Szétfeszítik Észak-Írországot a legnagyobb unionista párt belső konfliktusai

Ezúttal is a nagyobbik unionista kormánypárt, a DUP környékén vannak problémák. Huszonegy nap után távozott az új pártelnök, aki azután került a párt élére, hogy elődjét megpuccsolta. Miért kellett ilyen gyorsan lemondania, mi köze van ehhez a brit kormánynak és mi jöhet ezután Észak-Írországban?

Még április 28-án jelentette be Arlene Foster, a DUP akkori elnöke és Észak-Írország első minisztere – Észak-Írországban így nevezik a kormányfő tisztségét, mert az Egyesült Királyságnak csak egy miniszterelnöke lehet, az pedig 2019 óta a konzervatív Boris Johnson –, hogy lemond mindkét posztjáról. A lemondásában ugyan nem említette, de

ugyanis a DUP parlamenti képviselőinek egy jelentős része úgy látta: részben Foster hibája, hogy a brexittárgyalások során nem sikerült jobban érvényesítenie az unionisták igényeit, és Foster határozott politikai szerepvállalásának hiánya vezetett oda, hogy 2021. január 1-jén úgy lépett érvénybe az ún. északír protokoll, hogy azzal gazdasági határ került az Egyesült Királyságon belül Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része közé.

annak ellenére, hogy az uniós tagságuk nekik is megszűnt.

Erre azért volt szükség, mert az Ír-sziget vérzivataros XX. századát 1998-ban lezáró nagypénteki egyezmény egyik legfontosabb pontja az, hogy az Ír Köztársaság és Észak-Írország között nem lehet határ – azonban a brexit miatt elkerülhetetlenné vált, hogy valahova mégis határt emeljenek, hogy ezzel védjék az unió gazdasági, a briteknek pedig a bevándorlással kapcsolatos érdekeit, és végül a két nagy északír tradíció közül az unionisták ellenfelei, a magukat írnek valló katolikus nacionalisták tudták jobban érvényesíteni a saját érdeküket.

Az északír protokoll miatt pedig politikai válság köszöntött be Észak-Írországban. A magukat britnek valló, protestáns unionisták ugyanis úgy érezték, hogy ezzel másodrendű brit állampolgárokká váltak saját országukban, aminek többször is hangot adtak: unionista falfirkák jelentek meg Észak-Írország városaiban, az északír kikötőkben dolgozókat halálos fenyegetések érték, amiért a Nagy-Britanniából érkező termékeket vámolták, míg 

akik többször is összeverekedtek a rendőrökkel, kövekkel és néha Molotov-koktéllal dobálták őket.

Hiába cserélték le Fostert, a DUP válsága most mélyült el leginkább

Foster hiába vezette a pártot már 2015 óta, a brexittárgyalások során nem sikerült érvényesíteni az unionisták akaratát. A 2017-es előrehozott választás után az akkori brit kormányfő, Theresa May csak a DUP külső támogatásával tudott parlamenti többséget felmutatni a Westminsterben, és ennek megfelelően May-t próbálta is zsarolni az északír első miniszter, azonban Boris Johnson megérkezésével, majd az előrehozott választáson a Konzervatív Párt történelmi sikerével már többé nem volt szüksége a kilépéspárti kormánynak Foster segítségére, így a brexittárgyalások során Londonnak nem is volt különösen fontos, hogy az északír unionisták mit akarnak.

A DUP – azaz a legnagyobb unionista párt – támogatottsága az északír protokoll életbe lépése miatt egyre inkább csökkent. A párt eleinte azzal próbálta visszacsábítani magához a szavazóit, hogy egyre vehemensebben és élesebben bírálta az északír protokollt.

hiszen hiába mondták Fosterék, hogy az erőszak nem megoldás, az egyre harciasabb retorika miatt az unionista szavazók felhatalmazva érezték magukat arra, hogy akár erőszakot is alkalmazva fejezzék ki nemtetszésüket – ahogy azt a nagypénteki évforduló kapcsán március 30-a és április 9-e között tették. (A tüntetések okairól és magáról a tüntetésekről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.)

Azonban a protokoll maradt, a DUP támogatottsága pedig továbbra is csökkent, miközben a DUP-nál szélsőségesebb unionista pártok támogatottsága nőtt. Ez vezetett oda, hogy április 27-én a DUP megpuccsolta Fostert:

és – ha hivatalosan még nem is, de – megkezdhessék a kampányukat a 2022. májusi északír választásra.

Ez a friss arc a keményvonalas brexiter és északírprotokoll-ellenes nézeteiről ismert Edwin Poots lett. Azonban a Fostert megpuccsolását követő utódlási harc során a DUP-ban csak tovább mélyültek az ellentétek, és a pártelnöknek mindössze szűk többséggel megválasztott Poots június 17-én este beadta a lemondását, így mindössze 21 napot töltött a legnagyobb unionista párt élén, aminek a megalapításában anno édesapja is részt vett.

De miért mondott le Poots?

Pootsot május 14-én választották meg, majd május 28-án iktatták be a DUP elnöki posztjára, azonban nem túl nagy fölénnyel: mindössze két szavazattal kapott többet, mint a másik jelölt, Sir Jeffrey Donaldson (aki a Westminsterben, tehát a brit parlamentben képviselő), azaz a párt finoman szólva sem állt teljes vállszélességgel mögötte. 

– nagy botrányt váltott ki a párton belül, hogy győzelmi beszédében nem említette meg Donaldsont, és nem is próbálta azokat megszólítani, akik nem értettek egyet az ő nézeteivel.

Poots már pártelnökként bejelentette, hogy szakít az eddigi hagyománnyal, és nem magát fogja jelöltetni első miniszternek, mondván ő a párt ügyeivel akar foglalkozni, így a posztra egy barátját, Paul Givant jelölte.

Ez önmagában nem okozna gondot, azonban Givan jelöltségét a koalíció legnagyobb ír nacionalista pártjának, a Sinn Féinnek is támogatnia kellene, mivel az Ír-szigetre és Észak-Írországra békét hozó 1998-as nagypénteki egyezmény szerint a két tradíció két legnagyobb pártjának együtt kell irányítania az országot. Azonban a Sinn Féin Givan támogatását ahhoz kötötte, hogy a DUP is szavazza meg a Sinn Féin törvényjavaslatát, miszerint az ír nyelv egyenértékűnek számítson az angollal – amire se Poots, se Givan nem volt hajlandó.

A Sinn Féin ezért a DUP-ot megkerülve a brit kormányhoz fordult – pontosabban Észak-Írország kormányzójához, akit a brit kormány jelöl ki –, akivel az ír nacionalista párt elnökének, az ír törvényhozás tagjának, Mary Lou McDonaldnak sikerült megállapodnia:

Ebbe az alkuba azért ment bele a brit kormány, mivel a Sinn Féin azzal fenyegetőzött, hogy ha az írnyelv-törvényt nem támogatja a DUP, akkor kilép a koalícióból, és ismét kormány nélkül maradna Észak-Írország, miközben probléma bőven akad az 1,9 milliós országban a brexit nélkül is. A Sinn Féin ezt legutóbb még 2017-ben játszotta el, és egészen 2020-ig nem is volt kormánya Észak-Írországnak, addig a kormányzó látta el a végrehajtó hatalmat.

Amiatt, hogy a Sinn Féin így megkerülte a DUP-ot, több DUP-os képviselő is jelezte Pootsnak: halassza el Givan jelölését, azonban Poots ebbe nem ment bele, és hivatalosan is jelölte Givant az első miniszteri posztra az északír törvényhozásban,

A saját pártjából mindössze hat képviselő szavazta meg Givant első miniszternek, míg huszan elutasították. A pártból ezután egy e-mailt szivárogtattak ki, amiben a DUP képviselői elmondták Pootsnak: „Ha nincs támogatottságod, akkor nem is lehetsz vezető.”

Mi jöhet most Észak-Írországban?

Poots távozásával a DUP is válságba került, ahogyan a frissen megválasztott első miniszter, Paul Givan sorsa is kérdéses, hiszen a jelöltségét a pártban leginkább a lemondott Poots erőltette, a párt képviselői közül többen nem is szavazták meg első miniszternek.

hiszen így majd Poots maradék hívei lesznek elégedetlenek az új fejleményekkel, és a párt történelme során mindössze a második nyílt pártelnök-választást fogják tartani.

Így annak ellenére, hogy Givan jelölésének elfogadásával, illetve a Sinn Féin és a brit kormány közötti megállapodással a célja az volt az ír nacionalista pártnak, hogy elkerüljék a bizonytalanságot, és a saját érdeküknek megfelelően megerősítsék Észak-Írország vezetését,

A Sinn Féin már fel is szólította a pártot, hogy most a belső vitái helyett Észak-Írországgal foglalkozzon: folytassák az oltáskampányt, indítsák újra a gazdaságot és csökkentsék a kórházi várólistákat, hiszen ezek most mind nagyobb problémák, mint amit a legnagyobb unionista párt megél. Eközben egy másik unionista párt, az Ulsteri Unionista Párt vezetője, Doug Beattie jó ütemérzékkel már azt nyilatkozta, hogy Észak-Írország jobbat érdemelne a DUP-nál: egy modern, magabiztos, progresszív vezetést, akiknek van tervük a koronaválságból való kilábalásra. 

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali