában?

Az EU-val rakatna rendet volt gyarmatán Franciaország, mi is küldhetünk katonákat

Június 10-én a világ leggazdagabb országait tömörítő G7-csoport csúcstalálkozóján Emmanuel Macron francia elnök bejelentette az afrikai terror elleni harc egyik kulcspillérének számító Barkhane-hadművelet végét. A több, mint ötezer főt számláló Barkhane-hadművelet célja a dzsihadista csoportok elleni harc a nyugat-afrikai régió öt országában: Maliban, Burkina Fasoban, Mauritániában, Csádban és Nigerben – ezek 1960-ig mind francia gyarmatok voltak.

Nyolc évvel a misszió meghirdetése után azonban a küzdelemnek még mindig nem látszik az eredménye, a 2022 tavaszi francia elnökválasztás viszont egyre közeleg, ahol Macron esélyei nem valami fényesek.

Mit kerestek eddig a franciák Maliban?

Ahogy a 2011-es arab tavasz „felgyújtotta” szinte komplett Észak-Afrikát, úgy okozott beláthatatlan instabilitást a nyugat-afrikai térségben is, ebben az etnikai határokat egyáltalán nem követő, vonalzóval meghúzott országokra szabdalt régióban.

A konkrét fegyveres konfliktust a már régóta saját államot követelő tuareg törzs katonái robbantották ki Maliban.

A Líbia addigi urának, Moammer Kadhafinak a 2011-es bukása után kirobbant első, majd a 2014-ben kirobbant és azóta tartó polgárháború miatt számos, addig a líbiai hadseregben szolgáló tuareg katona tért ugyanis vissza Maliba, fegyverekkel megrakva. Az Azawadnak nevezett, saját tuareg államot követelő szeparatistákhoz csatlakoztak a térségben működő szélsőséges iszlamista szervezetek, köztük például a Maghreb al-Kaida is.

TUAREG FELKELŐK. FORRÁS: MAGHREBIA / WIKIMEDIA COMMONS

Franciaország ekkor avatkozott be a térségben a mali kormány felkérésére az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazásával egy meglehetősen sikeres hadművelet keretében 2013-ban. A konfliktusok azonban kiújultak, Franciaország pedig egy újabb katonai misszió, a Barkhane-hadművelet elindításáról döntött. Mivel azonban a szélsőséges csoportok és a tuareg felkelők működése nem egyetlen országra korlátozódik, az új misszió mandátuma már az egész nyugat-afrikai régió stabilizálására kiterjedt. Nyugat-Afrikának ezt a részét azonban nyolc év elteltével sem sikerült pacifikálni, sőt: a Vöröskereszt adatai szerint 2020-ban a halálesetek száma 62 százalékkal emelkedett.

A G7-csúcstalálkozón tartott beszédében Macron elmondta: ezt a francia hadműveletet egy „szigorúan a terrorellenes harcra koncentráló” közös európai együttműködésnek kéne fölváltania, amelyben Franciaország továbbra is részt venne.

A második világháború óta leghosszabb, legdrágább és legtöbb halálesettel járó francia hadművelet megszüntetése nem sok szakértőt lepett meg. Michel Goya nyugalmazott francia ezredes és Afrika-szakértő a La voie de l'épée blogján írt bejegyzésében kifejti, hogy a Barkhane-hadművelet már akkor nélkülözte a stratégiai mélységet, amikor 2014-ben elindították. A misszió feladata meglehetősen bonyolult: egy Európa méretű területet kéne pacifikálni, amelyet ráadásul átszel a Szahara, ezért

jelentős része az infrastruktúra hiánya és az extrém körülmények miatt szinte teljességgel kontrollálhatatlan.

A helyzetet csak tetézi, hogy ebben a hadműveletben a hadviselés nem államok között zajlik, hanem korrupt és meglehetősen instabil államokat kell támogatni egy maréknyi dzsihadista elleni harcban. Bár ezek a harcosok számszerűen nincsenek sokan, meglehetősen hatékonyan veszik be magukat a sivatag kis falvaiba, és fordítják saját javukra az aszimmetrikus hadviselés (egy sokkal erősebb harcoló féllel vívott partizánjellegű küzdelem) minden előnyét.

Mire lehet számítani a kivonulás után?

Egy amerikai agytröszt, a Council on Foreign Relations szerint a szélsőséges csoportok megerősödése akár ahhoz is vezethet, hogy

az al-Kaida és az ISIS a régióban találhat menedéket, és kialakíthatnak maguknak itt egy központot.

A szélsőséges csoportok megerősödése pedig sajnos benne van a pakliban a francia haderő létszámának lecsökkentése után – magyarázta az Azonnalinak Fejérdy Gergely, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója. Fejérdy szerint a szélsőséges csoportok megerősödése a migrációs nyomás vonatkozásában is fontos lehet. A térség azon lakosai ugyanis, akik „nem kívánnak bekapcsolódni egy dzsihadista kalandba”, kénytelenek lesznek elmenekülni a régióból.

A kutató azt mondja: nem kizárt, hogy a dzsihadista csoportok ki akarják használni (és már részben teszik is) a migrációban rejlő pénzszerzési lehetőségeket, és ennek érdekében ők maguk fogják generálni és segíteni az elvándorlást. Egy esetleges nagyobb migrációs hullám pedig nagy kihívást jelentene Európára nézve.

Wagner Péter, a KKI terrorizmussal foglalkozó kutatója optimistább kollégájánál: úgy véli, a francia kivonulás vélhetőleg nem fog súlyos következményekkel járni Európára nézve. Wagner szerint Macron bejelentése egyfelől nem jelent teljes kivonulást, hanem a francia erők jelenlétének átstrukturálásáról van szó. Másfelől a térségben eddig is működött egy 10 ezer fős ENSZ-misszió, a MINUSCA, egy 5000 fős, a térségbeli államokat tömörítő, de nyugati finanszírozással és támogatással működő katonai erő, a G5 Sahel Joint Force, és egy néhány száz fős, európai uniós kiképző misszió, az EUTM Mali. A kutató szerint ezek jelenlétének ismerete azért fontos, hogy lássuk: a francia létszámcsökkentés mellett továbbra is robusztus erők vállalnak szerepet a szeparatisták és a dzsihadisták elleni harcban.

FRANCIA KATONÁK EGY HELYBÉLIVEL. FOTÓ: TM1972 / WIKIMEDIA COMMONS

A francia kivonulás jelentette kihívások kezelésében van egy harmadik elem is. Wagner Péter a 2020 ősze óta Nyugat-Afrikában működő, az EU országainak különleges erőit tömörítő Takuba-harccsoport növekvő szerepére hívja fel a figyelmet. Franciaország az elmúlt években folyamatosan igyekezett ugyanis tehermentesíteni a francia erőket újabb nyugati partnerek bevonásával. 

A Barkhane-misszió végét bejelentő beszédében Macron elnök a Takuba-hadtestet jelölte meg a terror elleni harc gerinceként. A Takuba azonban egyelőre mérsékelt kapacitásokkal bír. Az európai kommandós egységeket tömörítő hadtest összesen 600 főt számlál, amely kevesebb, mint egynyolcada az 5100 fős Barkhane-hadművelet létszámának. Ráadásul az európai államok sem tolonganak, hogy harcolhassanak Nyugat-Afrikában: a francia kezdeményezésre létrejött műveleti erő 600 katonájából 300 francia.

A franciákon kívül részt vesz még a misszióban Svédország 140 fővel, Észtország és Csehország néhány tucat katonával. A hadtesthez csatlakozni fog Olaszország is 200 katonával, valamint Dánia is ígért néhány száz főt. Ígéretet tett továbbá Görögország, Szerbia, Portugália, Belgium és Hollandia is a csatlakozásra. Januárban pedig Franciaország hadügyminisztere bejelentette, hogy

Magyarország is fontolgatja, hogy mozgósítja a 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandárt, azaz a magyar hadsereg egyik legjobban kiképzett egységét az afrikai terrorellenes harcban, és csatlakozik a Takuba-hadtesthez.

Pénteken a Kossuth rádióban pedig Orbán Viktor arról beszélt, hogy Maliban húzódik az egyik védvonal, ahol Magyarország meg tudja állítani a migrációt. A miniszterelnök kijelentése szintén azt sugallja, hogy a magyar kormány foglalkozik a nyugat-afrikai stabilitás kérdésével. Június 16-án szerdán délután közben Románia is bejelentette, hogy 50 fővel csatlakozni fog a nemzetközi hadtesthez. 

A felajánlások ellenére azonban a Takuba még távol áll attól a kétezer fős céltól, amelyet Macron elnök kitűzött. Fejérdy Gergely szerint kétséges, hogy sikerül-e majd eléggé felduzzasztani a Takubát – az európai államok többsége ugyanis inkább hajlandó pénzt szánni egy-egy katonai misszióra, mint katonákat küldeni. Jól mutatja ezt, hogy többek között Németország és az Egyesült Királyság is jelezte: támogatják a missziót, azonban katonák kiküldéséről még nem esett szó.

De miért vonul ki Macron?

Habár Fejérdy szerint a francia katonai jelenlét európaizálásának lesznek negatív hatásai, Macron számára politikailag sokat hozhat, hogy a francia katonák jelentős része otthagyja Malit. Az elnöknek ugyanis nem kell közvetlenül felelősséget vállalnia, amennyiben bármiféle hiba vagy atrocitás történik, a nyugat-afrikai jelenlét a jelenlegi formájában pedig egyre veszélyesebb Franciaország megítélése szempontjából.

Nagy port kavart például, hogy január elején a francia különleges erők lecsaptak egy esküvőre, 22 ember halálát okozva, amelyen a Spiegel által megkérdezett nyolc tanú egyike szerint sem vettek részt dzsihadisták – még kés sem volt senkinél, nemhogy gépfegyver. Macron számára nyilván sokkal kényelmesebb lenne, ha

az ehhez hasonló esetekben a francia és a nemzetközi közvélemény nem rá, hanem egész Európára mutogatna.

A régióban való jelenlét ráadásul a katonai atrocitásokon túl is kényes kérdés a volt gyarmattartó Franciaország számára. Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő megkeresésünkre elmondta: Macron egy ideje egyre több politikai gesztust tesz a gyarmattartó múlt bűneinek beismerésével kapcsolatban. Nemrég például Ruandában mondott egy beszédet a ruandai népirtás 26. évfordulója alkalmából, ahol pengeélen táncolva beismerte, hogy Franciaországnak is felelőssége van a történtekkel kapcsolatban.

Ezek a gesztusok a Barkhane-misszó visszahívásához hasonlóan az elnök azon próbálkozásaihoz illeszkednek, hogy megnyerje a kolonialista múlt kapcsán kritikusabb baloldali szavazókat is, akik a választási kampány második fordulójában – már ha az elnök bejut oda – még fontosak lehetnek Macron számára. Fejérdy Gergely szerint a francia csapatok számának lecsökkentése

a nyugat-afrikai gyökerekkel rendelkező francia szavazóknak is jelzés lehet arra nézve, hogy Macron nem szándékozik neokolonialista politikát folytatni.

Fejérdy szerint ráadásul Macron a misszió megszüntetését remekül tudja tálalni a francia közvéleménynek egy modernizációs narratívával, hiszen Franciaország nem szünteti meg teljesen a jelenlétét a régióban, hanem annak mélyreható átalakítását tervezi.

Fejérdi szerint a modernizációs narratívát remekül bele lehet illeszteni az iszlám szeparatizmus elleni harc kontextusába is, amely már évek óta Macron fontos célkitűzései közé tartozik. Ezzel a narratívával az elnök tovább tudja növelni a támogatottságát a jobboldali szavazók táborában is. Soós Eszter Petronella szerint viszont az, hogy a jobboldali tábort sikerül-e megnyernie Macronnak a kivonulással kapcsolatban, azon fog múlni, hogy destabilizálódik-e a térség a következő időszakban.

A szakértő szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a francia kivonulás után megerősödik az orosz jelenlét a térségben. Amennyiben ez a szcenárió beigazolódik, a jobboldal biztosan Macron fejére fogja olvasni, hogy teret adott Putyin további afrikai terjeszkedésének – ez azonban a jövő zenéje. A Le Monde forrásai szerint mindenesetre Macron az elnökválasztásokig egyelőre csak a francia haderő 30 százalékát tervezi kivonni a régióból.

NYITÓKÉP: Emmanuel Macron / Facebook

Rédl Boglárka
Rédl Boglárka gyakornok

Nemzetközi tanulmányok és nemzetközi gazdálkodás szakos hallgató, akit egyre jobban elvarázsol az újságírás világa. 

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek